Vetés és Aratás 54. évfolyam 2. szám

 

Embed or link this publication

Description

Vetés és Aratás 54. évfolyam 2. szám

Popular Pages


p. 1

EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT vetés és aratás 54.ÉVFOLYAM 2. SZÁM „...Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13) 2016/2

[close]

p. 2

A hála védelme A gyötrő aggódástól óv a hála, mert Isten benne békességet ad, „mely minden értelmet felülhalad”, s a háborúság próbáit kiállja. Nagy nyereség a megelégedéssel, a hálával az istenfélelem, új tartományba lép az értelem, s beéri akkor bármilyen kevéssel. Mindig erőforrásunk lesz a hála, ha elvesz is valamit Istenünk. Szeretve Őt, javunkra lesz nekünk, hogy életünket gazdagabban áldja. „Ha már a jót elvettük – mondjuk Jóbbal –, a rosszat mért ne vennők tőle el?” Bukott lényünk mást úgysem érdemel. Hogy mit miért tesz, azt Ő tudja jobban. „Áldott az Úr neve!” – Jób így ad hálát, s a szenvedésben sem tagadja meg, a kísértéseknek nem ad helyet. Így bírja csak ki sok nyomorúságát. Minden ajándékánál több az Isten, bármit vesz tőlünk el, vagy bármit ad, Ő ezek nélkül is miénk marad, hogy szívünk már egyedül rátekintsen. Ha megnyert bűnbocsánatért imádja, vagy bármi másért ujjongó öröm Isten nevét s a hálás „köszönöm”, hitünket is erősíti a hála. Balog Miklós A taarrttaalloommbbóóll Öröm a mennyben és a Földön..................... 4 Hogyan vezet az Úr?.......................................... 6 Idézetek Jézusról (2.)........................................ 7 Csoda az állomáson........................................... 8 A keresztyén ember az igazi realista............ 9 A keresztyén élet két tartóoszlopa............ 10 A hit hallásból van (Bizonyságtétel)......... 12 Termékenység.................................................. 14 A bűn sokat ígér, de semmit nem ad........ 15 Cinege..................................................................17 Gyermekoldalak............................................... 18 Jákób létrája...................................................... 21 Történetek a Spurgeon család életéből �� 22 Összetört világ................................................. 24 „Miért rejtőzködik Isten?”............................ 26 Szemfüles oldala.............................................. 28 Teljes napfény.................................................. 30 Vetés és Aratás 2016/2 (54. évfolyam 2. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 2 Vetés és Aratás

[close]

p. 3

KKeeddvveessOOlvlvaassóó!! Az Újszövetségben az aratás jelképesen a kiválasztottak összegyűjtését is jelenti (Mt 13,39). Ezért a vetés és az aratás képe bizonyára Isten minden gyermekét feladataira emlékezteti és buzdítja. Úgy vélem, szűkebb körben végzett szolgálatainkért imádkozunk is rendszeresen. Sőt, a gyülekezetünk missziós területein folyó munkáért is (ha van ilyen!) ott állunk az Úr előtt, áldást kérve. De mi a helyzet a távoli, kevésbé vagy hírből ismert missziós területekkel? Talán munkásokra várnak a még Isten nélkül élő, kereső, megbékélésre váró emberek. Elegen vannak, akik közöttük ezt a nehéz körülmények között végzendő missziós tevékenységet engedelmesen vállalják? Nem tudhatjuk! De azt tudjuk, hogy az Úr Jézus mit kér tőlünk: „…kérjétek az aratás Urát,… hogy küldjön munkásokat az aratásába…”(Mt 3,12) Tehát mindannyian tegyük meg a tőlünk telhetőt! Ha messzi földeken aratók nem is lehetünk, ha idősek vagy betegek vagyunk, a fejünket és a szívünket imára tudjuk hajtani ezekért a testvéreinkért és a megmentésre váró emberekért (Ef 6,18-19). Kérjük Őt, hogy küldjön és készítsen fel alkalmas aratókat a munkamezőkre! Hadd kívánják meg a jó hír meghallói a Krisztusban megnyert új életet, ahogyan az alábbi versekben olvashatjuk! Hadd szökkenjen szárba és érjen meg minden elvetett igemag a Gazda örömére! BÚZA LENNI Búza-életű emberek hozták nekünk az életet, földbe esett gabonamagvak, kikből az ÚR vetése lett, belőlük kelt ki a jövő… Talán eztán is úgy lehet. Parányi mag, egyetlen szemnyi: szeretnék én is búza lenni. Füle Lajos Nem mondott fel nekem! Szolgálatára angyalok sietnek, Parancsol viharoknak és szeleknek. Megérteni, felfogni nem lehet, Hogy meglátott, parányi porszemet, S szolgálatába vett. Szívemben ujjongva dalol a hála, Kerek világon nincs jobb gazda nála! Mikor szolgálatába fogadott, Nem csak munkát, drága feladatot, Erőt is Ő adott! Szentlelkét adta: segítsen, vezessen. Sürgessen: soha ne időzzek resten. Tekintete rajtam volt szüntelen. Mindenre elég volt a kegyelem. Ő maga járt velem. Talált volna annyi hűségesebbet, Parancsainak engedelmesebbet. Csudairgalmát áldja énekem, Hogy szolgálhattam hosszú éveken, S nem mondott fel nekem. Pedig annyiszor megtehette volna. S én szegény, gyenge, engedetlen szolga Türelmét, irgalmát dicsérhetem… Mert ezután se’ mond fel… sosem! Övé az életem! Túrmezei Erzsébet 2016. évi 2. szám 3

[close]

