Vetés és Aratás 52. évfolyam 2. szám

 

Embed or link this publication

Description

Evangéliumi folyóirat. Megjelenik évente háromszor.

Popular Pages


p. 1

vetés és aratás EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 52. ÉVFOLYAM 2. SZÁM „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsoltárok 50,15) 2014/2

[close]

p. 2

Köszönöm Köszönöm azt, hogy minden reggel felébresztesz a napkeltével. Tehozzád száll imám, dalom, szent Neved magasztalom: minden reggel. Köszönöm, hogy van délelőtt is, van napsütés, és van vihar is. Te fújsz el szelet, zivatart, áldó kezed biztosan tart: délelőtt is. Köszönöm, hogy a délidőben sütkérezem szeretetedben, hogy vész elől vagy menedék, éhínségemben táplálék: a délidőben. Köszönöm, hogy még délután, de sohasem idő múltán segítesz; ha meg-megbotlom, terhem viszed, ha átadom: még délután. Köszönöm, hogy az est sötétje, melybe beragyog Igéd fénye, örök értéket rejteget, így hát meg nem félemlíthet: az est sötétje. Köszönöm, hogy az éj csendjében, kegyelmed biztos rejtekében, ha fülelek, Te sosem hallgatsz, vizsgálsz, dorgálsz és híven oktatsz: az éj csendjében. Télen, nyáron, ősszel, tavasszal Te már megvívtál a gonosszal. Előtted minden térdre hull, s ha ott leszek majd leghátul: Neked köszönöm. Zselyki Irén (Kolozsvár) A tartalomból tartalomból „Halálba szórakoztatjuk...”............................... 4 „Hívj segítségül engem!”.................................. 6 Az életmentő Biblia........................................... 8 A legnagyobb érték az ember........................ 9 Az elrejtett élet................................................. 10 Reménysugár.................................................... 11 Bizonyságtétel: „...javamra vált...”............... 12 Nyomás alatt..................................................... 13 Válaszúton......................................................... 14 Gyermeksarok............................................ 18-19 Átutazók vagyunk........................................... 20 A teremtés koronája....................................... 22 Az igazságban élni.......................................... 24 Kétirányú út...................................................... 25 Megteheted!...................................................... 26 „Vezetőváltás!”.................................................. 27 Szemfüles oldala........................................ 28-29 Nem teljesen halott........................................ 30 2014/2 (52. évfolyam 2. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vetés és Aratás 2 Vetés és Aratás

[close]

p. 3

Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! A nyári hónapokban – a szabadságok, ki­ rándulások és pihenések idején – bizonyára többen elju­tunk olyan vidékekre, ahol különö­sen szép a táj. A zajos hétköznapok után élvezhetjük a csen­ det, gyönyörködhetünk az erdők ma­ gá­ nyában, a vízpartok nyugalmában, a virágok színes és illatos pompájában. Talán több időnk jut ilyenkor csendes percekre (órákra!) is, ami­ kor: „…végig­ gondolom minden tettedet, elmél­ ke­ dem kezed alkotásain” (Zsolt 143,5). Még a konyhaker­ tek zöldülő növénysorai is a megújult és termő életet hirdetik. „Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész Földre, szavuk a világ végéig…” (Zsolt 19,4-5) Ó, milyen csodálatos a mi Istenünk terem­ tett vi­ lága! Akik az Ő gyermekei, akik az Úr Jézus golgotai áldozata által újjászülettek, azoknak megvan az a kiváltsá­ guk, hogy a teremtett vi­ lág szépsége is a Te­ remtő imádatára és hála­ adásra buzdítja őket. A zsoltáríróval együtt mondhatjuk: „Jöj­ jetek, bo­ ruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre al­ kotónk, az Úr előtt!” (Zsolt 95,6) Akik a természet szépségében nem látják meg az Alkotót magát, azokhoz szólnak Pál apostol figyelmeztető szavai: „Mert ami meg­ ismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előt­ tük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az Ő örök hatalma és is­ tensége, az a világ teremtésétől fogva al­ kotá­ sainak értelmes vizsgálata révén meg­ lát­ ható” (Róm 1,19-20). Bármerre járunk, hirdesse életünk és szánk, hogy ennek a szép Földnek a Teremtője sze­ reti a tőle eltávolodott, Őt megtagadó emberiséget, és újjá akarja teremteni, mégpedig szentnek és csodálatosnak: „Mert úgy szerette Isten a vilá­ got, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete le­ gyen” (Jn 3,16). Tudod, hogy hány fényes csillag díszíti fenn az eget? Fürge felhő mennyi illan ide s tova föld felett? Isten tartja őket számon, el ne vesszen, meg ne álljon, meglegyen, ha szól az Úr. Meglegyen, ha szól az Úr. Tudod, mennyi pille röppen, csalja fényes napsugár? Hűs habokba hány hal szökken, hogyha hívja tiszta ár? Isten, az Úr hívta néven, hozta létre mindet szépen, hadd legyen mind fürge, víg. Hadd legyen mind fürge, víg. Tudod, mennyi gyermek ébred kicsiny ágyban jókorán? Gond se bántja, vígan élhet, futhat, játszhat mindahány. Égi Atyja kézben tartja, vágyát tudja, hangját hallja. Téged is lát és szeret, téged is lát és szeret! Wilhelm Hey (Ford.: Iványiné Sinka Magdolna) 2014. évi 2. szám 3

[close]

