Vetés és Aratás 55. évfolyam 3. szám

 

Embed or link this publication

Description

Vetés és Aratás 55. évfolyam 3. szám

Popular Pages


p. 1

EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT vetés és aratás 55.ÉVFOLYAM 3. SZÁM „A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12,12) 2017/3

[close]

p. 2

Az Út AA ttaarrttaalolommbbóól l Szívszaggatóan vad vihar nem jelzi: Jézus jön hamar. Júdea bércén csendesen, baktatva jár békés szamár, s távol felködlik Betlehem. A kereszt zászlaja alatt....................................... 4 Fák a szikla peremén........................................ 6 Nem tudtam imádkozni................................... 7 Kicsoda Jézus, aki a Krisztus?........................ 8 Az emberszív, a néma föld bezárul, éjszín leplet ölt. Csak halkan kérődző tehén ad helyt neki, s lehelgeti a jászol szalma fekhelyén. Beszélgetés Istennel....................................... 10 Egy rövid imádság........................................... 13 Közös öröm és felüdülés.............................. 14 Válságban........................................................... 15 Meghallottam sóhajtozását........................... 17 Gyermekoldalak............................................... 18 Díszes heroldok, harsonák Ne haragudj naplemente után!.................. 21 nem üdvözlik az Ég Fiát. De hömpölygő a fény-folyó: a menny hasad,s angyalhadak harsogják: „Gloria Deo!” Garasos gondok Józsefe – vagyona nincs, és híre se’ – lám ékes vendéget fogad: a kisdedet Történetek a Spurgeon család életéből �� 22 Ez az a nap......................................................... 24 Gyakran feltett kérdések.............................. 26 Szemfüles oldala.............................................. 28 Ú j reformáció................................................... 30 Könyvajánló...................................................... 31 tiszteli meg, s hoz tömjént, mirhát, aranyat. Míg Simeon, próféta szó, s Anna, az agg, a vén anyó szólja a hírt, az istenit: kaján ebek, Heródesek már az öldöklő kést fenik. Hol Egyiptomba menekül, hol felé gyilkos kő repül, de – ámulat! – sosem talál, mert várja Őt, a Szenvedőt a bűnösért vállalt halál. Az ármány mind nyomába’ jár – a Szanhedrin épp jelre vár –, s Ő gyógyít, oktat, megy tovább… Csak oda tart, s eléri majd Vetés és Aratás 2017/3 (55. évfolyam 3. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. az út végén a Golgotát. Iványiné Sinka Magdolna 2 Vetés és Aratás

[close]

p. 3

Kedvveess OOllvvaassóó!! Ha egy hajó várakozó helyen áll a vízen, akkor kiveti a horgonyt, ami szilárdan beékelődik az alapba, és erősen megtartja a hajót azon a helyen. Mi is, mint keresztyének várakozó helyen tartózkodunk. Ezért ne földi céljaink legyenek a szemünk előtt, hanem a menny dicsősége, a jövő reménysége. „Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé…” (Zsid 6,19) A mi „horgonyunk” – az a tény, hogy lelkünk az örök cél előtt biztonságban áll, – nem vas horoglánccal van összekötve, hanem Isten Igéjével, és ezáltal az Úr Jézussal. A „horgony”, mint olyan, számunkra láthatatlan, mégis a mennybe van rögzítve. Hit által Krisztussal, mintegy lánccal, a dicsőségbe vagyunk beillesztve. Ez a kapcsolat átfogja az egyész térséget a Föld és a menny, az idő és az örökkévalóság között. És ha „életünk hajója” még az idő viharainak ki is van téve, lelkünk horgonya odaátra van rögzítve. Mert mi tudhatjuk, hogy nála leszünk, amikor eljön az idő. „Mennyei elhívás részesei…” vagyunk (Zsid 3,1), amely azt jelenti, hogy az Úr Jézussal vagyunk egybekötve. Ő a mi előfutárunk, Őt fogjuk követni. Mennyei elhívásunk már most érvényes, és hamarosan viszontlátjuk egymást a szentélyben. Milyen igazi örömet adó, biztos reménységünk ez nekünk! „Az istenfélõ tüzbe kerülhet, de nem ég meg. Reményét elöntheti az ár, de nem fullad meg. Reménye biztos horgonyba kapaszkodik, mert a horgony olyan alapot talált, ami őt is tarja.” C. H. Spurgeon Most már (vagy még) megfordulhat a kocka: Az életünk Jézussal van beoltva. És száll a hír sasszárnyakon tova: Immánuel, velünk az Isten! Malomkövek közt őrlődsz szüntelen? Látod, nem lett Ő mégsem hűtelen, Mert visszhangzik az ég, a föld s a szív: Immánuel, velünk az Isten! Hajnal hasad a jajjal teli éjben, S egy csillag ízzik bűnoldó fehéren. Betűzd fényénél a nagy, drága szót: Immánuel, velünk az Isten! Szabad hát sírni, s úgy örülni most már? Igen! Szabad! Mert elkészült az oltár, S a Bárány rajta: érted, mit jelent? Immánuel, velünk az Isten! A holtponton hát túl vagy, drága testvér, De most tovább ujjongva mégse menjél, Hanem imádkozz, s hálásan rebegd: Immánuel, velünk az Isten! S ha elhangzott az egysoros imádság, Parancsként hangzik – s hidd el, ez kiváltság: „Menj ésteremts e szóval életet: Immánuel, velünk az Isten! Ürögdi Ferenc 2017. évi 3. szám 3

[close]

