Noir York City - Loose Ends

 
no ad

Embed or link this publication

Description

A Road to Redemption előzményei

Popular Pages


p. 1



[close]

p. 2



[close]

p. 3

Noir York City Loose Ends (Elvarratlan Szálak) Juhos Gábor Publio Kiadó 2014 Revideálva 2016-ban Minden jog fenntartva ISBN: 978-963-397-184-0 Nyomdai előkészítés: Publio Kiadó Kft. Gyártás: HVG Press Kft.

[close]

p. 4



[close]

p. 5

„Big T eredettörténete” Na srácok, gyertek, üljetek le, mesélek valamit. Nem, nem esti mesét... habár lehet, hogy annak is beillik majd. A különbség annyi, hogy ebből minden igaz amit most fogok elmondani. Sajnos. Igen, sajnos. Az, mert lehetett volna ebből a sztoriból valami igazán jó, valami nagyszabású, valami olyasmi, amit másoktól mindig hallok „normális élet” címén. Na persze, sose arról voltam híres, hogy normális életet éljek, de úgy tűnt, hogy a magam módján ezt össze tudom hozni anélkül, hogy különösebb áldozatokat kelljen hozni, vagy kompromisszumokat kötni. Nos, ez nem az a sztori lesz, mert nem így sült el a dolog. Szóval tudni akartátok azt, hogy mi volt régen ez a nagy háború köztem és Billy meg Roland között. Van egy kis időnk itt útközben, úgyhogy most elmondom, de csak egyszer. Nyilván nem fogom végigvonultatni az összes gyerekkori traumámat ’70-től kezdve, és a családfámat sem sorolom fel - noha utóbbira azt hiszem muszáj lesz kitérnem később. Azt mondom el, amit szükséges annak érdekében, hogy világos legyen, hogyan jutottam most el ide. Afféle „Big T eredettörténete”, ha úgy tetszik. Na hol egy sör? ’97-ben ismertem meg Roland-et, akkor még csak lelkes zenerajongó voltam, aki annyira odáig volt a dübörgéstől, hogy már kentemvágtam az akkori bandák szinte összes számát, ez vezetett oda is, hogy tizenéves koromban megtanuljak dobolni. Szóval egy buli után nézegettem a bárpult melletti üzenőfalat, ahol további koncertek voltak leírva, bandák apróhirdetései meg ilyenek. Tudjátok, az internet előtt ilyen egyszerű barlangrajzokkal kommunikáltunk. Akkor láttam meg a hirdetést, hogy a SkullScraper zenekar dobost keres. Több se kellett nekem, zsebre vágtam a cetlit, másnap már telefonáltam is, és megbeszéltünk egy találkozót. Roland volt az aki fogadott, a többieket csak az első közös próbán ismertem meg. Semmit nem tudtam előtte az együttesről, így aztán meg is lepett, mikor megláttam először a frontemberünket a beszélgetésnél, hogy ilyen öreg. Na persze, ezt nem mertem akkor így a szemébe mondani, se azt, hogy milyen ronda egy feje van, örültem magamnak mint egy hülye, hogy végre teljesül a 1

[close]