p. 4

„Halálba szórakoztatjuk magunkat!” fent idézett címmel nyitotta meg Neil Postman, amerikai médiatudós 1985-ben a frank­ furti könyvvásárt. Azt képviselte, hogy a tele­ vízió veszélyezteti a polgárok véle­ ményfor­ málását, és az illusztrálás kény­szere a kultúra tartalmának kiüresedéséhez ve­ zet. Ezért egy új fogalmat alkotott meg, a „szórakoztató jel­legű információs műsort”. Ez a kritikus jós­ lás azóta valóra vált. Az internet és a teljes vi­ lágháló kultúránk megváltozására olyan hatás­ sal van, amilyen évszázadok óta nem volt. Kul­ túránk átláthatatlan változását mutatja, hogy a könyvnyomtatás korát felváltja a di­ gitális kor­ szak. De átláthatatlan az is, hogy ke­ resztyének hogyan tudják missziós megbízatá­sukat teljesí­teni ebben a változó világban. A meg a missziós munkát is. Isten embereket küld az emberekhez, hogy sze­ mélyesen adják tovább a Jézusról szóló jó hírt. Az ember leépíti a beszédkultúrát Azt a fejlődést, amikor a beszédkultúrát a határtalan médiakultúra váltja fel, haladásnak értelmezhetnénk, azonban a hit vonatko­ zásában nincs ennél zavaróbb körülmény. Új médiakultú­ ránkban a közösség iránti érzékünk zavarodott meg. Mindenki a maga számítógépe előtt ül. Nem közösen figyelnek Isten szavára, nincs bátorítás és kiigazítás a közösség által. A képekre figye­lünk, amelyek gyorsan, színesen és hangosan hívják fel a figyelmet, erősen befolyásolnak, és eközben felületesek. Nincs már megállás, kevés az el­ mélkedés arról, hogy Isten tulajdonképpen ho­ gyan is vélekedik minderről. Ma nagyon sok az információ, de kevés a tá­ jékozódás. A nagymértékű csábítás nem en­ gedi, hogy felis­ m erjük, mi az igazán fontos, és az összefüggések­ ben való gondolko­ dás elveszőben van. Az embe­ rek elveszett állapotának ügye, valamint Isten üdvterve a világgal háttérbe szorult. Ez az új médiakultúra határta­ lan kínála­ tával sok keresztyént is elkísér éjjel és nappal, és befolyásolja halló- és befogadóképességüket az őket érő csábítások által. Még nemrég olyan kevés sza­ bad idővel rendelkeztünk, hogy felületes elfoglalt­ságok és felületes ol­vasások alig történ­tek. Aki elolvasott egy köny­ vet, igazán el­ olvasta, egy meghatározott céllal. Hasonló­ kép­ pen a Bibliát is! Szavak helyett képek Állandó ingerhatás nyugalom helyett? A megtekintés, átkapcsolás vagy felejtés szavak váltak gyakorivá az olvasás, meghallgatás és tettek helyett? Ez a fo­ lyamat sajnos végzetes hatással van az evan­ gélium hirdetésére és arra, hogy az emberek odafigyeljenek Isten sza­ vára. Jó, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy Isten hogyan is akar az emberrel kapcsolatot tartani. Ő adott egy parancsot, amellyel nép­ ének kultúráját meg­ alkotta: „Ne csinálj ma­ gadnak semmiféle istenszobrot… Ne imádd és ne tiszteld azokat!” (2Móz 20,4-5) Isten, miu­ tán Mózessel beszélt a Sínai-he­ gyen, „átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kő­ táblákat” (2Móz 31,18), és fel­ szólította a népet, hogy mindig hallgassanak rá. Isten beszédkultúrát alkotott Isten a szavát ajándékozza, hogy kapcsolatba lépjen a világ­ gal. Ő olyan embereket keres, akik azért találkoz­ nak vele, hogy hallják a szavát, gondolkodja­ nak rajta, és meg is te­ gyék azt. Keresi azt, aki figyel arra, amit mondott, vagy amit leíratott. Jézus a tanít­ vá­ nyait arra tanította, hogy fi­gyeljenek a szavaira, tartsák meg és alkalmazzák a hallottakat (Mt 7,24-27). A kommunikáció ezen formája be­ szédkultúrához vezetett. Ez hatá­ rozza „Csendesedjetek el…!” (Zsolt 46,11) Ez a mondat egy hangos és háborgó világ leírása között szerepel… A csend azt jelenti, kikapcsolni, otthagyni. Az Istennel való kapcsolatteremtés egyetlen feltétele, hogy az ember annyira csend­ ben legyen, hogy képes legyen Őt meg­ hallani, hinni beszédének, és megtenni, amit mond. Jézus Krisztus még a 21. században is szomszédként ajánlkozik, aki nem a világhálón jelentkezik be. Az Ő módszere ma is ugyanaz, mint korábban volt: az Ő szava, a Biblia. Ezért van szükségünk csen­ des 4 Vetés és Aratás

[close]

p. 5

összejövetelekre, ahol a prédikáció meghall­ ga­tása áll a középpontban. kapnak kiemelkedő szerepet a si­ ker, az egészség, a boldogulás és ha­ sonló témák? Meglátni Istent az Ő szaván keresztül Az, aki csendben ol­ vassa Isten beszédét, és arról gondolkodik, az látja meg Istent. Hogy mi, keresztények ebben a médiakultúrában képe­ sek vagyunk-e Istent így látni, és Őt iga­ zán megismerni, az kétséges. Hol található az a csend, ahol képe­sek vagyunk hallani? Hol van az a csodálat, hogy Isten beszél hozzánk szaván keresztül? Hol van ma már az alázat Is­ ten előtt? Megdöbbenünk-e még azon, hogy Jézus Krisz­tussal találkozhatunk? Úgy tűnik, nincs már szent hely és szent idő többé. De vajon Is­ ten minden helyen és minden időben beszél hoz­ zánk? Nem kapunk-e utalást arra a Bibliá­ ban, hogy Isten a hallgatót a megfelelő helyen keresi fel? (Mk 1,35) Milyen külső és belső elő­ feltételeknek kell teljesülni ahhoz, hogy Isten beszéljen hozzánk? Az a gondolkozásmód, amely az Isten beszé­ dére való odafigyelést emberi fecsegéssel túlhar­ sogja, a Szent Szellemet bántja meg. A lélek, az ember legbensőbbje év­századok alatt sem változott meg. Minden embernek minden időben és minden kultúrá­ ban ugyanaz a problé­ mája: meg kell szabadulnia bűneitől, át kell él­ nie a megbo­ csátást, hogy Istennel közösségben él­ hessen örökké. Jézus követői számára soha nem ada­ tott nyugodt időszak ezen a világon. A hit és Jé­ zus követése mindig támadás célpontja volt. Ma számunkra a leggyakoribb támadás be­ lülről jön. Mindabban, amit magunk irányí­ t unk és határozunk meg, csődöt mondunk. Jézus Krisztust a világnak hallania kell A megbízatás és a misszió körvonalai, aho­ gyan azokat Jézus meghatározta, egyértelműek: a kereszté­ nyeknek Isten szavát kell hirdetniük. Aki enge­ delmes Isten szavá­ nak, és életét aláren­ deli Isten ural­mának, az megtanulja Isten szavát egyre jobban megér­teni és a hétköz­napokban alkalmazni. A világ Istenre való odafigyelése mindig más és más volt. Volt idő, amikor nyitott szívvel fogadták be Isten üzenetét a hallgatók. Máskor unalmas­ nak, éle­ tükre nézve lényegtelennek tartották a hallotta­ kat. Előfordult, hogy Isten tanúit ütöt­ ték, üldöz­ték, sőt meg is ölték. Azonban Jézus üze­ netét soha nem a saját elképzelésük, vagy a hall­gatóság igénye szerint alakították, hanem úgy értelmezték, hogy az Ige címzettje a világ. Ma úgy tűnik, mintha a gyülekezet a világnak többé már nem tudna mit mondani. Mentegetőz­ nek az üzenettel, a progra­ mokkal kapcsolatban, és kerülnek minden olyan nyilvános rendezvényt, amelyet a társada­ lom elutasít. A Bibliát szelektálva olvassák, és nyilvánosan csak olyat tesznek, amely látha­ tóan senkit nem ingerel haragra. A gyülekezet még azelőtt bocsánatot kér a hallgatótól, mie­ lőtt Isten szava őt egyáltalán megragadhatná. Isten szavát korlátozások nélkül hirdetni A misszonáriusnak – mint Isten szava hir­detőjének – tudatában kell lennie annak, hogy a helyét a világban Isten jelölte ki: némelyek cso­dálják, kevesen szeretik, és a többség el­utasítja. Aki Isten beszédét korlátozások nélkül hirdeti, arra is késznek kell lennie, hogy ezért árat fizet. Isten szavának hirdetése a hallgatót Isten szent jelenlétébe vezeti. De nincs olyan igehirdető, aki megtehetné, amit a hallgató akar. Is­ ten ke­ gyelme örök, azonban türelme a hallga­ tók vála­ szának tekintetében véges. A missziós munka nem szórakozás. Nem csak egyszerűen tenni akarunk valamit, hanem Jézus Krisztust prédikálni, és az embereknek Isten szavát saját nyelvü­ kön ke­ zükbe adni. Ezt tesszük, akár akarják az emberek, akár nem. Ezt a kultúrát a keresztyéneknek ellenkultúraként kell megél­ niük, nehogy ők maguk is a világgal együtt halálba szó­ rakoztassák magukat. Friedemann Wunderlich Elmondani a kellemetlen igazságot Jézus nem azt mondta, amit a hallgatói hallani akartak. Jézus nem akarta a legtöbb „lájk”-ot kapni. Ő arról beszélt, amire az embernek szüksége volt ahhoz, hogy megsza­ baduljon bűneiből. És Jézus ugyanezt a módszert követeli meg követőitől is. Isten sza­vának hirdetése nem azon múlik, hogy valami „felhasználóbarát” vagy „látogatóbarát-e”. Is­ten beszédének kellemetlen igazságáról van szó. Az istentisztelet, Isten kapcso­ lata az embe­ rekkel igényes és komoly do­ log. Ezt nem lehet szórakoztatva bemutatni. Ma sok vonzó gyülekezet miért lett a középosztály jóléti gyülekezete? Miért 2014. évi 1. szám 5