p. 4

A kereszt zászlaja alatt 1914július 20-án hunyt el Johannes Urban, aki mindössze 43 évet élt. Ő a misszió (MSOE) megalakulásának (1903, Breslau) kezdeti éveiben munkatársként tevékenykedett. Jézus Krisztus egy súlyos betegséget engedett meg neki, amely a gyógyulásáért folytatott sok imádság ellenére is megmaradt. Isten azonban ezekben a szenvedésekben egy barátot ajándékozott neki Jézus személyében, aki mind őt, mind családját megerősítette, sőt missziós munkáját is megáldotta. 1914 júniusában nagy fájdalmak közepette, betegen utazott utolsó missziós útjára Romániába. Röviddel az 1. világháború kitörése előtt naponta 3 összejövetelt tartott, és beszélgetéseket vezetett. Mindennap írt levelet a feleségének, aki azokban a napokban várta 5. gyermeküket. Amikor már mindenki örült hazatérésének a missziós házban, hirtelen jött egy távirat: „Súlyos betegen fekszem itt.” Az orvos közölte vele, már csak napjai vannak hátra. Halálos ágyán megírta végakaratát felesége, gyermekei és a misszió számára. A legutóbbi missziós konferencián Johannes Urban ebben leírt gondolatai jutottak eszembe. A konferencia témája a reformáció öt „sola”-ja volt. Ezt a témát lehet teológiailag elemezni, egyháztörténetileg megvizsgálni. Azonban a missziót tekintve más csengése van. J. Urban szavai a politika viharai között, és ahogyan áldott szolgálata közben az Úr Jézus hazahívta, nyomatékot adnak ezeknek a jeligéknek: Egyedül a Szentírás! Egyedül a hit! Egyedül Krisztus! Egyedül kegyelemből! Egyedül Istené a dicsőség! „Szeretteim számára ez az én végakaratom: Mindvégig arra törekedjetek, hogy mind Isten, mind emberek előtt a legkisebbek és legalázatosabbak legyetek, minden dicsőséget a legnagyobb és legdicsőségesebb Királynak adjatok! Tudom, hogy egy szegény, elveszett bűnös vagyok, de Isten üdvözítő kegyelme által beléphetek majd a dicsőségbe. A misszió egészének a kereszt zászlaja alatt kell felsorakoznia, hogy az emberek Jézust lássák, Őt szolgálják! Szolgálatok, az evangélium hirdetése, tanítások, mind az Ő dicsőségére legyenek, mert akkor minden gyengeség ellenére áldás nyugszik azokon. Csak Jézust szeressétek! Nincs annál szebb, mint Őt szolgálni. Ő megőrzi életünket a borzalmas bűnöktől, az eltévelyedéstől, a hibáktól, a tévtanításoktól, minden hitetlenségtől, mely az utolsó napokban különböző formákban lép föl. Isten beszédének tartsátok az egész Bibliát, Mózes 1. könyvétől a Jelenések könyve végéig, és ahhoz tartsátok magatokat! Van egy örök igazság, Isten Igéje, mely magasan kiemelkedik minden hullámzás, vélemények és az úgynevezett tudomány felett. Mindig azt tartsuk szem előtt, hogy Isten akarata menjen végbe, semmit se magunktól cselekedjünk! Üdvözítőnknél mindig vigaszt nyerünk, és mindazt, amire szükségünk van. Vegyetek az Ő teljességéből kegyelmet, kegyelemre!” Ez a Jézus Krisztusra való összpontosítás, szilárd bizalom Isten Igéjében legyen és maradjon munkánk célja a Dél-Kelet Európai Missziónál is! Forrongó időket élünk ma a világban, de a kereszténységben is. Hitünkkel milyen változást idézünk elő a világban? Hit az üldözések közepette is Oroszországban és más közép-ázsiai országban nagy nyomás nehezedik hittestvéreinkre, akik hűségesek szeretnének maradni hitükhöz. Ezen országok törvényei tiltják a missziós munkát. A titkosszolgálat munkatársai „beszélgetésre” hívják a misszionáriusokat. Mégis inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint embereknek! Ez év júliusában újabb tárgyalási eljárás indult egy munkatársunk ellen Tschitában, Szibériában. Amikor a konferencián együtt voltam ezzel a családdal, munkatársunk gyermekeit látva, azt kérdeztem magamtól: „Mit jelent ezeknek a gyermekeknek, ha édesapjukat azzal vádolják a bíróság előtt, hogy Bibliákat terjeszt? Mit jelent számukra az, hogy óva intik az embereket az evangéliumi keresztyénektől?” Ha valaki nem Isten beszédén, az evangélium szilárd talaján áll, azt elfújják a fennálló vagy jövendő viharok mind keleten, mind nyugaton. Imádkozzunk jelenlegi munkatársainkért Kelet-Európában, kiknek tanulniuk kell, hogyan 4 Vetés és Aratás

[close]

p. 5

legyenek hűségesek Jézus Krisztushoz, ahogy a korábbi generációknak is kellett, akiket ezért a bizonyságukért küldtek büntetőtáborokba, ahol sokan életüket is vesztették. Hit a csábítások közepette Nyugaton nemcsak fenyegetve vannak a reformáció alapkövei, hanem sok helyen (templomokban, keresztény közösségekben) már régóta elhagyták azokat. Emberi nézetek és szükségek határozzák meg manapság sok helyen, hogyan kell a Bibliát érteni, az isteni kinyilatkoztatást is felülírva. De nemcsak mellőzik a Bibliát, hanem olyan helyzetre törekednek, ami nem illeti meg őket. Megkísérelnek hidakat építeni ellentétes keresztény nézetek között, amelyek leomlanak, hiszen nem létezik híd igazság és hazugság között. Isten maga határozta meg a Szentírásban, hogy mi a jó, és mi a rossz. Hol áll ma a középpontban egyszerűen Jézus Krisztus és az Ő munkája, amikor hirdetjük Isten beszédét? Mindaz, aki hit által megismeri Jézus Krisztust, valóságos segítséget, vigasztalást és megmentést él át. A keresztyéneknek is szükségük van a megfeszített Jézus Krisztusról szóló üzenetre. Ez az üzenet és ez a hit választ szét és köt össze embereket. Tehát ebben az értelemben nem beszélhetünk felekezetközi hitről, hanem egyedül csak Jézus Krisztus elvégzett munkájában való hitről. Egy hit, mely embereket kisebbé tesz, Istent pedig dicsőíti. Isten nem szorul támogatásra Bízunk Isten beszédében, amelynek hatalma van arra, hogy bármely nemzetben embereket változtasson meg. A Biblia minden kijelentését vallanunk és hirdetnünk kell! Isten nem szorul támogatásra a misszió munkájában! Amit Isten nem akar megtenni, azt mi sem tehetjük meg. Isten beszéde bír azzal az erővel – függetlenül a módszereinktől –, hogy az emberek megtérjenek, és a Megváltóra bízzák az életüket. Ilyen egyszerűen működik a hit és a misszió is. Jézust dicsőíteni Igen, a misszióban egy sereg olyan munkatárs van, akik maguktól semmit sem tehetnek. Olyan munkában állunk, amely Isten kegyelmétől függ. Együtt olyan mozgalom részesei szeretnénk lenni, amilyen az 100 évvel ezelőtt is volt, a megfeszített üzenetét hűségesen vallva magunkénak. Az 1914ben elhangzott szavak ma is aktuálisak: „A misszió egészének a kereszt zászlaja alatt kell felsorakoznia, hogy az emberek Jézust lássák, és Őt szolgálják! Szolgálat, az evangélium hirdetése, tanítások, mind az Ő dicsőségére legyenek, mert akkor minden gyengeség ellenére áldás nyugszik azokon.” Egyedül Istené a dicsőség! Friedemann Wunderlich, misszióvezető (MSOE magazin, 2017/júl.-aug.) Virradat Latin nyelvbe, tilalomba zártan hevert az Írás olvasatlanul. …a wittenbergi vártemplom falára októberi éj sötétje borul. Nyugtalanul alszik lenn a város, hűlő kéményekben gubbaszt a gond. Hangtalanul kondul a harang, ütése most egy emberszívben kong: elszánt léptek riasztják a csendet, szögek koppannak kalapács alatt, árkuspapír fehérlik az ajtón, s mire fölkel a Nap, a könyv-veretről lepattan a csat! Lukátsi Vilma 2017. évi 3. szám 5