p. 4

Öröm a mennyben és a Földön Kedves Misszió Barátok! Minden nap: ...korlátlan hatalmával uralkodik Jézus Krisztus a Föld minden vezetője fölött. ...jutnak hitre emberek Jézus Krisztusban az egész Földön. ...építi Jézus Krisztus az Ő kihívott Gyülekezetét a Föld minden népéből. ...megajándékozza Jézus Krisztus a világot kegyelmével és irgalmasságával. A mennyben mindennap örülnek! Isten földi missziója a mennyben egy folyamatos ünnephez vezetett, állandó örömhöz a Jézus Krisztus Gyülekezetébe megtérő emberekért (Lk 15,7). Jézus követőinek öröme Egy éjszaka Betlehemben ígértetett meg a pásztoroknak ez a nagy öröm egy angyal által, mert a megmentő Jézus Krisztus eljött (Lk 2,10). Ezt az örömöt élték meg az első tanítványok, akik követték Őt. Ez olyan öröm, amely akkor töltötte be a tanítványok szívét, amikor Jézus szavait hallgatták. Öröm, amely elnémította, ámulatba ejtette a tanítványokat, amikor Jézus Krisztus feltámadásának erejét átélték (Lk 24,41). Ez az öröm készteti engedelmességre az Ő követőit, ha missziói úton vannak (Lk 24,52; Csel 1,8), hogy mindennap kitartóan keressék a vele való közösséget (Jn 16,22). Jézus visszament az Atyához, és egész földi és mennyei szolgálata arra irányul, hogy az Ő követői örüljenek (Jn 17,13). Ezt az örömöt Jézus tanítványai különös módon élik meg az imádságban (Jn 16,24). Isten várja az Ő gyermekei kéréseit, amely boldoggá teszi őket is, Ő maga pedig megdicsőül általa. Ez olyan öröm, amelyet senki és semmi nem adhat meg ezen a világon, és senki nem vehet el Jézus követőitől (Jn 16,22). Az evangelizáción átélt öröm Ez az öröm betölti azokat, akik egy evangelizáción a Jézus Krisztusról szóló örömhírt hallják, átélik hatalmát, és hitre jutnak Krisztusban (Csel 8,8). Képes egy egész várost megváltoztatni. Ma is vannak emberek, akik túláradó örömet élnek meg Jézus által. A missziós munka célja mindig az volt, és az is marad, hogy az emberek megismerjék Jézus Krisztust, szeressék Őt, higgyenek benne, és kimondhatatlan örömben legyen részük (1Pt 1,8). A misszió örömet ad a mennyben és a Földön is! A misszionáriusok öröme Jézus a Szent Szellem által maga ajándékozza meg az embereket ezzel az örömmel egy evangelizáción, hogy a hozzájuk közel álló emberek támadásai ellenére is befogadják az örömhírt és megmaradjanak mellette (1Tesz 1,6). Igen, maguk az Úr szolgái is átélik az örömmel és Szent Szellemmel való betöltekezést az üldözések között is, amikor missziójukat fel kell függeszteniük (Csel 13,52). Ők tisztában vannak azzal, hogy Isten munkája soha nem reked meg. A misszionáriusok örülnek munkájuk gyümölcsének (1Tesz 3,9). Jó megtapasztalás a misszióban, ha az emberek befogadják az örömhírt, és megmaradnak abban, amikor a hétköznapokba visszatérnek. Nagy öröm, ha látjuk, hogy az emberek hűek hitükhöz, és Jézussal járják útjukat (3Jn 4). Pál elsődleges célja a missziós munkában, hogy a testvérek örömének munkatársa legyen a gyülekezetekben (2Kor 1,24). Oly sok örömöt élt át a misszió által, hogy azt kívánta, a gyülekezetek is „fertőződjenek meg” ettől az örömtől (2Kor 2,3), és ezzel a magatartással Jézust kövessék és szolgálják. Még a gyülekezetek súlyos problémái sem voltak képesek a Jézusban és az Úrért végzett munkában való örömét elvenni (2Kor 7,4). Pál örült azon testvéreinek is, akik őt és más megfáradtakat is bátorítottak (Fil 7). Milyen nagy öröm számunkra is, hogy baráti körünkben sok testvér akad, akik bátorítják a misszionáriusokat, részt vállalnak személyes szükségükben és a munkatársak szolgálatában! A kiküldő gyülekezet öröme Amikor Pál és Barnabás misszionáriusként a gyülekezetekben beszámoltak tapasztalataikról és 4 Vetés és Aratás

[close]

p. 5

Isten munkálkodásáról, örült a hallgatóság Jézus Krisztusnak. A missziós beszámolók örömet visznek a gyülekezetek hétköznapjaiba (Csel 15,3). Az olyan élő beszámolók, amelyek Isten tetteiről szólnak, megóvják a gyülekezetet a hétköznapi taposómalomtól. A missziós hírek minden alkalommal kiszélesítik a helyi gyülekezet látókörét. Az idős, megfáradt gyülekezeteknek pedig megmutatja Jézus Krisztus Gyülekezetének szépségét, amely gyakran az újonnan alakult gyülekezetekben a hit egyszerűsége és a Szent Szellem munkája során válik láthatóvá. Az adakozók öröme A Jézusban kapott öröm keresztyéneket és gyülekezeteket arra indíthat, hogy anyagi javaikat nagyvonalúan megosszák (2Kor 8,23). Jézus öröme arra indíthatja követőit, hogy ilyen módon részt vállaljanak a misszióban. A munkáért történő ima is öröm (Fil 1,4), mert minden lélek, aki Jézus Krisztusban hitre jut, Isten kegyelmének bizonyságtevője. Az egység öröme Milyen nagy öröm a Jézus Krisztussal való közösségben az egyetértést megélni (Fil 2,2)! Jézus személye világszerte összeköti Isten gyermekeit, amikor a missziókban a teljes Írást hirdetik, mert nincs egység igazság nélkül (Jn 17,17). A különböző gyülekezetek közös missziós tanúságtételei Jézus Krisztus különleges ígéretén alapulnak (20-21. v.). Jézus ezen öröme kíséri, motiválja és őrzi meg Jézus követőit életük céljáig: amikor találkoznak láthatóan Jézussal a dicsőségben. Milyen nap is lesz az: ...amikor csak Jézus Krisztust, Isten Bárányát látjuk állni Isten trónja előtt hatalmas szépségében (Jel 22,3)! ...amikor saját szemünkkel láthatjuk missziós munkánk célját Isten trónja előtt! ...ha láthatjuk és hallhatjuk a megváltottak sokaságát, sokszínűségét minden népből, nyelvből és nemzetből (Jel 5,10)! …amikor a megváltottak és az angyalok együtt élik át az örömöt, és mindenki Istent tiszteli (Jel 7,9-12)! Az a kívánságunk, hogy minden missziós munka a menny örömét tükrözze, bennünket pedig Jézus követésére buzdítson. Most van ennek az ideje! „Örüljenek, ujjongjanak a nemzetek!” (Zsolt 67,5) „Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk” (Zsolt 34,6). Friedemann Wunderlich (MSOE magazin Nov/Dec 2015) Pap, kosár és oltár „A pap vegye el kezedből a kosarat, és tegye le Istenednek, az Úrnak oltára elé. …és borulj le Istenednek, az Úrnak színe előtt. Azután örvendezz mindannak a jónak…” (5Mózes 26,4. 10. 11.) Ez a három, a pap, a kosár és az oltár a jelentős ismertetőjegyei annak az imádatnak, amelyet a megváltott izráeli az Úrnak, az ő Istenének Kánaán földjén bemutatott. Mi is, az Úr Jézus megváltottai és Isten gyermekei boldogan imádhatjuk, és kell is, hogy imádjuk Istent, mégpedig mint Atyánkat, aki átvitt minket szeretett Fiának országába (Kol 1,12-13). Ez a három ismertetőjel nálunk sem hiányzik. A mi papunk az Úr Jézus, aki „nagy papunk… az Isten háza felett” (Zsid 10,21). Ő általa vihetjük gyümölccsel teli kosarunkat, azaz hálával és imádattal teljes szívünket Istenünk, Atyánk elé: „Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét” (Zsid 13,15). Amit bemutatunk, az csak Jézus Krisztus által kedves Istennek, Isten az Ő kezéből veszi át. Az oltár pedig a golgotai kereszt. Ott halt meg Isten Fia, hogy megszerezze nekünk az üdvösséget, és dicsőítse Istent, hogy Megváltónk és örökkévaló Főpapunk legyen. Minden boldogságunk és imádatunk az Ő szenvedésén és kereszten való áldozati halálán alapul. Ő maga ábrázolja ki a Szent Szellem által a kereszt elé helyezett „kosarunkat” is; mi pedig imádattal teljes szívvel állunk meg, hogy örökkévaló Főpapunk (Zsid 5,6) által mutassuk be dicséretünk áldozatát Istennek. (Gyűjteményből) 2016. évi 2. szám 5