[close]

p. 6

„Hívj segítségül engem… !” (Zsoltárok 50,15) Az ima A kimondott ima hallható, és általában nyilvános helyen hangzik el. A ki nem mondott ima nem hallható – túl mélyen van ahhoz, hogy hangos szavakba lehessen önteni –, ezt Isten titokban hallgatja meg. A fohászkodás Amikor nehézségeken és próbákon megyünk át, amikor a bánat és a gyász özönvize elborítja a lelkünket, amikor depressziós állapotok vagy körülmények vesznek körül bennünket, amikor úgy tűnik, a nyomás szinte elviselhetetlen, és az ima halott, milyen megnyugtató tudni, hogy az Úr Jézus főpapi szeme a szíveket vizsgálja (Róm 8,27). Ő tudja, hogy mi a lélek gondolata, „mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért”. Figyel a fohászra? Igen, még a fohászra is figyel. Figyelembe veszi nemcsak a szellem fohászkodását, amelyet nem lehet kimondani, hanem saját lelkünk fohászát is. A fohász beszélhet gyötrelemről vagy vágyról: „… sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat” (2Kor 5,2). „Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik …” De Pál apostol azt is hozzáteszi, hogy „mi magunk is sóhajtozunk magunkban” (Róm 8,22-23). Néha ez minden, amit tehetünk. De Isten ismeri minden fohászkodásunkat, nyögésünket és sóhajtásunkat: „Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom” (Zsolt 38,10). Áldott legyen az Úr érte! (Zsolt 22). (Mózes öt könyvében a történelmet és a törvényt, a próféták könyvében az előrejelzéseket, az evangéliumokban a tényeket, a levelekben a gyümölcsöket, míg a Zsoltárokban az Úr Jézus szenvedéseinek az érzelmeit találjuk meg.) Minden egyes sóhaja Isten felé szállt, mint a tömjén illata az égőáldozat bemutatásakor. Isten meghallja minden sóhajtásunkat, és az Ő isteni akaratával megegyezőket figyelembe is veszi. Igen, szegény, fáradt lélek, egy sóhaj sokszor többet ér, mint tízezer ékesen kimondott szó: „Most már fölkelek – mondja az Úr – a nyomorultak elnyomása, a szegények sóhajtása miatt, és szabadulást adok az arra vágyódónak” (Zsolt 12,6). A könnyek Az Úr a könnyekre is figyel. A Biblia legnagyobb emberei gyakran sírtak: Mózes, Dávid, József, Jeremiás, Ezsdrás. Még az Úr Jézus is sírt Lázár sírjánál: „Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11,35). A bánat Embere együtt tudott érezni a gyászoló családdal, és Jeruzsálem felett is sírt. A Zsidók 5,7-8-ban ezt olvassuk: „Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa Őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet Ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet…” Egy gyermek könnycseppje nagyon megható számunkra, és gyengéden letöröljük, de Isten ennél többet tesz. Ő összegyűjti népének könnyeit! Istennek van egy zsákja, amelyben összegyűjti a vétket (Jób 14,17), egy könyve a gondolatok és szavak számára (Mal 3,16), és egy tömlője a könnyeknek (Zsolt 56,9). Ne szégyelljük könnyeinket, és ne tartsuk viszsza, ha megerednek, még ha nyilvános helyen A sóhajtás A sóhaj nem olyan intenzív erővel történik, mint a fohász. Jeremiás a síró próféta tele volt sóhajtozással: „papjai sóhajtoznak”, „az egész nép sóhajtozik”, „sóhajtozom, de nincs vigasztalóm”, „… és beteg a szívem” (JSir 1,4.11. 21.22). Amint látjuk, Isten prófétái és szolgái gyakran sóhajtoztak, de az áldott Megváltó is hasonlóképpen cselekedett: „Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt…” (Mk 8,12). A Zsoltáros suttogva mondta el a sóhaját. Ez a kép megmutatja, hogy mit érzett az Úr a szenvedéskor 6 Vetés és Aratás

[close]

p. 7

vagyunk is. John Bunyannak nagyon tetszett „Síró Szem” a szentek között. A Lukács 7-ben leírt asszony egy szót sem szólt az ajkával, de a könnyei beszéltek. Pál apostol beszél a „sok könnyhullatásról” (2Kor 2,4); János ezt mondja magáról: „nagyon sírtam” (Jel 5,4); Timóteus sírt az Úr bizonyságtételéért (2Tim 1,4). Szükséges, hogy bennünk is ez a lelkület legyen, és tudjunk sírni az Úr bizonyságtételéért: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” (Zsolt 126,5-6) Vajon ki tudná jobban értékelni és becsülni a könnyeinkkel elmondott imáinkat Istennél? éjjel, teljes szívből kereslek Téged (Ézs 26,9). Ez a valódi ima! Isten figyelembe veszi a fohászkodásunkat, a sóhajtásunkat, a könnyeinket, a tekintetünket és a vágyunkat: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid 4,16). S. J. B. Carter Esti imádság A tekintet Salamon így imádkozott a templom felszentelésekor: „Ha majd éhínség lesz az országban, … vagy bármilyen csapás és betegség lesz, akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, … és kiterjeszti a kezét e ház felé, Te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből …” (1Kir 8,37-39). Izráel népe sokszor elidegenedett Isten házától, ezért fogságba került, de ha nyomorúságukban Isten háza felé tekintettek, mint Dániel a nyitott ablakon keresztül, áldást nyertek. Nekünk megvan az a kiváltságunk, hogy ránézhetünk az Úr Jézus Krisztusra: „Örömre derülnek, kik rátekintenek…” (Zsolt 34,6) Ott van a megkönynyebbülés és boldogság helye. Ne vedd le tekintetedet addig Őróla, míg szellemi látásod meg nem tisztul, és meg nem újul. Jónás a tengerben, örvények és habok között így imádkozott: „Bárcsak újra megláthatnám szent templomodat! … és imádságom eljutott hozzád…” (Jón 2,5.8) Istenem, Hozzád száll sóhajom ezen a késői alkonyon, s míg imámat hallgatod, érzem, lelkemet gyógyítgatod. Elfáradtam, de Te ott vársz fáradhatatlanul útjaim végén, ha virrad, vagy alkonyul. Semmi sem múlhat el nálad nyomtalanul. Csukott szememen át látom, ahogy mérlegeled két tenyeredben, amit elkövettem: érted vagy ellened. Többet vártál tőlem, csak ennyi telt belőlem. Bocsásd meg nekem, hogy fél vállra veszem, amit Te kettőre helyezel. Maradj éjszakára velem, s ha reggel az életem még újra kezdhetem, estére talán elégedettebb lehetsz velem… Zvara Mihály A vágy Milyen csodálatos dolog, hogy még a vágy is át tudja hasítani a hatalmas teret a menny és a Föld között, és meghallgatásra talál: „Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. … feléjük fordítod füledet…” (Zsolt 10,17) Minden vágy, amely megújult szívből fakad, erősítve és táplálva van az Ige által: „Uram, előtted van minden kívánságom…” (Zsolt 38,10) Ha valakiben benne van az új élet, akkor benne kell lennie az Isten utáni vágynak is: „Lelkem hozzád vágyódik 2014. évi 2. szám 7