[close]

p. 6

Fák a szikla peremén „… Higgyetek Istenetekben, az Úrban, és megmaradtok!...” (2Krónika 20,20) A magas hegyeken való barangolás közben az emberek általában megcsodálják a kopár sziklákon, mély szakadék peremén ég felé nyúló, magányos fákat. Mint emlékművek állnak ezeken a helyeken, egyedül, legyőzhetetlen életerővel a zord vadon szélén. Pedig kevés termőföl és talajvíz áll rendelkezésükre, gyökereik mégis belekapaszkodnak a meztelen sziklákba, és befurakodnak keskeny réseikbe. Minden esőcseppet megragadnak, és minden harmatot hasznosítanak. Isten Igéjében gyakran találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy Isten kőszikla. Így szabad nekünk az előbb említett fákat olyan emberekhez hasonlítani, akik szilárdan hisznek Istenben. Életüket gyakran vihar fenyegetheti, és ők ilyenkor még erősebben megkapaszkodnak Istenben. Nem tudnak, és nem is akarnak eltávolodni, egyedüli segítségük Őtőle van. „Ezek a fák” a helyüket nem önmaguk választották ki. Egyszer, mint apró magvak, odakerültek a perem szélére, és ott alapozódott meg az életük. Döntő Isten gyermekei részére, hogy nehéz időkben is, mikor gondok, bajok veszik körül őket, bizodalmuk szilárd maradjon Istenben. Ekkor Isten is megerősíti őket, így lesz életük Őt dicsőítő, és jó bizonyság embertársaik felé. D. W. Kijelölted Terheinket cipelni könnyebb fáradtan is, fölnézve Rád. Köszönjük, hogy rég kijelölted helyünket, Atyánk, itt s odaát. Füle Lajos Leplezetlenül (Zsid 4,13) Benned összpontosul minden cselekvésem, hajnal hasadtával a felébredésem. Lelkem csendessége csak Tebenned nyugszik, pedig körülöttem csatazaj hallatszik. Mit nekem körülmény, ha Te elrejtettél, honnan ki nem ragad semmilyen ellenszél! A nyugalom csendje, a csend nyugodalma: Beléd rejtőzésem erős bizodalma. A világi helyett Te csak a jót adod, mert minden időben javamat akarod. A Te akaratod csak tiszta, csak nemes, de mert igazságos, nem mindig kellemes. Lelkem vágyódása isteni személyed, kézen fogva járni mindenhova Véled. Ahova Te vezetsz, oda igyekezni, bűntől szabadulva, semmit sem leplezni. Vállallni a harcot, ott lenni Tebenned, mindenben meglátni valódi lényedet. Gyümölcsöt teremni Tebenned, Teneked, szerény alázattal tükrözni fényedet. Zsejki Irén A mi teendőnk (Részletek) ... Nem mi vagyunk a világ megmentői, hanem egyedül Jézus Krisztus. Ő szabadít meg bűntől, haláltól, és megtanít arra, hogy minden tanítvány alkalmatlan mindaddig a követésre, amíg Ő nem veszi áldott kezébe az életét, és meg nem tölti égi erővel és tűzzel (Csel 1,6-8). Minden hatalom az Ő kezében van. Így eredményeink is tőle függnek. Nem eredményeinket kérdezik majd tőlünk az ítélet napján, hanem azt, hogy engedelmesek voltunk-e neki. … Vida Sándor

[close]

p. 7

Nem tudtam imádkozni „…maga a Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm 8,26) 2015 novemberében megtudtam, hogy szívműtétre van szükségem. Természetesen megdöbbenve és kissé remegve, nem szabadulhattam a halál gondolatától. Vannak dolgok, amelyeket most rendbe kell hoznom? Vannak haladéktalan pénzügyi elintézendők, amelyekre szükség van a családom ellátására? És mi a helyzet azzal a munkával, amely nem várhat, kinek adjam át? Ideje volt imádkozni és cselekedni. Ideje lett volna, de nem tehettem semmit! A testem kimerült, és az elmém oly fáradt volt, hogy még a legegyszerűbb feladatok is erőn felülinek tűntek. Talán a legmeglepőbb, hogy amikor imádkozni kezdtem, a gondolataim rossz irányba sodródtak, így még Istent sem kérhettem meg arra, hogy a családommal több időt tölthessek! A szívproblémám által okozott léghiány miatt sokszor elaludtam. Bonyolult helyzet volt. Nem tudtam dolgozni sem. Mégis az imádkozási képesség hiánya zavart legjobban. De minden más emberi szükséglethez hasonlóan, a Teremtő tudta, hogy ez történik velem. Végül az jutott eszembe, hogy Isten két megoldást ígért az Ő Igéjében az ilyen esetekre: a Szent Szellem imája értünk, amikor nem tudunk imádkozni (Róm 8,26), és mások imája helyettünk (Jak 5,16; Gal 6,2). Milyen vigasztaló volt tudni, hogy a Szent Szellem feltárta gondjaimat az Atya előtt! A családom és a barátaim megkérdezték tőlem, hogy miért imádkozzanak. A válaszom az volt: „Amit Isten imaként meghallgat.” Milyen ajándék volt hallani a barátaimtól és a családomtól, amint értem imádkoztak! Mekkora ajándék a bizonytalanság idején, ha arra emlékeztetnek, hogy Isten hallja szívünk fohászait akkor is, mikor azt gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk Őt megszólítani. Isten soha nem hagyja gyermekeit válasz nélkül. Bárki, aki már járt idegen országban, megtapasztalta a jó tolmácsolás fontosságát. Aki ismeri azt a nyelvet, ahova látogatóba ment, tudja azt, hogyan kell kiválasztani a megfelelő szót a világos kommunikációhoz. Voltál-e valaha olyan zavaros helyzetben, hogy nem tudtad a megfelelő szavakat használni, amikor imádkoztál? Bizalmatlanságunk és bűnös hajlamaink miatt néha küszködhetünk az imával. De a Szent Szellem a közvetítőnk. Aggodalmainkkal együtt sóhajtozik, amikor imáinkat Isten akaratával összhangba hozza. Vigaszt jelent, hogy ismeri korlátainkat és gyengeségeinket, és kéréseinket akaratával megegyezve közvetíti Istenhez. Hogyan érted meg a Szent Szellem közbenjárását, amikor nehéz számodra az imádkozás? R. Kilgore; D. Fisher IMÁDSÁG Uram, ó, add, ne legyek más, mint egy szelíd simogatás. Sóhajtás, ha fáj valami, tudják sokan meghallani. A csend legyek, amely zenél, s a végtelen békéből él. Szirom legyek, lenge illat, melytől szépül a pillanat. Uram, ó, add, hogy az legyek, amit várnak: a szeretet. A vér legyek, mely fellobog, ha ütik a gyengét, rabot. A szó legyek, mely felsikolt: „Átkozott, aki lelket olt!” Legyek a vád s a gyötrelem a gyilkoson, az emberen. Uram, ó, add, ez egyet add, a víz legyek, mi enyhet ad. Kenyér, amely örökké kell, s nem kérkedik lételével. Öröm legyek, határtalan, csorduljon a szívem, szavam. Áldás legyek haló szájon, hogy a vétek már megálljon. Horváth Loránd 2017. évi 3. szám 7