[close]

p. 6

Hogyan vezet az Úr? Hogyan tudhatom meg egy adott helyzetben Isten akaratát az életemben? Isten komoly, odaszánt gyermekei gyakran találják szembe magukat ezzel az életbevágóan fontos kérdéssel. Lelki békéjük függ attól, hogy vajon az Úr vezeti-e őket? Ez a bizonytalanság elveszi belső békességüket, és félelemmel tölti el a szívüket. Erre a kérdésre a következőkben találhatunk útmutatást. Mindenekelőtt alapvető és elengedhetetlenül fontos, hogy életünket odaszenteljük Isten dicsőségére, és engedjük, hogy az Úr Jézus legyen az úr az életünkben. Isten vezetni akar minket az Ő nagy nevéért, de nem tud vezetni, ha ellenállunk akaratának. A pásztor sem tudja terelni a makacs báránykát. Ahelyett, hogy elvárnánk Istentől, hogy segítsen kigondolt útjainkban – és ilyen módon próbálnánk őt kihasználni –, rendeljük magunkat örömmel az Ő szolgálatába, és hagyjuk, hogy Ő munkálkodjon rajtunk keresztül az Ő céljaiért. Ha elköteleztük magunkat Istennek, és szívünk szándéka neki engedelmeskedni, akkor valóban elvárhatjuk az Ő vezetését. Számtalan helyen tanítja ezt a Szentírás, nekünk csak el kell hinnünk. Az Úr vezetésére vonatkozó négy alapelv: 1. Vannak dolgok, amelyekre az Úr konkrétan megmondta, hogy „nem”; vagy „ne tedd!” A Szentírás világosan meghatározza, hogy mi az, amit az Úr gyermeke nem tehet. Amikor felszólít a bűnbánatra, ugyanakkor utasít is: „Fordulj el a gonosztól, és cselekedj jót!” (1Pt 3,11) Ezt jól jegyezzük meg, mint az első, csalhatatlan szabályt! Soha ne keressük az Úr vezetését olyan dolgokban, amelyek Isten Igéjében világosan tiltva vannak! 2. Vannak dolgok, amelyekre kimondta az Ő Igéjében, hogy „igen”; vagy „tedd!”A próféták, a zsoltárírók, az apostolok és Urunk, Jézus Krisztus is, mindannyian utasítanak minket feltétlen engedelmességre. „Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Mt 11,30). Ez tehát a második szabály. Soha ne keressük az Úr vezetését olyan dolgokban, amelyeket Ő az Igéjében világosan parancsol. 3. Vannak dolgok, amelyekben Isten választási lehetőséget ad az Ő újjászületett és megszentelt életű gyermekeinek. Miközben aggódva keressük egy-egy dologban Isten akaratát, gyakran nem vesszük tudomásul, hogy legtöbb olyan kérdésben, amely földi életünkre vonatkozik, az Úr ránk hagyta a döntést. Szabadságot adott saját gondolatainkat követni, de fontos, hogy az Úr Jézus és az egymás iránti szeretetünk indítson bennünket. Amikor észszerű és magától értetődő döntést hozunk, akkor talán nem látszunk olyan „lelki beállítottságúnak”, mintha az Úr vezetéséért imádkoznánk. De ez nem így van. Ha Isten ad valakinek egy órát, akarja-e, hogy az tőle kérdezze az időt? Ha van valakinek iránytűje, akkor örömet szerez Istennek, ha kétségbeesetten könyörög útmutatásért? Nem azt kívánja-e, hogy úgy kormányozzunk, ahogy az iránytű megkívánja? Tehát az olyan esetek kivételével, amikor az Úr kifejezetten megtiltott vagy megparancsolt valamit, ránk bízta a döntést. És örül, ha mi is örülünk ennek. Azt akarja, hogy szabadon, szorongás nélkül szárnyaljunk, mint a madár, és énekeljük a mi Teremtőnk dicséretét. Isten átadott életű gyermeke nem tud rossz döntést hozni, mert Ővele közössége van. 4. Vannak kivételes és ritkán előforduló esetek, amikor nincs elég adatunk a helyes döntéshez, és nagy tét forog kockán, de nem találunk igei útmutatást. Ez megköveteli, hogy speciális útmutatást kapjunk az Úrtól, nehogy súlyos tévedésbe essünk. Az ilyen esetre ott van számunkra Isten hűséges ígérete: „Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem” (Zsolt 32,8). „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad… De hittel kérje, semmit sem kételkedve…” (Jak 1,56) „Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ézs 48,17). * Vidd problémádat az Úr elé! * Emlékeztesd ígéreteire! * Azután indulj, és cselekedd azt, ami a legjobbnak látszik számodra, és az Úr nem fogja megengedni, hogy elhibázd a döntést! Dr. A. W. Tozer (Christian Publications Inc.) 6 Vetés és Aratás

[close]