[close]

p. 8

Az életmentő Biblia Egy vad természetű hajóskapitány, aki ivott és átkozódott, a fülkéjében feküdt. Tudta, hogy kö­ zeledik a halála, és a túlvilágtól való fé­ le­ lem teljesen úrrá lett rajta. Magához hívatta első tisztjét. – Henrik! Térdelj le az ágyam mellé, és imád­ kozz értem! – parancsolta. – Halálom közele­ dik, és én olyan rossz ember vol­ tam. – De kapitány! Én nem tudok imádkozni. Soha nem volt dolgom a „kegyesekkel”. – Akkor hozd elő a Bibliádat, és olvass be­ lőle valamit, mert az én időm nemsokára lejár. – Nincs Bibliám, kapitány. Hiszen tudja, ho­ gyan éltem – felelte Henrik. – Hívjátok akkor a másodtisztet – könyör­ gött a kapitány –, ő talán tud imádkozni. Pár perc múlva ott állt előtte a másodtiszt. – Az örökkévalóságba megyek – szólította meg a kapitány –, nem térdelnél le, hogy imád­ kozz értem? – Szívesen megtenném – felelte a tiszt –, de nem tudok imádkozni. Gyer­ mekkoromban imádkoztam utoljára. – És Bibliád van-e? – kiáltott a kapi­ tány. – Nincs, kapitány. – Hívjátok a harmadik tisztet! – mondta a haldokló kétségbeesve. A harmadik tisztnél is ugyanez volt a helyzet, sem Bibliája nem volt, sem imádkozni nem tudott. Milyen szomorú helyzet a haldokló szá­ mára, aki így kínlódott bűneiben! Az egész hajón egy olyan ember után kutattak, aki tud imádkozni és van Bibliája. Végre egy matróz jelentette, hogy többször látta a hajós­ inast ilyen könyvvel a kezében. – Hívjátok azonnal!– kiáltotta két­ ségbeesetten a kapitány. – Péter! Van Bibliád? – kérdezte a matróz a fiút. – Igen – felelte elpirulva –, de csak a sza­ bad­ időben olvasom. – Jól van, fiam. Fogd a Bibliádat és menj a ka­ pitányhoz! Ő a halá­ lán van, és azt akarja, hogy valaki olvas­ son neki a Bibliából. Péter tehát a haldokló kapitányhoz ment. – Ülj le ide mellém, és keress valamit a Bibli­ ádból, ami segít most rajtam. Úgy ér­ zem, hogy meg kell halnom. Olvass va­ lamit arról, hogyan könyörült meg Isten az olyan bűnö­ sön, mint ami­ lyen én vagyok. A hajósinasnak eszébe ju­ tott, hogy mielőtt elutazott otthonról, az Ézsa­ iás könyve 53. fejeze­ tét olvasta az édesanyjá­ val. Felnyitotta Bibliáját, és olvasni kezdett: „Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bű­ neink mi­ att törték össze. Ő bűnhődött, hogy ne­ künk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyul­ tunk meg” (5. v.). – Igen, fiam, ez az, amit keresek, erre van szük­ ségem – mondta a kapitány. Ekkor Péter bátorságot vett és így szólt: – Engedelmével, kapitány úr, amikor ezt a ver­ set édesanyámmal olvastam, ezt mondta: „Helyezd bele saját nevedet, fiam, ebbe az ige­ versbe!” Szabad most is úgy tennem? – Természetesen, fiam. Tégy úgy! – „Pedig Péter Jensen vétkei miatt kapott sebe­ ket, Péter Jensen bűnei miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy Péter Jensennek békessége le­gyen, és...” Még mielőtt Péter befejezte, a kapitány a sze­ mét mereven a fiúra függesztette. Amikor Pé­ ter elhallgatott, kiáltva mondta: – Olvasd el még egyszer, és helyezd bele a ka­ pitány nevét! Olaf Knudsen! Olaf Knudsen! És a fiú újra elolvasta: „Pedig Olaf Knudsen vétkei miatt kapott sebeket, Olaf Knudsen bű­ nei miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy Olaf Knudsen­ nek békessége legyen...” Miután Péter befejezte a bibliaverset, a kapi­ tány megváltozott hangon mondta: – Most elég, Péter. Menj a fedélzetre! A kapitány visszafekve párnájára Ézsaiás cso­ dálatos szavait ismételgette úgy, hogy saját ne­ vét helyezte bele. Ezalatt égi békes­ ség áradt a bűnös szívbe, és megújította azt. Az emberi módon megma­gyarázhatat­lan dolog meg­tör­tént. Egy lélek el­ fogadta személyes Meg­ váltójának Jézus Krisz­ tust, aki életét adta érte a golgotai kereszten. Új élet született! A kapitány, mielőtt utoljára lehunyta volna szemét, a hajó egész legénysége előtt tanúságot tett arról, hogy Jézus az ő bűneiért se­ besíttetett meg, az ő bűneiért töretett össze, hogy Jézus sebeiben gyógyulást találjon. (Életképek) 8 Vetés és Aratás

[close]