[close]

p. 8

aKkiicasoKdariJsztéuzsu?s, Az evangéliumi hit középpontjában egy név áll, amely körül forog minden, ez a név: Jézus. Pál apostol erről így tesz vallomást: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint csak megfeszítettről” (1Kor 2,2). Mit jelent Jézus az én számomra? Mit jelent a te számodra? Mit nyertünk Őbenne? Jézus Krisztus: Isten szava hozzánk „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1). Ezt az Igét küldte el hozzánk Isten: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott…” (Jn 1,14) Isten tehát Jézus Krisztus által szólt az emberekhez, és szól ma is. Szól hozzám, szól hozzád. A kérdés, meg akarod-e hallani, vagy valahol máshol keresed Isten hangját? Jézus Krisztus Istennek végső, mondhatnám utolsó szava hozzánk! Isten korábban is tudtul adta az Ő akaratát, kimondta ígéreteit. Szólt a törvény által, szólt barátsággal, szólt csalogatóan, szólt keményen, szólt félelmetes ítéletek által, majd leírhatatlan türelemmel, irgalommal és kegyelemmel. Sokszor szólt a próféták által, az utolsó napokban pedig az Ő Fia által. Isten az Ő Igéjében mindent elmondott, tehát nincs szükség többé újabb kinyilatkoztatásra. Kijelentései le vannak zárva. És ha valaki további isteni kijelentésekre vár, az hiába vár, hiába keres és kutat valami új után, különleges Igékre, a modern időkhöz igazodó beszédre. Sajnálni való az az ember, aki problémáinak megoldását máshonnan várja, és elmegy amellett, akit Isten egyszer és mindenkorra megoldásként adott, Jézus Krisztus mellett! Felvetődik a kérdés, hogy Isten utolsó kijelentésével érvénytelenítette-e mindazt, amit az atyáknak mondott a próféták által? Érvénytelenítette volna az Ószövetséget az Újszövetséggel? Nem. Mert Isten az Ószövetség atyáihoz is Fia által szólt, mert a Fiú öröktől fogva az Atyánál volt. És az Atya elküldte Fiát a földre, hogy mindazt, amit már előzőleg mondott, még egyszer és utoljára megerősítse, megpecsételje a testben megjelent Fiúban. Jézus Krisztus, Isten Fia Mint Fiúnak, különleges helye, megkülönböztetett helyzete van. „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát…” (Gal 4,4) A döntés a Fián keresztül történt: „Utoljára pedig a Fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: a Fiamat meg fogják becsülni” (Mt 21,37). De nem becsülték meg, és ma sem becsülik. Mi történik, ha valaki csak úgy elmegy mellette, mi történik azzal aki megveti Őt? Mi lesz veled, ha nem hallgatsz rá? Ő Isten szava hozzád, mégpedig ma, igen, ma! Ő a Teremtő Isten Őáltala teremtette a világot. Öröktől fogva az Atyánál volt a dicsőségben, és az Atya semmit sem tett a Fiú nélkül. „Mert benne teremtetett minden a mennyen és a Földön… minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol 1,16-17). Az emberek beszélnek egy teremtőről, úgy általában, a saját elképzelésük szerint. De az igazi, örökkévaló Teremtőt csak Jézusban ismerhetjük és láthatjuk meg. Ő mindennek örököse Isten az Ő Fiát tette örökösévé. Az egész világ az Ő örökrésze. És mi is mint Isten gyermekei az Ő öröksége, az Ő tulajdona vagyunk, hozzá tartozunk. Igen, az Ő öröksége és tulajdonai vagyunk, akiket a Golgota keresztjén kiontott vérével szerzett meg magának. De nemcsak öröksége, hanem örökösök is vagyunk, az Ő örököstársai. Ővele együtt örököltünk mi is, mert Ő a mi üdvösségünk, és Ővele együtt leszünk az örökkévaló otthonban, amelyet elkészített nekünk. Mert minden hatalom neki adatott mennyen és földön, Ő az élet Ura, és Úr a halál felett. Egyedül Ő az, aki megeleveníthet, aki a kárhozat ítéletéből megmenthet. Mint az övéi, hatalmas kezében elrejtve tudhatjuk magunkat akár élve, akár halva, benne elrejtve térben, időben és örökre. 8 Vetés és Aratás

[close]

p. 9

Ő Isten dicsőségének a fénye „Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült” (Zsid 1,3). Isten dicsősége el van rejtve az emberek elől. Ezt a dicsőséget senki nem volna képes elhordozni. A bűnös ember bizony meghal Isten dicsőségének láttán (2Móz 33,18-20). De Isten az Ő dicsőségét csodálatos módon nyilvánította ki az Ő Fiában, hogy az embernek ne kelljen meghalnia fényének, dicsőségének láttán. Ezt a dicsőséget a Megfeszítettben tette láthatóvá, annak szenvedése, halála, irgalma által, amely a keresztről ragyog immár 2000 év óta (2Móz 34,67). Az Ő dicsőségének fénye már nem öl, hanem megelevenít a Jézus Krisztusban kinyilvánított szeretete és irgalma által. Ő Isten lényének képmása A vallások és különböző világnézetek keresnek, kutatnak Isten után. Hol van Isten? Hol találhatom meg? Hogyan képzeljem el? Az ember készít magának egy istenképet fából, kőből, ezüstből, aranyból, saját szíve és álmai szerint. De az ilyen vallások és világnézetek istene végül is maga az ember. Istent egyedül Jézus Krisztusban lehet megtalálni: „… Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? ... ” (Jn 14,9-10) Bár Isten végtelen messze tűnik térben és időben, de Krisztus Jézusban közel jött hozzánk. Istent nem lehet csak úgy megfogni, vagy emberi értelemmel értelmezni, de Jézusban engedte, hogy megtaláljuk. Ismered-e Istent? Vágyakozol utána? Szeretnéd megismerni igazán? Akkor fordulj Jézus Krisztushoz, mert Istent csak egyedül Őbenne láthatod, tapasztalhatod meg. Minden más elképzelés téves és hazug (2Móz 20,4). Ő Mindennek a hordozója „… aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget…” (Zsid 1,3) Ő hordozza és tartja kezében az egész világot, benne minket is. Ha kegyelmes és hatalmas karját visszavonná, rommá válna az egész világ. Ha tekintetét csak egy kicsit is elfordítaná, megrendülne ez a világmindenség. Egyedül Megváltónk hűségének, kegyelmének és hosszútűrésének köszönhető, hogy még mindig áll. Isten Jézus Krisztusban ma még gyakorolja a kegyelmét. Ma még hordozza ezt a világot, és benne minket is, de vajon meddig? „Ma ha az Ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…!” (Zsid 3,15) Ő az, aki bűneinktől megtisztított A kegyelem legnagyobb csodája, hogy a világ Teremtője, az embert – minden bűne és hálátlansága ellenére – nem engedi ki a kezéből, sőt az ellene lázadó emberért adta drága vérét. Az áldozat tökéletes volt, az áldozathozatal megtörtént, a váltság elvégeztetett, csak az ember hite az, ami hiányzik. Megmentve csak akkor vagy, ha teljes szívvel hiszed, hogy Jézus Krisztus érted ontotta vérét, amely megtisztít minden bűntől. Ő az, aki a mennyei Felség jobbjára ült És ki taszíthatná le onnan? Ki vitathatja jogos uralmát? Ki vehetne el valamit is hatalmából? Ki tudná Őt bármivel is befolyásolni? Ki tudna bármit is jobban tenni? Kinek van olyan bölcsessége, ereje, fénye, dicsősége, mint neki? És ki tudna bennünket, övéit, a kezéből kiszakítani? „Ki vádolná Isten választottait? … Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? … Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem agasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Róm 8,33-39). Valaki így fogalmazta ezt meg: „Ha perel engem a vádoló, Krisztus az, aki képvisel, ha meg akar kísérteni, Krisztus az, aki imádkozik értem, mert Ő az én közbenjáróm és kezesem, Ő az én bizodalmam, Ő az én Megváltóm, az én Istenem.” Jochums 2017. évi 3. szám 9