p. 7

2. rész JÉZUS Szókratész, athéni filozófus, aki négy évszázaddal Jézus előtt élt, fő feladatának az igazság keresését tartotta. Leghíresebb mondása így szólt: „Tudom, hogy semmit sem tudok.” Követőinek – különösen Platónnak – köszönhetően sokat megismerhetünk bölcsességéből, mert ők „feljegyezték mindazt, amit mondott és tett.” Szókratész 40 évig tanított, Platón 50 évig, Arisztotelész 40 évig, míg Jézus Krisztus csak 3 éven át. Mégis, „Krisztus 3 éves szolgálata mérhetetlenül felülmúlja az ókor három legnagyobb filozófusának együttvéve 130 éves tanítói tevékenységét.” Ez a vélemény egybecseng azzal, amit Szent Ágoston mondott a 4. században: „Nagyon bölcs és nagyon szép mondásokat olvastam Platón és Ciceró műveiben, de egyiknél sem olvastam ezt: „Jöjjetek énhoz- zám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Sok évszázaddal később az 1700-as években, a nagy hatású svájci-francia filozófus, Jean-Jacques Rousseau így írt Jézusról: ÖRÖKBEFOGADÁS „Ha Szókratész élete és halála egy bölcsé volt, akkor Jézus élete és halála egy Istené. A Krisztusról szóló igazság abszolút érvényű, ezért élete és halála megerősíti azt, hogy a feltámadása is János 1,12 beteljesedett.” Johann Sebastian Bach 18. században született műveinek a középpontjában Krisztus halála és feltámadása állt. Amikor Te a névtelen, a hontalan, a kifosztott szegény Bach 1750-ben meghalt, azt írták róla, hogy „áldott lelkét átadta Megváltójának, akit műveiben dicsőített”. – ajánlatot kapsz, „Senki sem hasonlítható hozzá – mondta Napóleon császár és ha szereted azt, 200 éve Szent Ilona szigetén. – Ismerem az embereket, és azt mondom, hogy Jézus nem ember. Felszínes gondolkodás hasonló- kinek neve Csodálatos, ságot látni Krisztus valamint a birodalomalapítók és más vallások alapítói között. Ilyen hasonlóság nem létezik. (…) Hiába keresek bármit a történelemben, ami Jézus Krisztushoz hasonló lenne, vagy megközelítené az evangéliumokat. (…) Ebben a vonatkozásban minden rendkívüli. (…) Engem a seregeim elfeledtek, pedig békesség Fejedelme, erôs Isten, s királyságának nincsen vége, még élek, ahogy a karthágói hadsereg is elfeledte Hannibált. Ilyen a mi hatalmunk (…), akik birodalmakat alapítottunk. De mire alapoztuk lángeszünk alkotásait? Erőszakra. Egyedül Jézus Krisztus az, aki a birodalmát kizárólag a szeretetre alapította, és még ma is milliók halnak meg érte.” uralkodik földön s égen, – ha Őt ma befogadod, Istent Atyádnak mondhatod! Vincent Van Gogh, a nagy holland festő, akinek személyiségét ma is rejtély övezi, megjegyezte: „Krisztusban több van a művészből, mint magukban a művészekben; élő szellemmel és élő testtel dolgozik, és szobrok helyett embereket alkot.” Anna Mária Seidel Egy nemzedékkel korábban élt Lord Byron, brit költő, aki még tömörebben fogalmazott: „Ha valaha is egy ember Isten volt, vagy egy Isten ember, akkor Jézus Krisztus mindkettő volt.” H.G. Wells, sci-fi szerző 1935-ben így írt: „Érdekes és jelentőségteljes tény, hogy egy történésznek, ha nincs semmi teológiai elfogultsága, rá kell jönnie, hogy nem tudja leírni őszintén az emberiség fejlődésének történetét anélkül, hogy kiemelt helyet ne adna abban a Názáretből származó szegény tanítónak. (…) Az olyan ember, mint én, aki még csak kereszténynek sem nevezem magam, látom, hogy az összkép ellenállhatatlanul ennek a kivételes jelentőségű embernek az élete és személyisége körül összpontosul. (…) A világ attól a naptól fogva, amint Jézus hirdetni kezdte a tanításait, egy más világgá kezdett válni.” (Folytatjuk.) 2016. évi 2. szám 7

[close]

p. 8

Csoda az állomáson „És nem közönséges csodákat cselekedett az Isten” (Csel 19,11) Vasárnapi iskolás konferenciánk volt. A környék községeiből nyolcvan gyermek jött össze, s nagy örömben, sok áldással töltöttük el a napot. A gyermekek közül többen arról tettek bizonyságot, hogy elhiszik, vallják az Úr Jézust Megváltójuknak, és szeretnének olyan életet élni, amely kedves az Úr Jézus előtt. Mikor vége lett a konferenciának, sorban álltak az elutazó gyermekek. Még száz méterre sem volt tőlünk a HÉV egyik feltételes megállója. Mi a gyermekekkel a sínek melletti úton mentünk az állomás felé, és a történet jó megértéséhez tudni kell azt is, hogy utunk nem a felszállási oldalon vezetett, s mi csak az állomáson mehettünk át a másik oldalra, ahol a felszállás szabályszerűen történni szokott. Ahogy haladtunk, messziről hallottuk a vonat hangját, zakatolását. Egy kicsit gyorsítottunk, de gondoltuk, a kalauz úgyis észreveszi nem kis menetünket, s nem indít addig, amíg a gyermekeink fel nem szállnak a vonatra. Ahogy az állomásra értünk, a vonat is befutott, és nekünk már nem volt időnk átmenni a felszállási oldalra. Ahogy megállt a vonat, az egész gyermeksereg megrohanta a kocsikat, természetesen nem a felszállási oldalon. A kalauz pedig a szabályszerű oldalon nézett ki, és látta, hogy senki sincs az állomáson, így elindította a vonatot. Én éppen egy lépcsőnél segítettem fel a gyermekeket, amikor a vonat elindult. Rémülten elkiáltottam magam: „El a vonattól!” – de szinte megdermesztett a látvány. A kocsik lépcsőin végig kapaszkodó gyermekek, sőt még a kocsik között is többen igyekeztek a lépcsőkhöz. De még abban a pillanatban az alig megindult vonat hirtelen megállt. Megállt, de úgy, mintha egy hatalmas kéz nehezedett volna rá. Egy szempillantás alatt „odaragadt” a sínhez. Még átgondolni sem tudtuk, mi történt, amikor a vonatvezető és a kalauz átvizsgálták a kocsikat az utasok nem kis meglepetésére. Amikor odaértek hozzánk, az idősebbek és a kísérők már kikapkodták a gyermekeket a kocsik közül, s a lépcsők is üresek voltak. – Mi történet? – kérdeztem a vezetőt. De helyette a kalauz szól nagy bosszúsan: – Most már csak szálljanak fel, úgysem megyünk innen egy ideig! A gyermekek nekiiramodtak a lépcsőknek. Újra megkérdezem a vezetőt: – Mi a hiba, miért állt meg a vonat? – Még én sem tudom, kérem. Az összes fékeink hirtelen befogtak. – Nem maga fékezett? – kérdeztem meglepetten. – Uram – felelte fanyar mosollyal a vezető –, a légfékeink üzemen kívül voltak, úgy fékeztünk egyszerre hárman, jeladásra, kézi fékkel. Tizenhat éve vagyok a vasútnál mozdonyvezető, de ilyet még nem láttam! Nem értettem akkor a hirtelen jött ijedelem után a vonatvezető szavainak súlyát. Körülnéztem. A gyermekek már mind az ablaknál álltak, és nevetve integettek, s a kísérő testvérek is felszálltak. Csak mi, a helybeliek álltunk még mindig a váratlan eseménytől meglepetten a veszteglő vonat mellett. Egyszer csak rövid csikorgást, szuszogást, majd szaggatott kattanásokat hallottunk. – Kiengedtek a fékek – hallom az egyik kalauz hangját. A mozdony fütyült, s a vonat a sok boldog, integető gyermekkel és a még mindig döbbent arcú kísérőkkel elindult... Ahogy lassan egyre távolodtunk az állomástól, úgy engedett fel bennünk az iménti ijedelem. Egymás szavába vágva mondtuk: – Az a két kis telepi gyerek éppen a kocsik között állt... – Ahogy elindult a vonat, az egyik kislány hanyatt esett a lépcsőről, épphogy elkaptam... És így tovább... De a vonat megállt, és gyermekek életének megkegyelmezett Isten, sok fájdalomtól őrizve meg a szülőket és bennünket is. De még ma is úgy érzem, kevés volt a szavunk, a szívünk hálája ahhoz az imádsághoz, amit a csodálatos segítségért mondtunk. Történt pedig mindez 1947-ben, egy felejthetetlen, nyári délutánon. D. G. 8 Vetés és Aratás