p. 9

„…Ki az az ember közületek, akinek, ha egy juha van, és az verembe esik, szombaton nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál!...” (Mt 12,11-12) S okféle meghatározás született már az ember értékéről a történelem során. Valójában mennyit ér egy ember? Amennyi vagyona van? Amennyi a havi jövedelme? Meghatározhatja-e az ember értékét a társadalmi pozíciója vagy az iskolai végzettsége? Az alkotmányok kimondják, hogy minden ember egyenlő jogokkal rendelkezik. Az emberi jogokat védelmezők azonnal reagálnak a jogsérelmekre, mégis úgy érzem, hogy az emberi jogok mögött háttérbe szorul maga az ember. Egyre inkább elveszíti az értékét. Abortusz, eutanázia, terrorizmus, emberkereskedelem, modern rabszolgaság, hajléktalanság, az életminőséget rontó környezetszennyezés mind azt igazolják, hogy más értékek válnak fontosabbá. „Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál!” Jézus itt az ember értékét nem az állat értékéhez akarja hasonlítani. A „mennyivel többet ér” az összehasonlíthatatlanságot jelenti. Egy másik példázatban ezt mondja: „…a verébnek párja egy fillér … ti sok verébnél értékesebbek vagytok” (Mt 10,29-31). Az állatoknak pénzben kifejezhető értéke van, az ember értéke viszont pénzben kifejezhetetlen. Miért költenek mégis sokkal több pénzt házi kedvencekre, állatvédő alapítványokra, mint embertársaink megsegítésére? A fent idézett bibliai történetből felmerül még egy kérdés: Mi a fontosabb, mi az értékesebb: a vallás vagy az ember? Jézus korában a Törvény határozta meg az emberek életét, magatartását, Istenhez és egymáshoz való viszonyát. A kor vallási vezetői a Törvényt minden áron be akarták tartani, még akkor is, ha az emberi lét értéke csorbult, pedig Isten a Törvényt az emberért adta. A történet nagyon szépen tükrözi Jézus értékrendjét. Számára az ember volt a legfontosabb. Kész volt átlépni az emberek által módosított törvény határait. Az ember érdekében tette, hiszen Ő ura a szombatnak is. Milyen módon mutatta ki Isten, hogy fontos neki az ember? A Biblia legszebb és legtöbbet idézett kijelentése Isten szeretetéről és az ember értékéről szól: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Elmondja, hogy Isten szereti a világot, és benne az embert, mégpedig annyira, hogy egyszülött Fiát adta érte. Felénk az a mondás járja, hogy minden annyit ér, amennyiért elkel, vagyis, amennyit adnak érte. Isten a saját Fia értékével mér bennünket! Péter apostol ezt így fogalmazza meg: „…nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén” (1Pt 1,18-19). Nagyon sokan küzdenek közülünk kisebbségi érzéssel, alacsony önértékeléssel. Ezekkel az Igeversekkel Isten szeretné helyreállítani önértékelésünket, önbecsülésünket. Szeretné, ha felismernénk, hogy számára fontosak és becsesek vagyunk. De ne felejtsük el: a vele való kapcsolat által lesz teljes az értékünk! Ha Isten ilyen nagyra tart bennünket, akkor tartozunk azzal egymásnak, hogy becsüljük embertársainkat. Az embert értékeljük az emberben, és ne valami más értéket benne! Nemrég hátrányos helyzetű emberekkel beszélgettem, akik fájó szívvel mondták el, hogy kiküldték őket a templomból, mert a rendszeres templomba járók helyét foglalták el. Nem lehetünk ennyire személyválogatók! Ne legyünk szűkkeblűek, vegyük észre a körülöttünk élők testi és lelki szükségleteit. Lehetőségeink szerint töltsük be azokat! Legjobban pedig úgy becsülhetjük meg embertársainkat, ha az örömhírt megosztjuk velük, mert az ember akkor válik teljes értékűvé, ha megismeri Istent, és Őt tartja a legnagyobb értéknek! Nagy Tibor (Csantavér, Vajdaság) A legnagyobb érték az ember 2014. évi 2. szám 9

[close]

p. 10

A 10 Nagy áldás számunkra, hogy életünz az első alapelv az életről, ameket nem a mi elgondolásunk vagy lyet a Bibliában megtalálunk, hogy elképzelésünk szerint kell élnünk. forrása és tulajdonjoga egyedül csak IsIsten az Ő Igéjében elénk tárja, hogy tennek tulajdonítható (1Móz 2,7). Eddig mi az, ami megegyezik az Ő akaratáa pontig Isten munkálkodott, de amikor val. Ezért rendkívül fontos számunkra az ember megjelenik, akkor Isten – Úra Biblia olvasása, nemcsak a tudás istenné válik. Tehát az uralkodás és az megszerzése szempontjából, hanem élet már a Biblia kezdetétől egymáshoz a mindennapi szent életgyakorlat van kapcsolva. Ha azt szeretnénk, hogy szempontjából is. Nagyon fontos, életünk Isten tetszésére és dicsőségére hogy már reggel keressük Isten utalegyen, akkor teljesen alá kell rendelsításait, amelyek alapján kell a nap nünk életünket az Ő uralmának. Pál folyamán élnünk, és este is olvassuk apostol a Korintusban élő gyülekezetet Isten Igéjét, hogy visszatükrözhessük emlékezteti erre (1Kor 6,19-20). mindazt, amit az Ő dicsősége elvégMi hívők hálásak vagyunk Istennek, hogy zett bennünk. a „tökéletes élet” élő példáját küldte el Az életünkben van olyan terület, erre a világra az Úr Jézus személyében amelyet a világ soha nem láthat, ez (Jn 1,3-4). Ő volt Istennek a teljes ki„az elrejtett élet”. „Mert meghaltanyilatkoztatása az emberek felé: bűn tok, és a ti életetek el van rejtve a nélkül, hiba nélkül élt, és olyan fényt Krisztussal együtt az Istenben” (Kol hozott, amely megvilágosítja a sötét 3,3). A világ nem érti a hívő ember elméket, és felfedi Isten üdvösségének életét, nem érti az elveket, amelyek igazságát. Péter apostol emlékeztet az életünket irányítják, ezek idegenek bennünket arra, hogy Jézus példáját az újjá nem született elmének. Nem kövessük (1Pt 2,21). várhatjuk el tőlük, hogy értékeljék Isten Igéjében az élettel kapcsolatban vagy megértsék a mi értékeinket vannak gyakorlati tanácsok, amelyeket vagy eljárásainkat, amit magasabb jól tesszük, ha követünk. Salamon, a szinten élünk. bölcs király írta: „Az Úrnak félelme az A hívőknek megvan az a lehetőségük, élet forrása…” (Péld 14,27) Amikor a hogy úgy éljék az életüket, mint egy Biblia az Úr félelméről beszél, az nem befektetést az örökkévalóságba. Pál a rettegésről szól, hanem a tisztelet apostol így tesz erről bizonyságot: félelméről, arról a mély vágyról, hogy „…azt az életet pedig, amit most Istennek tetsző életet éljünk. testben élek, az Isten Fiában Az élet egyik nagy veszélye, hogy való hitben élem, aki szeretett amit mondunk, az gyakran eltér engem, és önmagát adta érattól, amit cselekszünk. Lehettem” (Gal 2,20). séges, hogy egy rossz szóval Az az élet, amelyre elhívatnagyon sok jó cselekedetet eltunk, az Isten akaratának rontunk. Az élet egyik legjobb BOLDOGSÁG való teljes átadást jelenti tartósítószere, hogy megfonMikor Atyává lesz az Isten, minden szempontból és tolt szavaink legyenek. Jakab mikor békesség lesz a szívben. mindennap, hogy az apostol emlékeztet bennünMikor Megváltó lesz a Krisztus, örök élet áldásait élvezket arra, hogy az él teljes mikor örökös lesz a koldus. ni tudjuk már itt a Föléletet, akinek szava és dön az Úr tetszésére cselekedete összhangMikor vezető lesz a Lélek, és dicsőségére. ban van (Jak 3,2). mikor bocsájtva lesz a vétek. Colin Hutchison Mikor áldássá lesz az élet, mikor az ember hazatérhet. Dömötör Tibor Az elrejtett élet Vetés és Aratás