[close]

p. 10

Beszélgetés Istennel Mi az imádság? Lássunk néhány elterjedt – de téves – nézetet! * Vannak, akik pusztán lélektani cselekedetnek tekintik. Néhány egészségügyi intézetben megfigyelték, hogy az imádkozás pozitívan hat halálos betegek érzelmi állapotára. Bizonyos betegségeket enyhít, és meggyorsítja a gyógyulási folyamatot, vagyis pszichoszomatikus hatást gyakorol a testre. * Mások szerint az imádkozás érzelmi mankó. Azt mondják: „Ha valaki úgy gondolja, hogy ez segít, ám tegye.” * Vannak, akik a babonához sorolják. Ők vajmi keveset tudnak a Biblia Istenéről. Számukra az imádkozás olyan, mint a varázslás – működése ugyanaz, hangozzék el akár kuruzsló, akár pap vagy vallási csaló szájából. * Némelyek Istenhez beszélnek inkább, mintsem Istennel. Ők ugyanis csupán gépies megszokásból „mondják az imájukat”. E vélemények egyike sem fogadja el intelligens módon az igaz Istennel való kommunikáció fogalmát, amely mozgásba hozza az Ő hatalmát. Képviselőik nem úgy ismerik Istent, mint aki hall, beavatkozik, cselekszik az imádság eredményeként. A helyes megközelítés szerint az imádkozás közvetlen beszélgetés Istennel. A lélek Istenhez emelése (Zsolt 25,1), mély érzelmű felkiáltás (Zsolt 5,3; 18,7). Alapja az Ő Szentírásban közölt kijelentése, amely szellemi előírásokkal szabályozza az odafordulást és a válaszadást. C. Thompson írja: „Az imádkozás magunk és mások tehetetlenségének kiöntése a szerető Atya előtt, az Úr Jézus Krisztus nevében, aki ismer minket, megért, gondot visel és válaszol. Az imádság a szellem levegővétele és epekedése Isten után. Az imádság Isten akaratának a megragadása és nem a mienk ráerőltetése.” Az imádság az a kulcs, amely megnyitja Isten kincsesházát. Nem arról van szó, hogy közöljük Istennel a szükségeinket, mert Ő ismeri azokat, mielőtt kérnénk (Mt 6,8; Lk 12,30). Nem arról van szó, hogy megmásítsuk az Ő örök szándékát, hanem azokkal összhangban imádkozzunk. Ő úgy döntött, hogy imádságaink által „lép működésbe”, mint ahogy döntésének megfelelően, hitünk által munkálkodik. Az imádság tulajdonképpen az őszinte hit tevékenysége. Csodálatos eszköz, amely által elérhetjük Istent (Ézs 64,7). Néha hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az imádság csupán kérést jelent. De milyen beszélgetés vagy közösség az, ahol csak kérés hangzik el? I. Az imádság fő nézőpontjai 1. Imádat „Menjetek be… udvaraiba dicsérettel!” – mondja a Zsoltárok 100,4. Mi lehetne jobb módja Isten elé járulásunknak? A Zsoltárok könyvének jellemző kifejezése, a „dicsőség az Úrnak”. Jézus azt mondta a samáriai asszonynak, hogy Isten imádókat keres (Jn 4,23). Az imádás azzal kapcsolatos, hogy kicsoda Isten, és nem azzal, hogy mit tesz értünk, s ez a különbségtétel a legtöbb hívő előtt ismeretlen. Tartalma szerint Istennek adni inkább, mintsem Istentől kapni valamit (Zsolt 96,8; 34,4). Tanulmányozd Isten jellemvonásait, hogy tartalommal teljék meg az imádatod! 2. Hálaadás Amikor belépünk Isten jelenlétébe, a dicsérethez hálaadás párosul (Zsolt 100,4; 95,2). Az Úr számtalan áldása ellenére a megtéretlen világ a hálátlanság állapotában vesztegel (Róm 1,21). Jézus egyszer tíz leprást gyógyított meg, de közülük csak egy mondott köszönetet. Jézus megkérdezte: „Hol van a többi kilenc?” (Lk 17,17) Amikor az Úr elé járulunk, számba kell vennünk a kapott áldásokat, és „néven kell nevezni” azokat. Vannak nehézségeink, de Isten azokat áldásul használja fel a mi javunkra (Róm 8,28), ezért mindenért hálát kell adnunk, mondja az Ige (1Tesz 5,18; Ef 5,20). A hálaadás további áldások előtt nyitja meg az utat. 3. Bûnvallás A mi Istenünk szent, és bármi, ami beszennyezi gondolatainkat vagy cselekedeteinket, akadálya a vele való közösségnek és imádságainknak is (Zsolt 66,18). Ezeket a bűnöket meg kell vallanunk, és 10 Vetés és Aratás

[close]