p. 6

vágyam, hogy egy bandában zenélhessek. Roland elmondása szerint már megjárt a banda néhány tagcserét, akkor már vagy tizenöt éve létezett maga a név, viszont egyedül ő volt az állandó tag, folyton kibe lépkedtek a többiek. Így utólag már értem, hogy miért. Ahogy már mondtam, az első próbán ismertem meg a többieket, Billy-t ugye a basszeros szerepében, és Rick-et, a gitárost. Rick elég egyedi egy fazon volt. Úgy tűnt, mintha neki halál mindegy lenne, hogy milyen bandában játszik és mit, lényeg az, hogy kiélhesse művészi hajlamait, ugyanis mániákusan szerette pengetni a gitárját akár színpadon volt, akár otthon. Ő az a tipikus csendes gyerek, aki elvan a sarokban egymagában is, és ha nem kérdezik, nem válaszol. Alapvetően jó arc volt, és elég lojális a bandához, Roland szerint hosszú idő után Rick volt az első olyan ember akiről bizton állítaná, hogy nem fog kilépni. Billy-t ugye nem kell bemutatnom nektek, noha eleinte nem érzékeltem semmit abból a sunyi, háttérben szervezkedő, mániákusan bizonyítási vágytól égő énjéből, szimplán értett a dolgához és kész. Alapvetően jó hangulatban kezdtük a dolgot, a második próba után már fel is vettek. Szerintem, örültek végre, hogy találtak egy dobost, én meg annak, hogy végre nem csak magamat szórakoztathatom a technikákkal, hanem ezentúl lesz rá vevő is, aki meghallgatja. Ez volt ’97 szeptemberében, onnantól egy keveset még próbáltunk, hogy betanuljam a számokat, majd ősz végétől - kisebb szünetekkel - egészen februárig koncerteztünk. Azt hittem, egy álomban élek, és bármennyire is utálom az ilyen fennkölt szavakat, tíz centivel a föld felett jártam. Úgy voltam vele, hogy ekkora mázlim nem igaz, hogy elsőre lehet. A népek kajálták a zenénket, főleg az öregebbek, akiknek nem igazán tetszettek az akkoriban színre lépő új stílusok. Mi olyan jó kis dörömbölős heavy és death metált játszottunk. Minden fellépés maga volt a mámor számomra, bár igyekeztem nem többet vigyorogni a kelleténél és nem elélvezni zenélés közben. Utóbbira jutott bőven elég alkalom a komolyabb fellépések után. Nem elég, hogy egy régi vágyam teljesült és azt a zenét játszhattam színpadon amit mindig is szerettem, de minél több helyen léptünk fel, annál inkább ismertek lettünk és ez magával hozta olyan lányok elismerését és szimpátiáját 2

[close]

p. 7

is, akik alapesetben le se köpnének ha épp lángolna a hajad. Igen, kicsit képmutató, na és? Senki sem ott keresett magának feleséget. Mi élveztük a hírnévvel járó extrákat, a lányok pedig a törődést meg azt, hogy aláírtuk a mellüket, meg hasonlók. Az első igazán érdekes dolog egy februári fellépésen volt a Trash bárban. A koncert itt is remek volt, meg tudtuk mozgatni a közönséget alaposan. Dolgunk végeztével aztán a színpad mögött kialakított VIP páholyba vonultunk vissza és ott fogadtuk a gratulációkat meg a lányokat. Cselédnek még egyiket se tudtuk felvenni, így aztán néha meg kellett mozdulunk, hogy kimenjünk a pulthoz újabb söröket meg töményeket rendelni. Bár Roland leszögezte, hogy ő csak fogyasztani hajlandó, rendelni nem, úgyhogy csodálkoztunk is amikor kiment előre. Túl sokat nem agyaltunk rajta ugyan, hiszen tele volt mindkét kezünk - kinek mivel - , meg most mi a fenét rágja magát az ember ilyesmin? Kisvártatva aztán megjelent egy másik fazon kíséretében és büszke tekintettel ült le hozzánk. - Na srácok, ő itt Joe, a hely üzemeltetője. - mutatta be újdonsült ismerősét. - Csáó! Köszi a meghívást! - nyújtottam kezet, majd a többiek is követték a példám. - Én köszönöm ezt a bulit! Igazán kitettetek magatokért, a mai este bevétele a duplája egy hétvégének! - Így legalább mindenki jól jár. - állapította meg Billy. - Az biztos. - helyeselt Joe - Éppen ezért szeretnélek benneteket egy újabb hétvégére meghívni ide, amikor szabadok vagyok! - Én már igent mondtam, hiszen miért is hagynánk ki ilyen remek lehetőséget ilyen remek körülmények között! - szólt Roland és a mellette ülő rajongó lányt kapásból lesmárolta. Nem mondom, tetszett a dolog, hogy már előjegyeznek minket és nem nekünk kell kajtatni fellépések után. Egyszerűen hihetetlennek éreztem ezt az egészet. Ezzel meg is lett beszélve a dolog, következő hétvégén szintén ide jövünk fellépni. Nem tudtam, hogy Joe tényleg ennyire örül a stílusunknak, vagy csak rendes amerikai kapitalista lévén a lehetőséget 3