[close]

p. 9

A keresztyén ember az igazi realista Néhány felszínes gondolkodású embernek az a véleménye a keresztyénekről, hogy nem józanok és nem realisták. Szerintük a vallás menekülés a valóságtól, és aki keresztyénné válik, az álomvilágba menekül. Állandó támadásukkal sikerül megzavarni és gyötrő kételyt csepegtetni némely keresztyénbe. Azonban semmi nyugtalanságra nincs ok, mert ahogyan mélyebben megvizsgáljuk a tényeket, azok eloszlatnak minden kétséget, és meggyőznek mindenkit arról, hogy a keresztyének várakozása megalapozott és indokolt. Ha a realizmus azt jelenti, hogy elismerjük a dolgokat úgy, ahogy azok valójában vannak, akkor a keresztények az igazi realisták. Ők ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy hitük összhangban legyen a tényekkel. Gondolkodásuk alapvető dolgokon nyugszik. Akarják tudni az igazságot Istenről, a bűnről, az életről, a halálról, saját felelősségükről, a számadásról és a jövőről. Meg akarják ismerni rossz tulajdonságaikat, hogy változtathassanak rajtuk. Visszautasítják az önáltatást még akkor is, ha az simogatná az önérzetüket. Számításba veszik azt a letagadhatatlan tényt, hogy bűnösök. Felismerik az élet rövid voltát és a halál bizonyosságát. Ezeket nem akarják saját tetszésük szerint magyarázni, hanem szembenéznek és számolnak velük. Nem kell védekezniük! Ők az igazi realisták! A hitetleneket lehet vádolni azzal, hogy nem józanok és nem reálisak, hiszen struccpolitikát folytatnak, és színlelniük kell egész életükben. Úgy kell tenniük, mintha sohasem halnának meg, pedig tudják jól, hogy ez nem igaz. Úgy kell színészkedniük, mintha nem lenne bűnük, mintha nem érdekelné őket sem Isten, sem az ítélet, sem a halál utáni élet, de eközben legbelül nyugtalanok bizonytalan és kétes helyzetük miatt. Határozottságot kell mutatniuk, nemtörődömséget, de a szívük mélyén jól tudják, mi az igazság. Egy-egy barátjuk hirtelen halála megrendíti őket. A gondolat, hogy „talán én leszek a következő”, szinte elviselhetetlen. De titkolniuk kell a rémületet, folytatniuk kell a képmutatást, és felnőtt éveik ezzel a színleléssel telnek el (Zsid 2,15). Vannak olyanok, akik halálukig ebben a tévhitben ringatják magukat, vagy tragikus módon keresnek megoldást. Ha valaki még időben megutálja ezt a színlelést, az út az Úr Jézushoz nyitva van. Ő az igazi megoldás! A. W. Tozer nyomán 2016. évi 2. szám „Csak hírből hallottam rólad, de most szememmel láttalak.” (Jób 42,5) Egy családról van szó, ahol mindenki elfogadta az Urat, csak Márk, a legidősebb fiú mutatott még kemény ellenállást. Családja imádkozott érte, de évek múltak el anélkül, hogy változás történt volna. Márk nagyon közismert muzsikus lett. Egyszer az esti előadása után egy erdő szélén ment hazafelé, és fel-feltekintett az égre. A csillagos ég szépsége nagyon megérintette. Márk mindig is szerette a természetet, de most különösképpen szeme elé tárult a Teremtő nagysága, és az ő kicsisége és porszem volta. Arra gondolt, hogy legutóbb is milyen csúnyán viselkedett az édesanyjával szemben, és elkezdett sírni. Majd így imádkozott: „Uram, Te egy hatalmas Isten vagy, én pedig egy nyomorúságos senki. Most valaminek meg kell változnia, Uram!” És a trombitájával az éjszakai magányban eljátszott egy éneket, amit édesanyja nagyon szeretett. Ezután pedig elénekelte a szövegét is. Hirtelen zajt hallott. Ekkor tőle néhány lépésre egy zokogó fiatalember állt meg, és egy kötelet tartott a kezében. Majd megszólalt, és ezt mondta: „Éppen most akartam véget vetni az életemnek teljes kétségbeesésemben. De ekkor Ön ezt a dalt énekelte, amit az én anyám olyan sokszor énekelt. Ekkor lemondtam a tervemről.” Márk kérte az idegent, hogy tartson vele. Három óra múlva megérkeztek Márk szülői házához. A szülők szobájában még világos volt. Márk kopogtatott az ajtón, és beléptek. Szülei éppen őérte imádkoztak. Majd mind a négyen letérdeltek. Márk és a kísérője még azon az éjszakán átadta életét az Úr Jézusnak. (Der Herr ist nahe) 9

[close]

p. 10

A hívők elragadtatása Miért élünk mi, keresztyének ezen a Földön? Erre a kérdésre a Biblia többek között két választ ad. Azért élünk a Földön, hogy: – az Úr Jézust megismerjük és szolgáljuk (Lk 12,43), – és várjuk Őt vis�sza (Lk 12,37). Erre a két oszlopra épül egész keresztyén életünk. Nem terv és cél nélkül lótunk-futunk a Földön. Először is sok dolgunk van (ha az Úr Jézusnak szolgálunk), másodsorban van valakink, akire várunk. Ez a fiatal hívőkre is érvényes? Természetesen! Pál ezt írta az újonnan megtért embereknek: hallottuk, „...hogy miként tértetek meg a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Jézust, az Ő Fiát…” (1Tesz1,9-10) Keresztyén remény Elsődleges reménységünk, hogy várjuk Jézus Krisztus visszajövetelét, aki minket magával visz a mennybe. A Szentírás ezt „elragadtatásnak” nevezi (1Tesz 4,17). Bár a szó furcsán hangzik, de jelentése a következő: az Úr Jézus jön, hogy elvigyen („elragadjon”) minket a Földről, és magával vigyen a mennybe. A mi reménységünk nem valami bizonytalan, hanem biztos (még ha ezt ma nem is látjuk). A Biblia így írja ezt le: – jó reménység (2Tesz 2,16), – boldog reménység (Tit 2,13), – élő reménység (1Pt 1,3). Tehát számunkra, keresztyénekre igaz, hogy a legszebb ezután következik! Tudom, talán egész más dolgok jutnak most eszedbe, amelyek fontosak számodra: a következő nyaralás, az iskolai vizsga, a rég óhajtott jogsi, az első autó, a házasság stb. Nem baj, szabad ezekre várnod. De ezek nem a legfontosabbak az életben. Ha jön az Úr Jézus, hogy elvigyen minket, ezek a dolgok már elveszítik jelentőségüket számodra is, egészen biztosan! Az Atyai ház Reménységünk végcélja az „Atyai ház”. Ez nem fából vagy kőből épült ház, hanem olyan hely, ahol Isten lakik. Az odavezető utat az Úr Jézus teljesen elkészítette. Ezért biztosítja a következőt: „Az én Atyám házában sok hajlék van; … ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is” (Jn 14,2-3). Maga az Úr Jézus ígérte meg, hogy a következők várnak ránk: – Ő visszajön, hogy minket elvigyen (elragadtatás). – Meg fogunk jelenni Krisztus ítélőszéke (jutalomosztó széke) előtt. (Ne félj, ott nem elítélnek minket, hanem megkapjuk jutalmunkat.) Látni fogjuk életünket az Ő fényében, és ennek megfelelően alakul a közösségünk Ővele. Olvasd el hozzá a 2Korintus 5,10-et! – A Bárány menyegzőjén leszünk (ez a mi mennyei egyesülésünk az Úr Jézussal). Olvasd el még a Jelenések 19,6-9. Igeverseket! Fontos bibliai helyek az elragadtatásról: „Azt pedig az Úr Igéjével mondjuk nektek, hogy mi akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. … maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Tesz 4,15-17). „Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra … a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig 10 Vetés és Aratás