p. 11

bocsánatot kapunk (Péld 28,13). Őszintén kell megállnunk Isten előtt. A zsoltáríró így esedezett: „Vizsgálj meg Istenem, ismerd meg szívemet!” (Zsolt 139,23) Tiszta szívre van szükségünk, hogy a Szenttel járhassunk. Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál inkább felismerjük a bűnt (Ézs 6,5). Ha őszintén megvallod bűneidet és bukásaidat, fogadd el Isten bocsánatát (1Jn 1,9)! 4. Közbenjárás A másokkal való törődés és az a meggyőződés hajt minket Istenhez, hogy az imádság megváltoztat dolgokat. A közbenjárás „névjegyzékkel ellátott imádság”. Mózes nagy közbenjáró volt Istennél (4Móz 12,1-13; 2Móz 32,7-14). Maga a mi Urunk, Jézus naponta közbenjár értünk az Atyánál (Zsid 7,25). Az újszövetségi levelek tele vannak közbenjárással gyülekezetekért és egyénekért. A komoly közbenjáróknak imalistájuk van, amit rendszeresen az Úr elé visznek (vö. 2Tesz 1,3-5). Környezetünkben a megtéretlenek seregének, a betegeknek és a lelkileg szenvedőknek is szükségük van az imádságunkra. Egyéb nagy szükségeket (pl. a világmisszióban munkálkodókat) is az Úr elé kell vinnünk (Mt 9,37-38). 5. Kérés Kéréseinkben napi szükségleteinket hozzuk Isten elé (Mt 6,11), de gondolatainkat nem kötheti le az ezekért való aggódás (Mt 6,25- 34). A szellemi dolgok fontosabbak, például azt kérni, hogy értsük az Igét (Zsolt 119,34), és szabadulást keressünk a szorongatott helyzetből (Zsolt 119,133-134). Vezetésre van szükségünk napi feladataink végzésében és fontos döntéseknél. Annak, Aki tud egy veréb leeséséről és hajszálaink számáról, egyetlen kérés sem túl csekély ahhoz, hogy imádságban Ő elé vigyük (Mt 10,29-31). II. Az imádság feltételei Az imádság feltételeit megtaláljuk a Bibliában, ezért, ha Isten igazsága szerint imádkozunk, bizalommal várhatjuk, hogy Ő válaszolni fog. Ne felejtsük el, hogy az imádság Isten által adományozott kiváltság! Ez nem jog. Isten az alázatos és töredelmes szívet fogadja el, és nem a követelőzőt vagy panaszkodót (Ézs 66,2; Zsolt 51,19). A büszkeség vagy arrogancia bármilyen formája rendkívül visszataszító számára (1Sám 2,3; 15,23). III. Az imádságra adott válaszok Ha megfelelünk az Ige által adott feltételeknek, Isten mindig válaszolni fog az imádságainkra? A válasz: igen. De nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy Isten különféleképpen válaszolhat. Lehman Strauss ezek közül négyet határoz meg. 1. Közvetlen, gyors válasz érkezett pl., amikor Péternek a börtönből való kiszabadulásáért imádkoztak (Csel 12,5-11). 2. Késleltetett válasz érkezet pl. Mária és Márta könyörgésére az Úrhoz, amikor Lázár meghalt (Jn 11,3-6. 14-15). 3. Eltérő válasz. Az Úr Jézus a Gecsemáné kertben így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te!” (Mt 26,39) 4. Megtagadott válasz. Egyik jó példa erre, amikor a tanítványok azt javasolták, hogy szálljon alá tűz a mennyből, és eméssze meg a samaritánusok faluját (Lk 9,54). Ezt a négy pontot kiegészíthetjük még az ötödikkel, azokra a kérésekre gondolva, amelyeket jobb lett volna nem kérnünk. 5. Ártalmas válasz. Ilyen választ kaptak Izráel fiai, amikor királyt kértek maguknak (1Sám 8,518), ami Isten elutasítását jelentette, vagy Ezékiás, amikor azt kívánta, hogy Isten hosszabbítsa meg az életét (2Kir 20,1-6), ami tragikus napokat eredményezett (20,12-19). Figyelmeztessenek ezek bennünket arra, hogy még jobban keressük az Ő akaratát, amikor imádkozunk (Zsolt 106,15)! IV. Az imádság áldásai 1. Szellemi erőt kapunk, megnyitva lelkünk megújításának forrását (Ézs 40,31). 2. Szellemi szentség a része annak, aki ügyel az Úr felszólítására, hogy kísértésbe ne essen (Mt 26,41; 6,13). 3. Szellemi hatás a szolgálatunkban, miközben bátorságért, bölcsességért imádkozunk (Csel 4,29-31; 6,10). 4. Szellemi közösség Istennel az imádságban, hogy jobban megismerjük Őt és az Ő útjait (Csel 10,9-35). 5. Szellemi világosságot nyerünk és tapasztalunk, amikor kérjük, hogy megértsük az Ő Igéjét (Zsolt 119,18. 105). O. J. Gibson 2017. évi 3. szám 11

[close]

p. 12

Ez a házasság boldogan kezdődött. Az asszony jó családból származott, férjének jó állása volt, semmiben nem szenvedtek hiányt. És szinte egy időben jutottak hitre az Úr Jézusban. Mi felhősíthette volna el házasságuk egét? Egy idő után észrevették, hogy régi énjük befolyása erősödik. Egyre többször minden csekélység miatt összevesztek. Amíg gyermekeik kicsik voltak, megpróbálták féken tartani indulataikat. Többnyire a férj volt az, aki veszekedésük után megtette az első lépést, és bocsánatot kért a feleségétől. Különben hogy is tarthattak volna minden nap közös áhítatot és imaközösséget? A férj ügyelt arra, hogy ne menjen le a nap a haragjukkal és békétlenségükkel. Titokban azonban számon tartotta, hogy ő kezdeményezte a kiengesztelődéseket, jóllehet többnyire nem ő adott okot a viszályra. Szerinte felesége takarítási mániában szenvedett. Lakásukat úgyszólván babaszobává tette, amelyből minden lakályosság hiányzott. Munkája végeztével a férj nem helyezhette magát kényelembe, ahogy szerette volna. És természetesen, az örök tisztogatás pénzbe is került, amit fordíthattak volna más dolgokra. Ha pedig ezt a témát felhozta a felesége előtt, máris gyülekeztek a veszekedés felhői. És mindig ő, a férj maradt alul. Egy napon aztán elhatározta, hogy ez így nem mehet tovább. Ezután, ha ártatlannak érzi magát, nem fogja kezdeményezni a békülést. Ha mindig a felesége zavarja meg a családi élet békéjét, tudtára kell adni vétkességét. Az alkalom nem sokáig váratott magára. Egy nap, amikor a takarítás igénybe vette az asszony egész délelőttjét, nem készült el az ebéd. Vajon most mentegetőzni fog a felesége? Talán elmondja, hogy a jó szándék megvolt, de kifutott az időből? De az asszonynak esze ágában sem volt elnézést kérni, sőt szemrehányásokkal halmozta el a férjét, hogy nem segít a háztartásban: „Én megszakadhatok a munkában! Egész délelőtt azt a rendetlenséget próbáltam rendbe hozni, amit magad mögött hagytál. De hát, mit is várhatnék tőled? Otthon nem tanultál meg tisztességesen és illendően viselkedni!” Ezzel búcsú nélkül elment hazulról. Este hallgatva ültek az asztalnál. A férj csak várta, hogy felesége belátja, nem viselkedett helyesen. Arra ugyan várhatott. Nem jött, hogy együtt olvassák a Bibliát, mint máskor. De a következő nap is így telt el. Csak a legszükségesebb dolgokat közölték egymással. Így éltek és szenvedtek együtt, és a napok teltek egymás után. Aztán hozzászoktak ehhez az állapothoz. Az évek pedig múltak. Sem szellemi, sem házassági kapcsolat nem volt többé köztük, mert egyikük sem tudta kimondani: „Bocsáss meg!” Aztán hirtelen meghalt az asszony. A férje csak akkor ébredt tudatára, milyen vétkes, hogy nem tudta megtenni az első lépést. Közben ő is súlyosan megbetegedett. A halál gondolatától megrémülve betegágyához hívatta egyik hívő testvérét. Elmondta neki egész elrontott életét. A meg nem bocsájtott bűn most tonnaszámra nehezedett rá. Csak az tehermentesítette, hogy megalázta magát, és mindent megvallott Isten és ember előtt. Megkérte az ágya mellett ülő testvért, mondja el másoknak is az esetét intő példának. Mert még, ha valaki úgy gondolja is, hogy ő csak 2%-ig vétkes abban a bűnben, akkor is vallja meg, és akkor a másik bizonyosan megvallja a maga 98%-át. Talán olvasóimnak is segít ez a történet abban, hogy bűnbocsánatot keressenek és találjanak, amíg nem késő! Karl Danzeisen ***** Csodálatos erőtere van az imádságnak. Csak az imádság teremt csendet szívünk viharzó tengerén. De csak akkor, ha Jézus alszik a hajónkon. Ő kell a szívünkben ahhoz, hogy a higgadt válasz elhárítsa az indulatot. Az indulatos szavak pusztítják a csendet: lételemünket, amelyre éppoly szükségünk van, mint a vízre vagy a levegőre. „Urunk, Istenünk! Teremtsd meg bennünk a termékeny csendet, a békét teremtő, higgadt választ, hogy Benned bölcs szívhez jussunk!” (Gondolatok) 12 Vetés és Aratás