[close]

p. 8

látja bennünk, hogy felvirágoztassuk a kocsmáját. Kiszabadulva a lányok bűvköréből kimentem mosdóba, és egyúttal eleget tettem ama kötelességemnek, hogy vigyek a többieknek egy újabb kör alkoholt. Rendelés közben megpillantottam egy fekete hajú lányt egymaga ücsörögni a pultnál. Már csak azért is csodálkoztam, mert szinte az összes valamire való fruska hátul tobzódott velünk, valamint nem is volt az a csúnya fajta, aki önkéntes száműzetésbe vonul mások megvetése elől menekülve. Volt már bennem annyi pia és önbizalom, hogy fontolóra se véve azt a lehetőséget, hogy netán a barátjára vár, odamentem hozzá. - Szia! Hát te? - kérdeztem határtalan értelemmel. - Hát én. Ülök és sörözök. - felelte egykedvűen - Baj? - A világért sem, csak furcsállom, hogy így egymagad vagy itt begubózva. - Miből gondolod, hogy be vagyok gubózva? Hű a picsába - gondoltam magamban - most valami értelmes beszélgetést kéne kezdeményezni, viszont ahhoz már túl részeg vagyok. - Hát az emberek ide általában szórakozni jönnek. A buli ugyan már lecsengett itt elöl, de folytatódik a színpad mellett és a legtöbb lány is ott van. Te miért nem? - Pontosan azért, mert én nem vagyok ’a legtöbb lány’. - mondta hangsúlyosan. - És ezt hogy értsem? - Gondolom akik hátul vannak, azok nagyjából annyira is tartják magukat, és az életcéljuk kimerül abban, hogy minden fellépő bandával pózoljanak és megdugassák magukat, hogy legalább egy ilyen minimális szinten érezzék, hogy fontosak lehetnek. Bocs, de én nem ez a kategória vagyok. Bármennyire is be voltam már nyomva, ezzel a mondatával egyszerre lepett meg és törte át az alkoholgőzös felhőt a fejemben. Nem sok olyan lánnyal találkoztam, akinek van tartása is annak ellenére, hogy láthatóan a stílus képviselője volt. Igen, tudom, rossz helyen kerestem, azért nem láttam. Most viszont ott volt előttem egy ilyen tünemény, 4

[close]

p. 9

és nem tudtam megfogalmazni, hogy milyen módon, de hatással volt rám. - Na és hogy tetszett a koncert? Jobb híján témát váltottam, annyira nem jutott eszembe semmi frappáns válasz. - Jó volt. Felettébb jót tomboltam, jól esett. - mondta megenyhült mosollyal. - Jövő héten újra itt leszünk. Akkor is láthatlak majd itt? - Meglehet. - Egyet még árulj el nekem: ha jól szórakoztál, akkor mégis miért ücsörögsz itt egymagad? - Mert elfáradtam. Meg most szeretnék egy kicsit a gondolataimmal lenni. - Hát jó, ezt elfogadom. Közben megkaptam tálcán a kért italokat, amikkel elindultam hátra. Pár lépés után azonban visszafordultam. - Akkor további jó gondolkodást kedves... ööö.... - Jennifer. - mosolygott. - Jennifer. Én Travis vagyok. - Tudom, az énekes már bemutatott mindenkit a koncert elején. - Ja, tényleg! - röhögtem fel lányos zavaromban - Akkor további szép estét. És nem akartalak ’olyan lánynak’ nézni! Hátul továbbra is folyt a féktelen bulizás és italozás, fel se tűnt senkinek, hogy tovább voltam távol, mint amennyire lehetett volna számítani. A lányok egymást felülmúlva visítoztak a röhögéstől, meg attól, hogy néha a mellük közül ette ki Rick a citromot a tequilához. Én ugyan nem vetettem meg továbbra sem az italok társaságát, de Jennifer szónoklata után kevésbé volt kedvem minden egyes lánnyal nyálat cserélni itt az asztalnál. Nem beszélve arról, hogy gyakorlatilag ez egyet jelentene azzal, hogy a banda többi tagjának a DNS-éből is kapnék. Francba is, bevallom férfiasan, már így elsőre is elvarázsolt ez a lány és reméltem, hogy a részegségem által másnapra nem felejtem el őt, sem pedig azt az érzést, hogy valami magasabb színvonalú kapcsolatot is megpróbálhatnék végre szerezni magamnak. 5