[close]

p. 11

Reménysugár László az édesanyja szerint csodálatos kis­ f iú volt, de sajnos 14 éves korában az alkohol­ hoz és a kábítószerekhez nyúlt. A süllyedés örvényében végül fegyveres rablásért letartóz­ tatták, és elítélték. Szülei megnyugvására fel­ függesztett ítéletet kapott, és úgy látszott, hogy rendeződnek a dolgok, mígnem hirte­ l en véget vetett saját életének. Egy levelet ha­gyott hátra, amelyben leírta sajnálatát mind­ azokért a fáj­ dalmakért és problémákért, amelyeket szüleinek oko­ zott. Visszatekintve az elmúl­ takra, megtört szívű édesanyja ezt mondta: „Mi megbo­csá­tottunk neki, de ő nem tudott megbo­ csátani önmagának.” megnehezíti életün­ ket a jelenben. A másik szabaddá tesz, hogy tévedéseinkből tanuljunk, segíti utunk előre haladását, és szárnyakat ad. Ha a reménytelenség felüti a fejét, lehet, hogy szükségünk van hozzáértő gondosko­ dásra, időre és helyre a gyógyuláshoz, és a folya­ matos és türelmes bátorításra. A küzdelemhez segítséget találhatunk a Biblia irgalmas bölcsességében. Például, Pál apostol a korintusiaknak kétfajta szomorúságról ír (2Kor 7,8-12). Azonban nem csak a megszomorodások közötti különbségekről ír, amelyek negatív ha­ tással vannak ránk. Olyan szomorúságról is ír, amely „megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre”, és az esélyt Isten adja nekünk, mert mi önmagunkért azt nem tehetjük meg (10. v.). Hogy megértsük Pál apostol gondolatait, fontos tudnunk, hogy soha nem feledkezett meg saját múltjá­ nak a hibáiról. Amikor még Saulnak nevezték (Csel 8,1), gyilkos ro­ hamában háztól házig ment, meghurcolta azo­ k at a férfiakat és nőket, akik ismerten Krisztus követői voltak (Csel 8,3; 9,1-2). A meglepetés Pált a Damaszkuszba vezető úton érte. Többé már nem volt ugyanaz az em­ ber, mert – saját szavai sze­ r int – a feltámadt Krisztussal találkozott (Csel 9,3-9). Évekkel később leírja mély ragaszkodását Krisztushoz, aki „azért jött el a világba, hogy a bűnö­söket üdvözítse, akik közül az első” ő volt (1Tim 1,15). Pál apostol nem felejtette el soha azokat a szörnyű dolgokat, amelyeket Jézusról mondott, és azokat a sérelmeket, amelyeket elkövetett azok ellen, akiket most testvéreinek tekint (1Tim 1,13). Életének hátralevő részében megpróbált segíteni azoknak, akiket korábban azért gyűlölt, mert szerették az Úr Jézust. Az apostol meggyőződött arról, hogy az el­ kö­ vetett, helytelen dolgok őt terhelik, és el­ fogadta a szenvedést Krisztusért (Csel 9,16). Az életé­ ben történt változást pedig Isten érde­mének tartotta. Saj­nálatát kifejezve és mély hálával ezt írta: „Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak ne­veztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hoz­ zám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt töb­ bet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme” (1Kor 15,9-10). Pál apostol érté­ kelte a megbocsátást és az Isten kegyelméből bekövetke­ zett változást az életében, amely nemcsak miatta történt. A válto­zás Isten ajándéka azoknak, akiket terhel a múltjuk, képtelenek továbblépni, reményte­ lenek, és szükségük van segítségre, amelyet Pál Krisztus kifürkészhetet­ len gazdagságaként fel­ k ínál (Ef 3,7-10). Mart De Haan Ehhez a szomorú anyához hasonlóan tud­ h atjuk, hogy mit jelent az elhagyatottság ér­ zése, amikor egy családtagunk vagy barátunk elvesztette a reményt. Bizonyára sokan közü­ lünk már megtapasztalták, hogy könnyebb má­ soknak megbocsátani, mint meg­állítani önma­ g unk vádolását azért, amit elkö­ vettünk, vagy nem tettünk meg. Hallhattunk már küzdelmekről, a múlt le­ zárásának lehetőségéről, vagy olyan mód­ sze­ rekről, amelyeket egyesek saját veszte­s égükben meg­t aláltak, amíg másoknak segí­ tettek. A fo­lyamatban sokan úgy tapasztalták, hogy két­ féle megbánás létezik. Az egyik a múlthoz köt, nyomást gyakorol ránk, és 2014. évi 2. szám 11

[close]

p. 12

Ézsaiás könyve 38. fejezet 17. vers H ívő családban születtem egy kis faluban, Erdélyben. Tizenöt éves koromban elfogadtam az Úr Jézust személyes Megváltómnak. Egy ideig egyedül voltam a gyülekezetben fiatal, de Istennek gondja volt rám, és hamarosan megtért egy lány, akivel együtt tudtunk imádkozni. Később férjhez mentem, és az Úr megajándékozott két gyermekkel. A családunkat, a többiekhez hasonlóan, betegségek, próbák érték, és sok munkánk volt. Sajnos, a földiek kerültek az első helyre az életemben, és az Úrral való kapcsolatom meggyengült. Isten ezt mind látta, és nem akarta, hogy így éljek tovább. Betegségen keresztül szólt hozzám. Rákbeteg lettem, és Kolozsvárra kerültem a kórházba. Amint elgondolkodtam a történteken, egyik éjjel a következő igevers foglalkoztatott: „Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak” (Zsid 12,8). Nem sokkal később egy másik igeverset olvastam, amely nagyon elgondolkodtatott: „Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!” (2Kir 20,1) Erre így válaszoltam: „Készíts el engem, Uram!” Reggel elmondtam a családomnak ezeket az Igéket, és így mentem vissza a kórházba. Ott megtudtam, hogy a daganat igen előrehaladott állapotban van, nem biztos, hogy tudnak segíteni. Ekkor volt időm átgondolni az életemet. Kértem az Urat, hogy amit eddig nem jól tettem, bocsássa meg és törölje el az Ő vére által. Elmondtam neki, hogyha megengedte ezt a betegséget, adjon erőt, kitartást, és készítsen a vele való találkozásra! Legnehezebb az volt, amikor a családomra gondoltam, hogy itt kell hagynom őket. A férjemnek és a családomnak is nehéz volt ezt megharcolniuk, hiszen, még csak 51 éves voltam. Ekkor Isten azzal vigasztalt, hogy Ő az árvák és özvegyek Atyja. Nagy fájdalmaim voltak, olvasni és járni nem tudtam, beszélni is csak halkan. Sokan hallottak a betegségemről, több gyülekezetben imádkoztak értem, és sok bátorítást kaptam a testvérektől, akik eljöttek meglátogatni. A kórházi kezelés hatására sokat javultam. Már tudtam olvasni és járni, a hangszálaim is javultak. Egyik alkalommal, amikor olvastam a Bibliámat, az orvosom megkérdezte: „Magának nincs más könyve, csak ez?” Így válaszoltam: „Ez az egy könyvem van, és remélem, hogy szabad olvasnom.” Az orvos bátorított, hogy nyugodtan olvassak. Műtét előtt sok erőt merítettem Isten Igéjéből. Az Ézsaiás 49,15 különösen megerősített: „… én nem feledkezem meg rólad!” Három hétig tartottak bent a kórházban, amikor behívatott az orvos és ezt mondta: „Maga hívő, és az az Isten, aki annyi imáját meghallgatta, csodát tett. Az eredménye jobb, mint az első.” Akkor hálát adtam, és azt mondtam: „Amennyi időt még kiszabtál nekem, Istenem, téged akarlak szolgálni.” Két év után megint jött a megpróbáltatás, a rákos daganat kiújult. Ahogy sétáltam a kórház folyosóján, megálltam egy ablaknál, és megbeszéltem ezt a dolgot az én mennyei Atyámmal. Akkor éjjel nem aludtam, imádkoztam, és újra Isten Igéje jött segítségül: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15). Nagy szükségem volt erre az erőre, mert a második műtét még nehezebb volt. Nehezen épültem fel, de a férjem mindvégig mellettem állt. Összesen öt műtétem volt, de elmondhatom, hogy Ezékiás 15 évet kapott, én eddig 17-et. Hogy még mennyit ad az Úr, azt Ő tudja. De az a vágyam, hogy ameddig itt tart, tudjam Őt szolgálni azzal a kevéssel, amivel megáldott. Nem szeretnék megfeledkezni a hálaadásról, az örömről Őbenne, és arról a reménységről, hogy Ő visszajön értünk, hogy elvigyen. Ha pedig elszólít, készen találjon, imádkozva és éberen! Mindennap az Ő közelében akarok maradni, és azt is elmondhatom: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség” (Ézsaiás 38,17). 2014 tavaszán még azt is megadta az én Megváltóm, hogy visszajött a hangom, és most énekkel is dicsőíthetem Őt. Dicsőség neki örökkön-örökké! (Ézsaiás 26,4) R. G. 12 Vetés és Aratás