[close]

p. 13

Egy rövid imádság Egy evangélista utazásai közben egy délnémet városkán hajtott át. Ebédidő volt, ezért megállt egy vendéglőnél, és rendelt valamit. Nagyon fiatal lány szolgálta ki. Az evangélista szeretett minden alkalmat megragadni, hogy az embereket megszólítsa, és figyelmüket az Úr Jézusra irányítsa. Most is ezt tette. Mikor befejezte az étkezést, megkérdezte a lányt: – Hogy hívnak, ha szabad kérdeznem? – Anett a nevem. – Vakációd van, azért dolgozol itt? – Igen, és rémesen élvezem. – Imádkozni is szoktál, Anett? – Imádkozni? Ugyan már! Arra egyáltalán nincs időm. Meg minek is. Most dolgozom, aztán az iskola eléggé lefoglal, estére pedig annyi minden összejön. – Mégis, Anett, mit szólnál hozzá, ha ma egy kis megállapodást kötnénk. Mondok egy egészen rövid imádságot, és megkérlek, hogy naponta egyszer mondd el. Nem kerül sem időbe, sem fáradtságba, akár reggel, öltözködés közben is elmondhatod. Négy hét múlva, ismét erre járok, és ha addig mindennap elmondod az imát, kapsz tőlem valami kis ajándékot. – Rendben van – jelentette ki a lány mosolyogva, és igazán kíváncsi volt az imádságra. – Csak három szóból áll – mondta a férfi –, így hangzik: „Uram, ments meg!” Ezzel elbúcsúzott. Négy hét múlva ismét abban a városban járt, és megállt a vendéglőnél, hogy Anettel találkozzon. A lány azonban már nem volt ott. Megtudta, hogy mivel a nyári szünetnek vége, újra iskolába jár, és a szemközti házban lakik. Az evangélista kivett a kocsiból egy szépen becsomagolt könyvet, és becsengetett Anették házába. A lány nyitott ajtót, megismerte a látogatót, és behívta. – Mennyire örülök, hogy viszontláthatom! Amikor Ön elment, azt mondtam magamban, miért ne teljesíteném a kívánságát, és kíváncsi voltam az ajándékra is. Hadd mondjam meg, hogy máris megkaptam az ajándékot, méghozzá gazdagon. Ez úgy történt, hogy minden reggel elmondtam az imát. Először felületesen, egy hajszálnyit sem törődve a tartalmával. Aztán egyik reggel elgondolkodtam azon, mit jelenthet számomra az a szó, hogy „megmentés”. Anyukámnak van egy kis Újszövetsége, és úgy gondoltam, abban bizonyára megtalálom a feleletet. Így is történt. Keresgéltem, és megtaláltam ezt a mondatot: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10). Ekkor világos lett előttem, hogy ez nekem szól. Attól fogva nagyon komolyan imádkoztam: „Uram, ments meg!” Kértem az Úr Jézust, bocsássa meg a bűneimet. És gondolja csak el, meghallgatta az imádságomat! Olyan boldog vagyok! Hogyan tudnám Önnek megköszönni! Ekkor a férfi átadott Anettnek egy szép kötésű Bibliát, és végtelen hálával a szívében, megköszönte az Úrnak az Ő megmentő munkáját, mert a Szentírás szerint: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róm 10,13). Zsoltáros imádsága Irgalmas Atyám, gazdag Istenem, hálát adok az ajándékodért, Aki által Önmagadat, mindent nekünk rendeltél… Jó nekünk közeledben lenni, Benned megpihenni, hiszen javunkra tartod számon hajszálainkat, gyógyításra dobogtatod szíveinket, a véráradatot… Szavad mélyre hatott, bennünk az új embert formálja… Szent Lelked indít hálaadásra, így lesz gyermeked élete világosságnak, erődnek eszköze, az élet illatának csendes terjesztője… Dicsőség mindenért Tied legyen örökkön… örökké… ámen. Ötvös László 2017. évi 3. szám 13

[close]

