Vetés és Aratás 53. évfolyam 3. szám

 

Embed or link this publication

Description

Vetés és Aratás 53. évfolyam 3. szám

Popular Pages


p. 1

vetés és aratás EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 53. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2015/3 „...hirdetek nektek nagy örömet...” (Lukács 2,10)

[close]

p. 2

Mindent Isten kezébe Tégy mindent Isten kezébe! Ne kérdezd Tőle, mit ad cserébe, Hisz Tőle kaptad jó földi életed, És megváltásod elvégeztetett. Csak szent kezébe tedd le mindened: A fájó múltat, súlyos terheket. Lelked gyötrő, átkos bűnöket, Jelen idődet, minden percedet Kezébe tedd le, amíg teheted. S mit hoz a jövő? Nem is sejtheted, Nem kell, hogy tudjad: tudja Istened. Most arra kérlek Jézus nevébe’: Tégy mindent Isten kezébe! Hagyj mindent Isten kezében! Mit Neki adtál, bízd rá egészen. „Az Úrra hagyjad minden utadat!” Ó, add át Neki teljesen önmagad! Ő számon tartja minden dolgodat, Ne vedd kezedbe ismét sorsodat! Hadd tartson kezébe’ mindent hű Urad, Attól ne félj, hogy neked nem marad! Aki így véli, szegény, balgatag… Ne félj, csak higgy a Jézus nevében, Hagyj mindent Isten kezében! Végy mindent Isten kezéből! Jót akar neked egész szívéből. Fogadd el Tőle a jót, a szépet, Belső nyugalmat és békességet, Áldást, kegyelmet, szent reménységet! De vedd át azt is, ami fáj és éget, Nyomorúságot vagy betegséget, Mert ebből fakad a kipróbált élet. Gyúljon ajkadon hála, dicséret, Szárnyaljon szerte ujjongó ének! Tégy bátran vallást Jézus nevéről, Végy mindent Isten kezéből! A tartalomból tartalomból „Mesélj nekünk Jézusról!”............................... 4 A család értéke.................................................... 6 Én és a dzsessz.................................................... 8 Jób imája a barátaiért........................................ 9 Isten dicsőségét szolgálni............................ 10 „Én azért születtem...”.................................... 11 Béke és békesség............................................. 12 A naptárunk... .................................................. 14 Jöjj hozzám!....................................................... 17 Gyermeksarok.................................................. 18 Hű barátunk...................................................... 20 A mennybe vezető út..................................... 22 Pál Damaszkusz előtt..................................... 24 „Ki válogatta ki az evangéliumokat?”........ 26 Szemfüles oldala.............................................. 28 Pankratius vértanú......................................... 30 Könyvajánló...................................................... 31 2015/3 (53. évfolyam 3. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vetés és Aratás Vizi István 2 Vetés és Aratás

[close]

p. 3

Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Az Úr Jézus megszületésének hírét csodála­ tos szavakkal adta tudtul az Úr angyala a pász­ toroknak: „…hirdetek nektek nagy örömet…” (Lk 2,10) Igen, de ez az örömüzenet nekünk is szól, és mi lehet nagyobb ajándék annál, hogy Jézus Krisztus eljött megváltani bennünket a bűneinkből! Ugyanakkor ez a jó hír (evangélium): „…az egész nép öröme lesz.” Ezért is nagyon egyedülálló tehát, mert mindenki elfogadhatja, boldogan magáénak vallhatja alázattal és bűnbá­ nattal. S ha ez az öröm betöltötte a szívünket, akkor azt fogjuk megtapasztalni, amit a pásztorok Bet­ lehem pusztáján: „…körülragyogta őket az Úr dicsősége…” (9. v.) Ez a dicsőség, amíg a földön élünk, számunkra az Ő békessége, szeretete, kegyelme, vagyis az a „nagy öröm”, amelyet a karácsonyi angyalok hirdettek. Most arra gondolhatunk, hogy ez az öröm nem mindig jellemző ránk, talán „ritka vendég” a szívünkben, életünk hétköznapjaiban. Pedig az Úr Jézus az örömet, az Ő örömét is gazdagon akarja nekünk ajándékozni! Ehhez az örömhöz a kulcs „csupán” az Ő parancsolatainak a megtartása: „…hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (Jn15,11). Ha hűségesen követjük az Úr Jézust, és enge­ delmesek vagyunk, akkor már nem látszik olyan nehéznek, időnként lehetetlennek az, amit Pál apostol a filippibelieknek és nekünk is üzen: „Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Fil 4,4; vö.: 2Tesz 1,11-12) Tegyük ezt hálás szívvel, gondolva az elmúlt esztendőre, és bizalommal tekintve az újra, mert: „Az Úr közel!” (Fil 4,5) „Az örömmel párosult szent félelem a legjobb áldozat, amelyet Isten oltárára helyezhetünk.” (C. H. Spurgeon) Üzenet! Négykézlábon járó gondolatok helyett adjál, URUNK, áldón olyan üzenetet, aminek szárnya van: s magunk fölé emel, amiben angyalok ÖRÖME énekel Valakiről, kinek felénk dobog szíve, Valakiről, kiben testté lett az IGE, Ki meglát minket is a keresztfa alatt, Ki itt és odaát mindig velünk marad. Füle Lajos 2015. évi 3. szám 3