[close]

p. 10

Egyúttal azt is reméltem, hogy a következő héten újra eljön és akkor már érdemben is tudunk beszélgetni, hátha én is szimpatikus leszek neki, ha már a zenész álarcom nem nedvesítette be a bugyiját. “Az átlagemberek észrevétlen tőzsdéje” Abban az egy hétben azért nem szakadtunk meg ami a próbákat illeti, nyilván nem volt túl sok újdonság amivel szolgálhattunk. Jobbára ugyanazokat a számokat játsszuk el csak más sorrendben, esetleg egykét feldolgozást másoktól. A sűrű tagcserék átka, hogy sose jutott el a banda odáig, hogy egy tisztességes albumnyi anyagot megírjon, mert még csak nem is volt mindig egyforma az ízlése a korábbi tagoknak. Na persze, attól nem kellett félni, hogy valaha is egy jazz-feszten lépne fel a SkullScraper - ilyen névvel mondjuk biztos érdekes lenne - , de ti is tudjátok, hogy amennyi alfaja van a metálnak, nem mindig könnyű összeegyeztetni az igényeket a meglévő tudással. Gyakorlatilag egyszer jöttünk össze a hétvége előtt egy próbára, hogy azért ne essünk ki a lendületből, meg megegyeztünk, hogy két feldolgozást is eljátszunk, hogy aki legutóbb is ott volt, ne csalódjon túl nagyot. Így is volt egy beigazolódott sejtésem a közönséggel kapcsolatban: aki jól érezte magát múltkor, az már magabiztosan a színpad elé vetődött és rázta a fejét, akár volt haja, akár nem. Másfelől meg voltak olyanok is, akik már az asztaltól ülve hallgattak minket, nyilván nekik mindegy volt a dolog. Mindenesetre jó volt a hangulat, a szokásos szintet hoztuk megint, és alig foglaltunk helyet a már bejáratott helyünkön, jöttek is az italok meg a lányok. Igaz, nem a legszebbek, de hát mi szintén messze voltunk még Woodstock-tól. Én a magam részéről jobb szerettem volna, ha csak egy jön, de egyelőre nem láttam sehol. Gondoltam, körülnézek a bárban, hátha csak nem vettem észre. - Hé, Travis, hová mész? - kérdezte Roland - Megjöttek a lányok és te menekülsz el? - röhögött. Valamiért nem akartam az orrára kötni azt, hogy engem csak egy konkrét lány érdekel. De jobb is volt, nem tartozott rá. Ugyanakkor a tudatalattim azt kérdezte tőlem, hogy netán szégyellem Jennifer-t, 6

[close]

p. 11

hogy most is a mosdós kibúvót használom? De nem, nem hiszem. Csak tényleg nem tartozik senkire. - Mindjárt jövök, csak dolgom van. - Nem is iszol velünk? - kérdezte Billy. - Egyet már ittam. - Igen, és? Csak nem cölibátust fogadtál? - Nem, csak most kicsit több önkontroll kell, mint múltkor. Kevésen múlt, hogy ki ne röhögjenek. Igaz, akkor sem álltam volna neki magyarázkodni, viszont így utólag biztos furcsán hat, hogy volt idő, amikor még nemet mondtam az alkoholra. Nos igen. Volt idő, amikor még volt kiért. - Oké, ez utóbbi mondatomat nem mondtam ki. Szerencsémre nem kellett fölösleges köröket futnom, hogy úgy nézzek ki mint egy idióta aki nem találja az italpultot, a múlt hétvégi szokásos helyén ott ült és láthatóan fürkészően nézett a színpad melletti keskeny rész felé, ahonnan kimentem. Az első pozitív jel. Vagy a második... fene tudja már. - Örülök, hogy el tudtál jönni. - ültem le mellé. - Azt hittem, már nem is vagy itt. - mosolygott. - Én is ugyanezt hittem rólad. - Hát tény, hogy kicsit késtem, de a végére csak sikerült ideérnem. Na ettől féltem. Marha jól elbeszélgetnénk, ha nem lenne ilyen kellemetlen az első pár kör lefutása. Ez a végtelen erőltetettség és zavartság... Nem is értem, miért kell ezt a protokollt így nyomatni, ha állandóan csak zavar mindenkit. - Na jó, figyelj. Ugorjunk egy kicsit. - ráztam meg a fejem Meghívhatlak valamire? - Mi ez a hirtelen váltás? - mosolygott meglepetten. - Szerintem annyira kényelmetlen ez az egész ’mikortól vagy itt és előtte mit csináltál’ beszélgetés, hogy inkább ugorjuk át. - Azt meg se kérdezted még, hogy mit csináltam mielőtt eljöttem! nevetett. - Szeretnéd, ha megtenném? - Nem, nem igazán. Amúgy sört kérek. - Remek választás, hölgyem! - emeltem fel tudományosan az ujjam - 7