p. 14

Közös öröm és felüdülés A barátok együtt örülnek, és együtt szomorkodnak. A Lukács evangéliuma 15,6-9 ír ilyen örömről. Amikor a pásztor megtalálta elveszett juhát, és amikor az asszony megtalálta elveszett drachmáját, összehívta barátait, hogy megossza velük örömét. Kár, hogy az Isten Szellemétől meg nem érintett emberek nem ismerik az ilyen örömöt. Ellenkezőleg, irigykednek arra, aki lelkileg vagy anyagilag jólétet élvez. Saul, Izráel első királya boszszankodott, amikor az as�szonyok énekkel dicsérték Dávid hőstetteit (1Sám 18,6-9). Izráel főemberei is irigykedtek az Úr Jézusra, mert olyan hatalma volt, hogy azon mindenki elcsodálkozott (Mt 27,18). Az igaz barát szívesen megosztja az örömét. A Gyülekezetről, Krisztus Testéről olvassuk: „… ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi” (1Kor 12,26). Amikor Pál apostolt fogolyként Rómába vitték, a hajójuk kikötött Szidónban, és a százados megengedte Pálnak: „… hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla” (Csel 27,3). Elképzelhetjük, milyen nagy öröm lehetett Pál számára ez a találkozás! Kétségkívül mi is tapasztaltunk már ehhez hasonlót. Milyen nagy bátorságot ad, milyen felüdülés, ha hozzánk hasonló hívőkkel, barátainkkal lehetünk együtt egy olyan világban, amely nem tud számunkra Istentől való felüdülést nyújtani! Filemon is olyan jó barát volt, aki felüdítette a szentek szívét (Fil 7), ilyen volt Onéziforosz és háza népe (2Tim 1,16), aztán Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz, akik memcsak Pál apostol lelkét vidámították meg, hanem a korintusi szentekét is (1Kor 16,17-18). Mert a barátsághoz hozzátartozik egymás kölcsönös felüdítése is. Hogyan üdíthetünk fel mi másokat? Nyilván szívélyességünkkel és szeretetünkkel, amikor találkozunk, amikor tiszta és örökkévaló dolgokról beszélgetünk: „Életnek forrása az igaz ember szája…” (Péld 10,11) „Becsüljétek meg tehát az ilyeneket!” (1Kor 16,18) (Gyűjteményből) Úton az örömhírrel Az igazi, mély és maradandó öröm után minden ember vágyakozik. Azonban minden ember tudja saját tapasztalatából, hogy a szívnek ezt a vágyakozását sem az anyagiak, sem az érzéki örömök nem képesek csillapítani. Tulajdonképpen az igazi, túláradó és a külső körülményektől független örömnek minden keresztyén emberre jellemzőnek kellene lennie. A Biblia újra meg újra felszólít erre, és meg is van rá minden okunk. Másfelől sajnálatos tény, hogy manapság nagyítóval kell keresni azokat a keresztyéneket, akikben megvan ez a képmutatás nélküli, túláradó öröm. Kisugárzásunk minden, csak nem megnyerő… Korunkban Isten Gyülekezete megosztott és szétszórt. Arról ma már szó sem lehet, hogy közös bizonyságot tegyünk a Gyülekezet egységéről. Sok testvér tartozik olyan egyházhoz vagy gyülekezethez, ahol megtűrik a tévtanítást, az erkölcstelenséget és a Bibliával ellentétes alapelveket; vagy csak a kulturális szempontból meghatározó dolgokat fogadják el. Ehhez járul még azoknak a hívő embereknek egyre növekvő száma, akiknek eddigi gyülekezeti tapasztalataik olyan csalódást okoztak, hogy már semmilyen gyülekezethez nem akarnak csatlakozni. Micsoda áldást jelenthetnek azok a nyitott szívű hívő emberek és gyülekezetek, akik igaz felelősséget éreznek Isten minden gyer- meke iránt! Azért fáradoznak, hogy az Ige szerint járjanak el: „… igyekezzetek megtartani a szellem egységét, a békesség kötelékével!” (Ef 4,3) Ők azok a hívők, akik nem hunynak szemet, amikor a Bibliával ellentétes nézetekkel és gyakorlattal találkoznak, de szeretettel és együtt érző szívvel hívogatnak megtérésre. Ők a dolgok biblikus újragondolásával, az Úr Jézust középpontba állító és Szent Szellemmel teljes gyülekezeti élettel is bizonyságot tudnak tenni. Az ilyen keresztyén: „… Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. …” (Ézs 52,7) Wolfgang Bühne 14 Vetés és Aratás

[close]

p. 15

Válságban „… Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.” (Zsoltárok 57,2) Márk visszaemlékezett gyermekkorának egyik eseményére, amikor édesapja megbeszélésre vívta össze a családot. Az autójuk elromlott, és a hónap végére elfogyott a pénzük. Márk apja várakozott és imádkozott. Majd felkérte a családot, hogy együtt várjanak Isten válaszára. A válasz és Isten segítsége egy idő után meg is érkezett. Az egyik barátjuk megjavította az autót; váratlan pénzutalvány érkezett; és ennivalót kaptak a testvérektől. A válság megszűnése Isten magasztalására indította őket. Márk ezt a régi megtapasztalást nem tudta elfelejteni. Azt, hogy akármilyen válsággal nézünk ma szembe, segítségért Istenhez fordulhatunk, aki végtelen szeretettel gondoskodik rólunk. Amikor Dávid az 57. zsoltárban kijelentette: „Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem…” (12. v.), úgy gondoljuk, talán feltekintett a csodálatos, közel-keleti, éjszakai égboltra, vagy talán egy sátorban énekelt. De ekkor valójában az életét féltve, egy barlangban rejtőzködött. „Oroszlánok között fekszem” – mondta. Ezek a ragadozó vadállatok emberek voltak, akiknek a foga lándzsa és nyíl, a nyelvük pedig éles kard (5.v.). Dávid imája megértésre talált a válságban. Habár ellenség vette körül, akik a halálát akarták, ezeket a csodálatos szavakat írhatta: „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!” (8.v.) A Szentírás gyakran használja a „szárnyakat” hasonlatként Isten erejének és oltalmának kifejezésére. Az anyai szárnyak alá bújó kiscsirkék képe segít megértenünk azt a menedéket, amit Dávid Istenben keres. A csibék a tyúk szárnyai alatt nem csupán láthatatlan helyre, hanem tartós védelembe is kerülnek, teljesen betakarva a mama tollazatában. Dávidhoz hasonlóan mi is menedéket találhatunk Isten szárnyainak árnyékában.   Hogyan bátorít ez a hasonlat téged, hogy bízz Istenben a megpróbáltatásaid idején? R. Hudberg nyomán Krisztus ereje Krisztus ereje visszaszerzi, ami odalett, hogy ne hiányozzon se a szív, se a lélek. Visszaszerzi szívnek a látást, fülnek a hallást, hogy a szívnek az öröme az Igazság Lelke legyen, hogy minden gonosszal szemben Szent áldozatával fölvértezzen. Vékey Tamás A jászol titka A jászol emberi mivoltunk, alacsonyságunk, tehetetlen ürességünk képe. Ezen az úton indult el, és haladt fölfelé Jézus. Földi élete a jászolban kezdődött: olyan lett, mint egy ember; mégis itt kezdődőtt el a világ legnagyobb eseménye:a megváltás. Isten népének csak egy parányi csapata látta meg a betlehemi gyermekben az Atya egyszülöttjét, tele kegyelemmel és valósággal (Jn 1,14). Isten királyságának minden kezdete rabszolgai formában jelenik meg, és nem királyi hatalomban és böcsességben. Emberi gyöngeség és szegénység kíséri, és azok szeretetét igényli, akikhez szolgálni jött. Az isteni élet ma is rabszolgaként szolgál. Figyeljük meg: a nagy áldásfolyamok mindig csermelyként indulnak. Kicsiny, magányos a forráshelyük. Sok gyöngeség veszi őket körül, sok emberi kíséri fejlődésük útját. Minden embernek megvan maga jászla, ahogy szolgálatra indul a testvérek felé. Mert aki embereknek akar szolgálni, először igaz emberré kell lennie… minden önigazság és saját bölcsesség nékül. Így találhatja meg azt a prófétai szolgálatot, amelyhez a jászol vezet. Csak könnyes szemmel lehetsz a Bárány szenvedésének hírnöke. Vérző szívűeket csak vérző szívűek tudnak bekötözni. Értsd meg a jászol titkát! Vida Sándor 2017. évi 3. szám 15

[close]

Comments

no comments yet