[close]

p. 11

elváltozunk. Mert e romlandó testnek romol- amellyel sok bűnt követünk el, nem jelenhetünk hatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak meg a mennyben). halhatatlanságba” (1Kor 15,51-54). – Majd mindannyian együtt leszünk (akik „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket…” (Fil 3,20-21). már meghaltak és a még élők) az Úr Jézusnál a mennyben. 4. Mindez egy szempillantás töredéke alatt történik majd. (Ilyen gyorsan senki nem képes gondolkodni.) Aki addig az Evangélium ismerete ellenére sem tért meg, az örökre elkésett. Ezért Az Úr Jézus újra jön! fontos a kérdés: Készen vagy, ha Jézus vissza- Emlékezéslkhsv(mimtatdérélkmabifeetotecaoedsmeeaeoéesiönmirlszmlielamsnmtylghskeéőévvtaenvangtnnémsütabge)ei)ggppáeáileA31––2kzmynkee,zggaőgnnllóhtlmontei..o.avagayétmülktjékiyslkÁMahonlyiÁágdtrilej)SsykA.:ejlnakoŐhe.stö,lleöiaővtabgőöestzeitdatŐhzhkeíninAlavnakta!pevzevőngmznpeingíhaee.m,öütl.jdülvohneőká”ak.tneEömmytalríŐkel.nejklúmvkőokzilr”mnmEdaankbeütEúnftenőő,geailtgönekg,abeson,ngo(ájtnégiel(ntnyyrJlzaeimanevkzt.trknyé(gals„ytheahateytem,kakeinkté.ubKŐbaylbnjamoaejjsgmimaezasöijnödözrkhőHisrteng2ölzkzyttomanetryneaniunsloadetem2gyursíheÚsenetzzteivvennlvgmoilsoz,pesdzlankodkekr2oeaváolzmkdkhtltaetlitjosrandek:)lnieusá0ilta:aatasaaJa.zrnlesphtiyá(imgaltds)alkgélgEaekunelasdamn.ádarFŐ:tybhnüoazizzzadonrkaatéaN„öesaFualenveaadaaeaemúsikklvkBrjlínntgetaáökőkzssaö-----ttt,a,,jjbiálaapnzsednasooo.mnrnatmtndeA.gp,,e.SUÉmDMJÉAKFSÉÉEDSSÉKyeKekijó,agaéresálsnggééödieenlmrtbhméőefgsl,násatsdnmee.iöhfgnsggvasíínstlmémoletgzhrnyl2ayamzityammeIidintnolssyeáaűfránsyd0öb,ymátrssyjimravttmgeameet0dnehnú,őasznekéhrőoakgn,tnzeh0lagaanvtyeoelf.naűés(kknteeojlöéehzr,nlaosvamdkáöédnejehgeNgrllezákihhehzafnzühvezdpovr,yéa,dbávkepeaoaaetvteecleikütknÚgtraaeedégmod,sejldahathv,enlayálz--reytörn,ltmn,ogdakatllaeemeteesoygdetejsgmzmmteznsnsmyezmsaeegzbáegvhTmjsejléjelyaasdereööetmlhngooiyaréllbízlsúgceallglürnnöváaű,ogklázertnóeatastpileárrnőn?jútosvl56rgteutndggedeeIsoofelndaékke,btrgee..kyaegputélVvssmtsgéost,ckelémanAodeúnuvzoámslaéezMrsszovnhnmbátazt.ngjl…ékltTzéaaeoonkrhataéomaieéryl,.eajkjl,?:,ttékytjgi,akdöbrmádttgeá!v:kyehbnhe:stsmerimé,áeűto,bíaosdllvsktágnaskóea:l:őőktázykaltnmh.bkeatineeökhbalmiH,kelcrtnatóövtsihtasaösaoekreeigzlrtradlrelmteleytersééaŐkJmkodhéfvsdhüdaáéneneaodoazéulsstinuodaslmánnelelgsktéenrnkzöezásvlnunzkihlotaoeéastmnnu,ikA––––varnalöéoklbktzoznzldnaökeymésnpsí.altér,VzmneeaEanstáéKmüssM.ssmozaFpjÚe–ggezanleznupzéaaéÖéletőeöplévmakymáitgörtefágne,g,nesgvnsuölreelérekős!nmnekrüadeőkezü)teJardrlllleaeFnz.aé..iezlehykb.aöönltéllmrebieázgeöirsoaoéHsblErnőglkezávlöglmteazelznznemdiúkzusk?etaldiáarerküdszevs,ttezhbvoátnsneüarrozs,eaénetEhlsitreeztjeekmeeelcmüraaymenazlkzoü,nitla,atekédsmtkésnüesaeeg.evnemáaimzelilozFvnaknmkleuygeajmzksonéEőtlmiöcöemtnikgánnallg!ordmtnhzuAesuálávk.rnyztttndok–laaagiyttágüúütliyiekHeökáeajarrp(akybsloaÚungneéaagoaeáktnnazzajieitney?aaakkkzzzs------r-rttt..,.i tani, pusztuló testünkkel, Tudom, ha eljön is halálom, Ernst-August Bremicker Fénylő hazába felvezet… 2016. évi 2. szám Szelíd elalvás… édes álom… Paradicsomban ébredek! 11 Csia Lajos

[close]