[close]

p. 12

Hé, Tim! Két sör lesz! - szóltam a csaposnak. Jenny már készítette elő a pénzt és adta volna oda nekem. - Ugyan már, ne viccelj! - fogtam meg a kezét és raktam vissza a pultra - Köszi, rendes vagy. - mosolygott. - Mert a vendégem vagy egy nyamvadt sörre? - röhögtem fel - Nem egy házat vettem neked! - Pedig mennyivel jobb lenne... de akkor is. Rég hívtak már meg bármire is. Még mielőtt erre rákérdezhettem volna és valóban beindult volna már a tényleges beszélgetés, Rick jött ki a színpad mögül és kérte, hogy menjek be. - Mindjárt jövök. Addig el ne tűnj nekem! - mondtam Jennifer-nek egy mosoly kíséretében. Beérve a bérelt páholyunkhoz, mindenki szép rendben és magunkhoz képest kulturáltan ült, a figyelemre éhes rajongó lányok már sehol, módfelett meglepődtem ezen a viszonylag rendezett légkörön. Kérdésemre, hogy mi ez a nagy komolyság Joe érkezése adta meg a választ, akit két bőrmellényes fickó követett. - Na, remek, mindenki itt van! - ült le Joe - Srácok, ők itt Derrick és Terry. - Az előbbi egy szakállas fazon volt, nem sok, de hosszú hajjal, Terry pedig egy kigyúrt, tetovált marcona fejű tag. Már kapásból meg lehetett mondani, hogy ő csak izomnak van ott. - Joe szerint van valami ajánlat itt, ami minket is érint. - kezelt le velük Roland. - Igen. Az van, hogy Joe igen elismerően beszélt rólatok és beajánlott nekünk. Van egy kis félreeső klubházunk itt Brooklyn-ban, és jó lenne egy húzónév a bulikra, hogy növelje a vendégek számát. - Hány alkalomról lenne szó? - Sokról. Egy pillanatig szótlanság övezte ezt a kijelentést. Gondolom Roland nem ilyen választ várt, hanem valami konkrét számot. Ami azt illeti, én is meglepődtem. - Mennyi az a sok? - kérdezte aztán. - Nézzétek. Nem akarok én itt ködösíteni.Az a helyzet, hogy szükségünk 8

[close]

p. 13

lenne egy állandó bandára, aki mondjuk minden hétvégén, vagy minden második hétvégén fellép nálunk. Egyrészt az állandó tagoknak is jól jönne az élőzene, és amint mondtam, hogy így vonzóbbá tudnánk tenni a klubot mások számára is. Azt szeretnénk, ha ti lennétek a mi zenekarunk. - Meg akartok venni minket? - hőkölt hátra Billy. - Szó sincs róla. Ez pusztán egy baráti ajánlat, amiből mindenki profitálhat. Ha kell, le is papírozzuk, sőt, az még a legjobb megoldás lenne. - És mégis miféle klubról van szó? - kérdeztem. - A Wallabout Street-en van egy régi melléképület. Az Outcasts Motoros Klub. - Derrick a klub elnöke. - szólt közbe Joe. Nyilván azzal a szándékkal szórta ide ezt a plusz infót, hogy jól gondoljuk meg az ajánlatot, hiszen maga a nagyvezér jött tárgyalni velünk. - És mi a konkrét ajánlat? - kérdezte Roland. - Állandó fellépések nálunk, őrzött raktár a felszereléseiteknek, tíz százalék minden koncert bevételéből, és tiszteletbeli tagok lehettek. Tíz százalék. Egy gyors fejszámolás alapján ha egy koncert alatt mondjuk bejön ötszáz dollár, akkor abból mi négyen összesen kapunk ötvenet. Vagy ilyen surmók, vagy egyszerűen hülyének néznek minket. Valószínűleg, nem csak nekem járt ez a fejemben, ugyanis Roland egyből felszólalt alkudozni. - Huszonöt százalék. - Tizenöt. - vágta rá Derrick szemrebbenés nélkül. Nyilván sejtette, hogy alku lesz ebből. - Húsz. - Rendben. - Rendben. Megegyeztünk! - ráztak kezet. Hirtelen hiányérzetem támadt. Na igen, elmaradt az a rész, amikor együtt beszéljük meg ezt a dolgot, mint banda. Roland mindenki nevében rábólintott kérdezés nélkül. Ez azért piszkálta a csőrömet. - Várj már! - szóltam oda neki kicsit halkabban - Nem kéne ezt azért 9