[close]

p. 13

Nyomás alatt „…tudván, hogy hitetek próbája állhatatos­ sá­ got eredményez” (Jakab 1,3). Meleg nyári napokon szerettünk kerti összejöveteleket rendezni gyermekeinknek a hátsó ud­ varban. Ezek az alkalmak sem­ mit sem értek volna zamatos ízű görögdinnye­ szeletek nélkül. Gyermekeimnek szórakozást jelentett a dinnye­ magok­ kal való játék. Amint a nedves mag ki­ pattant az asztalra, ab­ ban a pillanatban a hü­ velykujjukkal meg­ nyomták, hogy lássák, mi­ lyen messzire tudják az asztal felett átrepíteni. Arra gondoltam, hogy nagymértékben ilyenek vagyunk, amikor az élet gondjai ránk nehezednek. Amikor túl nagy a nyomás, elkezdjük keresni a kiutat a kö­ rül­ ményekből, amelyek kezelhetetlennek tűn­ nek. Lehet, hogy nyomás nehezedik a munkádra. A látszólag leküzdhetetlen feladat talán a kö­ vetkezőre indít: „Ha csak egy kicsit csalnék, gyorsabban befejezném a dolgom.” Vagy ami­ kor nem szűnnek meg odahaza a problémák: „Lehet, hogy csak szemet kellene hunynom, és ak­ kor nem okozna többé gondot.” A büszkeség pe­ dig így reagálhat a próbákra: „Nem ezt érdem­ lem!” És viselkedésünk hama­ rosan labilissá válik. Talán túl gyakran esünk kísér­ tésbe, hogy minél előbb kikerüljünk nehéz hely­ zetünkből, keserűségünk­ ből – sőt még Is­ ten iránti ha­ ra­ gunkból is –, vagy megpróbá­ lunk hely­ ze­ tünkből az egyenes út megtagadá­ sával ki­ lábalni. A probléma nem az, ha szembekerülünk a megpróbáltatásokkal, hanem az, ahogyan vála­ szolunk az el­ kerülhetetlen nyomásra. Jakab apostol ad néhány jó taná­ csot azzal kapcsolatban, hogy miért fontos fe­ szültség alatt maradnunk. Eszünkbe juttatja Is­ten szándékát, amikor megengedi a ránk nehe­zedő megpró­báltatásokat. A szénben előforduló gyémánthoz hason­lóan, néhány dolog kizárólag nagy nyomás alatt fordul elő. A feszültség alatti lét megmu­ tatja azt, hogy Isten hogyan teszi próbára hi­ tünket azért, hogy éretté és teljessé váljunk (Jak 1,4). Érdekes, hogy Jakab apostol által a Bibliá­ ban használt szó, az „állhatatosság”, a görög hupomeno szóból származik (Jak 1,3). Leve­ zetése: hupo (alatt), és meno (fennmaradás). Jakab tehát a lényeget emeli ki. Hogy valóra váljanak Isten nemes céljai az életünkben, ah­ hoz akarnunk kell az együttműködő alulmara­ dást a nyomás alatt, mert ez ad vi­ gaszt a ba­ jokban, és formálja a szilárd jellemet. Mit üzen az életem? Mind gyakrabban kérdezem: Mit üzen az életem másnak? Minek voltam itt? Életem elfolyt éveit mire tékozoltam el? Mit bízott rám MESTEREM? Bűnbánattal kérdezem: Mit üzen az életem? Hirdette, mit Tőle vett, hogy az ISTEN SZERETET? Üzente, hogy az a Vér megtisztít a KRISZTUSÉRT minden embert, aki itt Hozzá viszi bűneit? Mutatta a Golgotát? Hirdette, hogy van tovább, hogy van Út a Mennybe fel? Mit üzen az életem? Füle Lajos Gondoljunk az Úr Jézusra, aki „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig” (Fil 2,8). Ő vállalta a kínszenvedést („alatta maradt”), hogy levegye a bűn súlyos terhét az életünkről, és megváltást hozzon. Ragadd meg a lehetőséget, és hagyd, hogy Isten végezze a munkáját az életedben, mert ezáltal válsz éretté és hasznossá magad elő­ nyére és az Ő dicsőségére! J. S. 2014. évi 2. szám 13

[close]