p. 12

Négy gyermek édesanyja vagyok. Ezeket a sorokat a börtönből írom, mert évekkel ezelőtt a széles utat választottam, amely lejtőre vezetett. Pedig gyermekkoromban vallásos nevelésben részesültem. Azon­ban nem éreztem magaménak, amit ott hallottam, csak kötelességszerűen vettem részt a szertartásokon. Azután felnőttként sem éreztem szükségesnek, hogy megtaláljam a Jézus Krisztushoz vezető utat. Ez így volt egészen 2003-ig. Ekkor lettem először terhes, bár én nem tudtam, hogy babát várok. De megcsípett egy méhecske, és allergiás rohamot kaptam. A kórházban tértem magamhoz, ahol közölte az orvos, hogy a babát elveszítettük. Először fel sem fogtam, hogy miről beszél, majd belém hasított a fájdalom, és összetörtem. Életemben először ekkor szólítottam meg Istent keservesen sírva. De nem kértem, hanem ígértem: „Uram, bármi is volt a terved ezzel a veszteséggel, elfogadom. És ha újra akarod, életet adhatok annyiszor, ahányszor akarod, de abortuszom soha nem lesz.” Pár hónappal később újra várandós lettem, és örömmel vártuk Mónikát. Végig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy az imám megh­ allgattatott. Ezután még két kislányunk született, Korina és Titanilla. Korina születésekor problémák adódtak, újra kellett éleszteni, de Isten megmentette. Ennek ellenére nehezen tudtam imádkozni, mert úgy éreztem, méltatlan vagyok arra, hogy közeledjem az Úr Jézushoz. Később megint terhes lettem, de a fiamat, Lacikát az édesapja már nem akarta. Be is vitt a kórházba, hogy elvégezzék a terhesség megszakítását. Én azonban emlékeztem az ígéretemre, és döntöttem, így megszületett a kisfiam. Sajnos, nem sokkal ezután elvált tőlem a férjem, egyedül maradtam. Ahogy teltek az évek, megismertem jelenlegi férjemet, a gyermekek is boldogok voltak, egészen 2012-ig. Eközben elnyomtam a lelkiismeretem hangját, és még nem mertem úgy imádkozni, hogy keressem a legjobb megoldást az életemre. Így hoztam egy rossz döntést, amely a börtönbe vezetett. Szerencsére. Kissé furcsán hangzik, hogy mi ebben a szerencse, de végre olyan mélyre ke- rültem, ahonnan kiáltanom kellett Istenhez. Amikor már minden mindegy volt, az egyik este a zárkában olvasni kezdtem a Bibliát. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róm 10,17). De mit jelenthet ez, amikor én már olyan sok mindent hallottam a hitről! Ebben az időben iratkoztam fel egy börtönmissziós alkalomra, mert úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség, hogy kimehessek a zárkából. De amit ott hallottam, megragadott. Olyan embereket ismertem meg, akik felvették a terheimet, imádkoztak értem, elmondhattam nekik a kérdéseimet. Ez nagyon sokat jelentett, mert rendszeresen olvasni kezdtem a Bibliát, amelyben megtaláltam a válaszokat is. Rájöttem, hogy Isten beszél hozzám az Igén keresztül. Ugyanakkor igen megrémültem, mert tudtam, milyen vagyok, de elérkeztem ehhez az igevershez: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek…” (Ézs 41,10) Villámcsapásként hasított belém, hogy Ő ismer, előtte nem titkolhatok semmit. Persze sírtam a takaró alatt, és így motyogtam el a bűneimet, mert gyengének tűnni a börtönben nevetséges – akkor még így gondoltam. Ezután már az öröm könnyei folytak az arcomon. Leesett rólam az a 100 mázsás kő, amelyet éveken át cipeltem vélt sérelmeim és tetteim súlya alatt. Másnap reggel mosolyogva ébredtem, és hálaadással kezdtem a napot. Igaz, hogy az akkori és a mostani társaim is furcsának tartanak, sőt bolondnak is, de én nem bánom, mert ezt olvastam a Bibliában: „…azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, …akik a világ szemében erőtlenek…, hogy egyetlen ember se dicsekedjék Isten színe előtt” (1Kor 1,27-29). Ezzel a kijelentéssel nem lehet vitatkozniuk, és nem is tudnak, mert látják, hogy békességem van, elégedett vagyok azzal, amim van. Ha mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy én szeretném, vagy elfog a kétségbeesés és a szomorúság, akkor is bízom az Úrban. Amióta Jézus Krisztust befogadtam az életembe, valahogy könnyebb lett a terheket elviselnem. Sokszor gondolok arra, hogy az én fájdalmam nyomába sem ér annak, amit Jézus szenvedett, sem fizikailag, sem lelkileg. Ő értem és minden emberért ártatlanul vállalta a kereszthalált. Azért írtam le a történetemet, hogy azok a ke- 12 Vetés és Aratás

[close]

p. 13

resztyének, akik eddig is gondoltak rám, ezután is imádkozzanak értem, a családomért, különösen a gyermekeimért, akiket édesanyám gondoskodására tudtam bízni. Én is sokat imádkozom értük, hogy rátaláljanak az Úr Jézusra. Még kicsik, de ha már én elrontottam valamit, és nem mutattam nekik a helyes utat, akkor az Úr segítségével ők a keskeny utat tudják majd választani. Szeretném, ha jó életük lenne, olyan, amilyen nekem már van, és eljuthatnának az örök életre. Szeretnék itt, az intézetben továbbra is jó példát mutatni. Én sem rögtön, hanem hosszú évek alatt jutottam el az Úr Jézushoz. Talán a társaim között is lesz olyan, aki felismeri, hogy csak Ővele lehet boldog életet élni. Olyan életet, amelyért én már nagyon hálás vagyok! P. Renáta Jézus magára vette… Nincs oly mélység, bűn okozta sötétség, amely túlélné az Úr jelenlétét. Nehéz a betegség-viselés, tövisként hat a szenvedés. Ha a fájdalom sűrű vendég, add át Jézusnak, téged arra kér! Ő ezeket magára vette, erről szól a Golgota keresztje. Minden ellenségünket, még a halált is legyőzte. Tarts ki mellette megpróbáltatásokon át! De jól vigyázz! El ne veszítsd drága lábnyomát! Lévai Tibor Isten Igéje örökké megmarad A második világháború kezdetekor a légi bombatámadások Varsó nagy részét a földdel tették egyenlővé. Azonban egy sérült épület a belvárosban még mindig makacsul állt. Az a Brit és Külföldi Bibliatársulat helyi székháza volt. A fennmaradó falon ezek a szavak szerepeltek: „Az ég és a Föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Mt 24,35). Az Úr Jézus ezzel a kijelentéssel a tanítványait bátorította, amikor megkérdezték tőle, hogy mikor lesz vége a világnak (3.v.). De szavai mai helyzetünkben is bátorítanak, hűséges és el nem múló szeretetéről biztosítanak bennünket. Miután összetört álmaink romhalmazán állunk, még mindig bízhatunk Isten változhatatlan jellemében, uralmában és ígéreteiben. A zsoltáros ezt írta: „Uram, Igéd örökké megmarad, szilárdan, akár az ég” (Zsolt 119,89). De ez nemcsak az Úr szava, hanem ez az Ő igazi jelleme. Ezért folytathatta a zsoltáríró így: „Nemzedékről nemzedékre megmarad igazságod. Megszilárdítottad a földet, ezért áll. ...mert Téged szolgál a mindenség” (90-91.v.). Amint szembekerülünk lesújtó tapasztalatokkal, kétségbeesésként vagy reményként élhetjük meg azokat. Mivel Isten nem hagy cserben, minden körülményben magabiztosan a reményt választhatjuk. Köszönjük meg az Úrnak Igéjének ajándékát, mert az Ő törvénye tökéletes és életet adó. Köszönjük meg annak igazságát, végtelenségét és az útmutatást, amelyet abból kapunk. Kérjük segítségét, hogy bízzunk és higgyünk abban, amit kijelent számunkra. Dennish Fisher 2016. évi 2. szám 13