[close]

p. 14

átbeszélnünk? - Mit akarsz ezen beszélni Travis? Ilyen jó ajánlatot eddig még sehol se kaptunk és örülhetünk, ha végre megtérülnek a fellépéseink! Ne vedd zokon Joe... - Nem történt semmi. - felelte - Miért akarsz ellenkezni? - kérdezte tőlem Roland. - Nem akarok én ellenkezni, csak azt hittem, előtte azért egyeztetjük az elképzeléseket. Megelőzve a további feszültség kialakulását, Derrick közbeszólt. - Van egy ötletem. Egyik nap ugorjatok be hozzánk, és ismerkedjetek meg a hellyel. Addig nem kell döntenetek. Megnézhettek mindent és akkor újra leülünk. - Na, látod? Van erre megoldás! - mutatott Roland Derrick-re, akinek az arcára egy elégedett mosoly ült ki. - Jó. Legyen így. Ez volt az első ilyen alkalom, hogy egy kollektív döntés anélkül lett meghozva, hogy nekünk lett volna választásunk. Bár egyedül én szólaltam fel, reméltem, hogy nem csak nekem lett sértve az igazságérzetem. Sajnos nem ez volt az utolsó... Derrick-ék ezzel távoztak is, Joe kikísérte őket. Én pedig nem akartam ennyiben hagyni a dolgot. - Azért igazán megkérdezhettél volna minket is. - néztem végig a többieken, majd Roland-re. - Most mit picsogsz már? Még nem lett eldöntve semmi! - intett le. - Bennetek nem fogalmazódott meg semmi? - néztem a többiekre. - Nekem mindegy, igazából jó ha végre lesz egy bebiztosított helyünk. - felelte Rick. - Szerintem is jó ajánlat. - mondta Billy - Ha ott is lesznek még pluszba luvnyák, akkor be is költözhetünk hozzájuk! - röhögött, mire nagy egyetértésben összecsapta Roland-el a tenyerét. - Tudod te mekkora lehetőség ez a zenekarnak? - folytatta Roland - Ez egy új lépcsőfok ahhoz, hogy megismerhessenek minket és befussunk végre! És ne mondd, hogy nem vonzó a gondolat, hogy egy motoros klub tagjai lehetünk egyúttal! 10

[close]

p. 15

Mi tagadás, ez utóbbi azért igencsak megragadta a fantáziám. Egy autójavító műhelyben dolgoztam, szóval azért némileg konyítottam a kétkerekű vasakhoz is. Na meg eleve az a néhány film és számtalan zene a végtelen szabadságról és lázadásról igencsak elültette a bogarat a fülembe jó hosszú időre. És most, hogy itt a lehetőség... Bár, túltontúl is hihetetlennek tűnt, hogy lepengetünk két akkordot, és máris klubtagok legyünk. Nincs sok ismeretem a témában, de talán ez nem így működik. Ugyan részint örültem annak, hogy jó eséllyel biztosítva lesznek az állandó fellépéseink ha elfogadjuk a motorosok ajánlatát, ugyanakkor valami mégse tetszett ebben az egészben, nem tudtam felhőtlenül örülni neki. Már a túl szép, hogy igaz legyen kategóriát súrolta. Vegyes érzelmeim voltak ezzel kapcsolatban, és ha ez még nem lenne elég, mire visszamentem a bárpulthoz, azt látom, hogy Jennifer valami középkorú pasassal beszélget, olyan közelségben, amit nem neveznék szimpla kocsmai ismeretségnek. Azt gondoltam magamban, hogy nem, ezt nem hagyom elúszni, őt semmiképp sem. Odaültem Jenny mellé és kapásból kértem még két sört. - Bocs haver, de a hölgy foglalt! - szólt oda nekem Jennifer másik oldaláról a tag. Ő rám nézett, és egy alig észrevehető fejrázással megerősítette bennem, hogy csak képzelődik a fickó. - ...ha csak nem szeretnéd hármasban? - vigyorgott büszkén, mint aki az év legpajzánabb poénját lőtte el - A hármas mondjuk szép szám... Szép gömbölyű... Végig rajta tartottam a szemem, így azt is láttam, mikor az utolsó mondatánál alaposan megbámulta Jennifer melleit. Itt pattant el a cérna. Felálltam és odaléptem a fickóhoz. - Szereted a hármast? - kérdeztem - Akkor most választhatsz, hogy háromszor pofán váglak, vagy három másodperc alatt elhúzod innen a beledet, ha nem akarod, hogy a taknyodon csússzál végig a kijáratig! - Mi van haver, ennyire nincs más akit válasszál? - kérdezte. - HÁROM! 11

[close]

Comments

no comments yet