p. 14

S okan próbáltak már választ adni arra a kér­ désre, hogy mi az élet? Mit jelent embernek lenni, miért élünk egyáltalán? Meddig tart az élet­ utunk, és mi van azután? „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esz­ tendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk” (Zsolt 90,10). Ha ez így van, akkor miért teremtett Isten embert? Azért, hogy legyen szeretetének tár­ gya, legyen, aki Őt tiszteli, képviseli itt a Föl­ dön. Megáldotta teremtményét, és azt akarta, hogy sokasod­ jon, töltse be a Földet, mun­kál­kodjon, és őrizze a rábízottakat. A teremtéskor az ember látta Istent, találkozott vele nap mint nap. De köz­ b ejött az engedetlenség bűne, és az ember „meg­vakult”, nem látja már Istent, és „vakon” jár. Hogy megszülettünk, abba nem volt beleszólásunk. De, hogy hogyan alakítottuk tovább az életünket, milyen a földi életutunk, ebbe már van beleszólá­ sunk! És az út vége? Ebbe is van beleszólá­ s unk. Eldönthetjük, hol töltjük az örökkévaló­ ságot, vagyis hol leszünk a halálunk után. Ez bi­ zony súlyos felelősség minden ember számára, akár elhiszi ezt, akár nem. De nézzünk meg két tanulságos példát a Bibliából. Jézus tanítványaival és elég nagy sokaság­ gal kifelé ment Jerikóból, és egy vak koldus, Bartimeus az út szélén ült. Meghallotta, hogy a názáreti Jézus közeledik, és életbe A vak Bartimeus vágó döntést hozott. Elkezdett kiáltozni…(Mk 10,46-52) Milyen egy vak? Koldusszegény, nem lát, nem tud dönteni, megalázva, becsapva, kiszol­ gáltatottan él. Bartimeus felmérte a helyzetét. Hallott Jézusról, látni akarta Őt, új életre vá­ gyott. Elszánta magát, és azt mondta: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Tudta, hogy csak Jézushoz fordulhat, csak egyedül Ő tud segíteni, meg­ m enteni, látóvá tenni. A sokaság hiába akadá­ lyozta. Komolyan vette Jézus hívását, odament hozzá. Találkozott vele az úton, és látóvá lett. Mi ebből a tanúság? Isten nélkül mindan­ nyian ilyen va­ kok vagyunk, te is. A kérdés, hogy akarsz-e látni? Fölmérted-e a helyzetedet? Ha igen, akkor döntést kell hoznod. Az Úr Jézus­ hoz kell for­ dulnod, mert csak Ő tud segíteni. Ő tehet „lá­ tóvá”, Ő tud új életet, békességet, nyu­ g almat adni. Lehet, hogy a környezet akadá­ lyozni akar, elfordulnak tőled, kigúnyolnak, de bíznod kell benne, csak egyedül Ő a megoldás. Bartimeus „ledobta felsőruháját”, a szen­ nyes ruhát, a büszkeséget, az önigazságot, és úgy ment oda Jézushoz. Neked is úgy kell odamenned hozzá, ahogy vagy, amilyen vagy. Nem kell szépíteni a helyzetedet, az állapoto­ dat, nem kell kifogá­ sokkal élned. Ma is így szól: „aki énhoz- zám jön, azt én nem küldöm el” (Jn 6,37). Meg fogja kérdezni: „Mit kívánsz, mit te­ gyek ve­ l ed?” „Látni akarok!” Valóban ez a válaszod? Akkor meglátod magad, milyen ro­ mokban van az életed, de meglátod Őt, aki újjá teszi élete­ det, és nem bolyongsz tovább vakon, kol­ dus­ ként. Ha követed, így szól hozzád: „Az én ju­ haim hallgatnak a hangomra, és én isme­ rem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (Jn 10,2728). Zákeus a vámszedő Zákeus Jerikóban élt, mint gazdag ember és fővámszedő, vagyis adóbehajtó. Mivel a ró­ maiak szolgálatában állt, ezért lenézték őt, sőt megve­ tették (Lk 19,1-10). Feltehetően hallott Jézusról, kíváncsi volt rá, és látni akarta Őt, aki éppen arra haladt el, de kis termetű volt, így nem láthatta a sokaság­ t ól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfü­ gefára, hogy meglássa. Amikor Jézus odaért, felnézett rá, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell meg­ szállnom.” (Ez az egyetlen hely ahová Jézus meghívatta magát.) Zákeus sietve lejött a fáról, és örömmel fo­ g adta Jézust a házában. Akik ezt látták, mind­n yájan zú­golódtak, és így szóltak: „Bűnös em­bernél szállt meg.” Mit tanulhatunk ebből a történetből? Aki találkozni akar Jézussal, annak le kell győznie 14 Vetés és Aratás

[close]

p. 15

az önigazságát, le kell győznie a „sokaságot”, mindazt, ami akadályozná az elhatározásában. De a kíváncsiság fájáról is le kell szállnia, mégpe­ dig gyorsan, mert Jézus be akar lépni az éle­ tébe. És ez sokkal több, mint látni valakit. Ahogy Zákeus örömmel befogadta Jézust a házába, olyan örömmel kell neked is szívedbe, életedbe befogadnod Őt. És akkor csodá­ latos dolog történik: Zákeus ezt mondta az Úr­nak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegények­ nek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom viszsza neki.” Te is meg­ vallhatod mindazt, ami eddig elsza­ kított Isten­ től, leteheted nyomasztó terhedet, a bűneidet, és rendezheted a másokkal való kap­ csolatodat és mulasztásaidat, tartozásaidat is. Jézus azt mondta Zákeusnak: „Ma lett üd­ vössége ennek a háznak…” Még ma te is el­ nyerheted üdvösségedet, „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az el­veszettet.” a kárhozat, Isten nélkül örökre. Vagy látón, és akkor Jézus Krisztus által az örök élet a részed! Vagy önigazságod gazdagságában, becsapva másokat és megvetve másoktól élsz, vagy az igaz Isten őszinte keresésében. Az Úr Jézus megígérte: „Én örök életet adok nekik, és ... senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (Jn 10,28). J. Aster A megérkezésről (Jn 10,9) A „Romlás városából” a „döntés kapuján” át érkezünk meg Hozzád, JÉZUS. Fogadd a hálánk! Füle Lajos Olyanok, mint én „…de … meg is igazul­ tatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Is­ tenünk Szelleme által” (1Kor 6,11). Egy igeszolgálaton a lelki­ pásztor az emel­ vényre lépett, és felolvasta a napi bibliai szö­ veget: „Ne téve­ lyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házas­ ság­ törők, sem bujál­ kodók, sem faj­ talanok, sem tol­ vajok, sem nye­részkedők, sem részegesek, sem rágal­ma­zók, sem harácsolók nem fogják örö­ kölni Isten or­ szágát. Pedig ilye­ nek voltak kö­ zületek néme­ lyek: de megmosat­ tatok, meg­ szentelőd­ te­ tek, és meg is igazultatok az Úr Jé­ zus Krisztus nevé­ ben és a mi Istenünk Szelleme által”(1Kor 6,9-11). Majd felnézett, és ezt mondta: „Ha közületek valakinek a fel­ sorol­ tak közül egy vagy több ilyen bűne volt, kérem, álljon fel.” Volt ott egy fiatalember, akit azelőtt még soha nem láttam a gyülekezetben. Az illető nemrég tért meg, és azon a vasárnapon féle­ lemmel jött el a gyü­ lekezetünkbe, mert nem tudta, mivel fog szem­ besülni. Később el­ mondta, hogy amikor meg­ hallotta a lelkész kérdését, körülnézett, hogy lát-e valakit fel­ állni. Először senki nem tette meg, majd a gyülekezet többsége felállt. A fi­atalember azt mondta magában: „Ezek olyanok, mint én!” Pál apostol felsorolásában ma­ gunkra ismer­ hetünk. De amikor bevalljuk bű­ neinket, és el­ fogadjuk az örök életet, amelyért az Úr Jézus a halálával fizetett, ke­ gyelem által megváltott új teremtményekké válunk (Róm 6,2; 2Kor 5,17). A fenti igeszakasz kulcs­szava a „de”. Azok jellemvonásainak a felsoro­ lása után, akik nem öröklik Isten királyságát, az apostol azt mond­ ja, „ilyenek voltak közületek némelyek”, „de”. A korinthusiak múltjuk ellenére meg­ tisztultak, és megiga­ zultak. A bű­ nös ember csakis az Úr Jézus vére által kaphat bűn­ bocsá­ natot. Pál apostol önmagáról jelenti ki, hogy korábban káromló, az övéit üldöző, erőszakos ember volt, de Urunk kegyelme ir­ galomban ré­ sze­ sítette (1Tim 1,13-14). csak keresztedbe Hol van ma a találkozás helye? A keresztnél, mert ott találkozott a jó és a gonosz, a halál és az élet, a kegyelem és az ítélet, a szeretet és a gyűlölet. Itt dől el a kér­ dés: a világ, vagy Krisztus (Gal 6,14). Itt talál­ kozik Isten igazságossága a bűnnel, szeretete a bűnössel. Itt kerül halába a régi életünk, és itt kezdődik az új. Itt kezdődik a te új életed is. Az út vége és a cél Vagy vakon, és akkor az örökkévalóság: az örök halál, 2014. évi 2. szám 15 Kezemben semmit sem tarthatok, kapaszkodhatok. David H. Roper

[close]

Comments

no comments yet