[close]

p. 14

Termékenység „Azután ezt mondta Isten: Növesszen a a magja, amely „anyjától” elválasztva még föld növényeket: füvet, amely magvakat hónapokig, évekig, sőt évszázadokig hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának meg- szunnyadhat, míg a talaj érintése, a víz és felelő gyümölcsöt terem, amelyben magva a nap erői – gyakran a kemény héjból – az lesz a földön, és úgy történt. Hajtott tehát új életet elő nem csalogatják. a föld növényeket… És látta Isten, hogy ez Mi a növény rendeltetése? Miért te- jó.” (1Móz 1,11-12) remtette Isten? A széndioxid erőteljes Így jelent meg a Földön a növényzet. Ha a fáradtság és az élet gondjai nem bénítanának meg bennünket, nem vakítanák el a szemünket, nem tudnánk lebontása, oxigén termelése vagy a vízháztartás körforgásának szabályozása mellett mindenekelőtt az embert táplálja és ruhával látja el. ezt eléggé csodálni. Egy apró semmiségből, a magból, csendben és észrevétlenül kifejlődik a csíra, leveleket hajt és megnő. Ez a különös, látszólag láthatatlan lény, lábát mélyen a talajba nyújtja, és ott szilárdan megkapaszkodik, Hallgassuk csak! „Azután ezt mondta Isten: nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek” (1Móz 1,29). hogy ellen tudjon állni a szélnek és A kenyér, a gyümölcs vagy a zöldség a viharnak. Egyben táplálékot is jó íze töltsön el bennünket hálával Isten keres, és közben a hasznosat és a iránt, aki minderről hűségesen gondosko- károsat megkülönbözteti egymás- dott. De nem feledkezünk meg arról sem, tól. A növény ásványi anyagokat, hogy akiket átvihetett szeretett Fiának humuszt, bomló szerves anyagokat, országába, azok mind rendelkeznek a vizet szív magába, majd saját maga szellemi gyümölcstermés előfeltételeivel. épít belőle csatornákat és tartályokat, A csodálatos gyümölcsöket a Galata amelyeken keresztül ezeket az anyagokat 5,22 sorolja fel. Bárcsak megvaló- felveszi és feldolgozza. Nagy, zöld felületeket alkot belőlük, amivel a Mint forrás sulhatna a mi életünkben is János evangéliuma 15. fejezetének jdrnévaosleezíélxeátmseüvgidlietádkaöüaenvltsogsletioékskltbihegstzibaofgeearenleer.sógéjdA.rlmtylneVőouaügtyasez,dtmyel!náójméübaMlnöbslbmaalylaéecgpöéiönlssgásonelbébscclgtágeezbssaelűngüonlaztóje--nsnos, zlűbi-é,-bnésdi- amleaHihktaeaktrEcVcasahsTrstazpaőaoaeltókgtktáon,a,slesvgze,sözzázodmcrtrenbaöósoragaodmdedg,kloti,adksöelddvozatdstbáeegeozrgútóítejtt,é,lge,rjnidyoeóvtnytedtiáleeneagalmmtehdydemnueadaja,tttr.lida,.a,ntsddozset,zn,.t.íggéayrvümedáemtteetllegleemölaölret:sykees,lzecaimzlhkneasmtokgojjz–eegmeytétttytégüieenaetsmkksmegloA,akaémaékötzeskysrtlaaggáagckaryyygmsdaiüürüyj,rd–ommüdmaé!nmi,saööcö„…hsllö…lrccőscoelssAosécsgnöööénskyztt---, letik, mint az ember, A forrás is mind jobban árad, teremtek” (Jn 15,16. 8.). táplálkozik, ébren van patakká nő, és el nem fárad. F. Bettex és alszik, be- és kilélegez, Ha a vizét bőven termi, és van nedvkeringése. sok szárazat fog megöntözni. A növény legcsodálatosabb része a termésben Áldás leszel, ha úgy szeretsz, hogy sokakért sokat tehetsz. 14 Ha bővölködsz a szeretetben, örömöt lelsz majd mindenben. Zsejki Irén

[close]

p. 15

A bűn sokat ígér, de semmit nem ad A bűn csalárd: – gyönyörűséget ígér, és fájdalmat ad; – életet ígér, és halált ad; – tündöklő reggelnek mutatja magát, de éjszakai sötétben végződik; – ragadozó vadállat, és karmaival megmarja azokat, akik megsimogatják. Minden bűn magában hordozza a következő bűn magvetését: – magától terjed; – gyökerét a szívbe bocsátja; – megrontja az ember lényét; – eltorzítja erkölcsi ítélőképességét; – legyengíti akaratát; – kiszárítja lelkiismeretét. Minden bűnös cselekedettel egyre erősebb a vétkezésre való hajlam, míg végül az ember tönkreteszi magát. De van megoldás! „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Róm 7,24-25) Hogyan állhatunk ellen a kísértésnek? A kísértések olyanok, mint a csavargók: ha jól bánsz velük, visszatérnek. A Biblia így tanít: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni” (1Kor 10,13). Isten Igéje arra szólít fel, hogy meneküljünk a kísértések elől: „Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!” (1Kor 10,14) „Kerüljétek a paráznaságot!” (1Kor 6,18) „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme… Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket” (1Tim 6,10-119. „Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld!” (2Tim 2,22) Ch. A. Jeffries Ostoba beszéd „Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket…”(Jakab 3,6) Egyik reggel, amikor munkába indultam, észrevettem, hogy valaki egy sörös dobozt hajított a pázsitunkra. Felvettem, és a szeméttárolónkba dobtam. Az úton később eszembe jutott: „Mit fog a szemetesember gondolni, ha meglát egy sörös dobozt a lelkész szeméttárolójában?” Ha a szeméttárolóm beszélhetne, igazolást adhatna, de a szeméttárolók manapság sem beszélnek. Így a hírnevem rá volt bízva a hulladékszállító ember következtetésére. Lehet, hogy neked a szemetesedben levő sörös dobozok nem jelenthetnek problémát, de kíváncsi vagyok, mit tennél, ha valaki pornómagazinokat dobálna a hulladéktárolódba? Amikor elhamarkodott következtetéseket vonunk le bárkiről anélkül, hogy ismernénk az összes tényt, lealacsonyodunk a bulvárlapok tudósításainak szintjére. Figyelmetlenül megalázzuk a megbecsült hírnevűeket, és jóvátehetetlen kárt okozhatunk. Nem csoda, hogy Jakab apostol így figyelmeztet: „a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.” És amikor valaki „ostoba beszéddel” érkezik hozzád, azonnal kérdezd meg: „Biztosan jól tudod?” Az ostoba beszéd elkerülése azt jelenti, hogy elutasítunk minden szilárd következtetést, és az illetékessel tisztázzuk a dolgot. Ha következtetéseid igazak, segítheted a megtévedtet megbánásra vezetni. Ha nem igazak, kiállhatsz mellettük, ha mások terjesztik a valótlanságot róluk. A jó hírnév túl fontos ahhoz, hogy tönkre tegyék. Lelkes híve vagyok annak, hogy az embereket inkább védelembe vegyem szeretetben, mintsem beteges örömet találjak mások szegényes kibeszélésében. Mindent egybevetve, a Szentírás azt mondja nekünk: „Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez” (1Pt 4,8)! J. St. 15

[close]

Comments

no comments yet