[close]

p. 4

„Mesélj nekünk Jézusról!” 2015 májusában, 95. életévében Isten magához vette az örökkévalóságba Gertrud Wehl nőtestvért, a Dél-Kelet Európai Misszió (MSOE)misszionáriusát. Gertrud 1953 óta állt az Úr szolgálatában. Egy ilyen hosszú szolgálatban eltöltött életet nem lehet röviden leírni. Életében és hazaköltözése alkalmával is sokan tettek bizonyságot arról, hogy általa Isten milyen gazdag áldásában részesültek. Amikor végiggondoltam hosszú életét, néhány dolog fontos lett számomra, amelyek példaképpé tehetik őt. ezek a csontok?” (Ez 37,3) A tábor előtti temető lett imádkozásom helye. Emlékeztem az Úr ígéretére: „…az én igém is … nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55,11). Évről évre felkínálhattuk Isten szavának dinamikus erejét ennek a világnak. Gyakran voltunk bátortalanok, és saját csődünk akadályozott abban, hogy a győztes Istenről beszéljünk. Ennek ellenére Isten szuverén módon cselekszik, és ha Ő mond valamit, ott történik is valami. Isten hívásának engedelmeskedve végeztük szolgálatunkat, és egyre több cigánygyermeket értünk el. Milyen nagy örömmel és nyitottsággal hallgatták az új történeteket! Az idősebb generáció is várakozva állt mellettük. Hónapokig csak Jézus nevét tanultuk velük, mivel tudtuk, ez a név mozgásba hozza az egész poklot. A cigányok természetü­ knél fogva minden istenségtől félnek. ’Baro Dewel’-t, a ’legnagyobb Istent’ és Máriát, isten anyját tisztelték, miközben ezzel egyidejűleg jóslást és varázslást is képesek voltak űzni. Kitartóan fáradoztunk azon, hogy világossá tegyük számukra, hogy nem egyszerűen a ’nagy Isten’ kívánja a tiszteletünket, hanem Jézus Krisztus is, Isten Fia, aki a mi megmentőnk és üdvözítőnk is lett. Milyen sok időbe telt, amíg Isten Fiát a nevén nevezték! Milyen szép volt később hallani, amikor a gyerekek azzal fogadtak: „Mesélj nekünk Jézusról!” Ezek a gyerekek első összejöveteli helyünket az ’üdvösség buszának’ nevezték el. A kezdeti haragot követően a szülők is eljöttek az óráinkra. Isten engedte az elvetett magokat felnőni. Gyermekek döntöttek Jézus mellett! Ma már ők is ott ülnek cigány gyülekezetünkben – gyermekeikkel biztos alapon állva –, és Jézusról énekelnek. Idővel az egész észak-német térséget beutaztuk, és itt-ott összejöveteli helyek alakultak. Hálás szívvel nézhettük, hogy Isten a sok lázadásból és ellenségeskedésből hogyan formálta ki az Ő csapatát. Az 1962-es ébredéskor gyülekezetté alakultunk, és Isten azóta is végzi bennük az Ő munkáját. Őt illeti a hála, de segítőimet és szeretett munkatársaimat is, akik ezen években mellettem álltak. Tudok a közbenjárókról is, akik betegségem napjaiban elkísértek. Ezzel egyidejűleg szeretnék Isten képes „Isten képes”, ez állt aranybetűkkel egy falitáblán Gertrud nőtestvér lakásában. Ezt a két szót oly sok embernek adta ő tovább. „Ne felejtsd el soha, kedves testvér – mondta nekem utolsó látogatásomkor –, Isten képes!” Ez a test­ vérnő több mint 60 éven keresztül hűséges maradt Urához és elhívásához. Megélt sok szépet, de nehézséget is, azonban mindig számolt Isten lehetőségeivel. Isten kegyelme formálta gondolatait és tetteit egyaránt. 16 évesen jutott élő hitre Jézus Krisztusban egy berlini evangelizáció során. Isten a kelet-po­ rosz­ or­ szági üldözést használta fel arra, hogy földi hivatásából az Ő szolgálatába hívja el. A gyermekmunkában eltöltött 6 és fél éves szolgálata után 1953-ban küldte ki őt az MSOE vezetősége Hamburgba a ’sinti’ cigányok közötti munkára. A halottak életre kelnek Gertrud testvérünk 1973-ban visszatekintett szolgálatának kezdetére. Szavai akkor és még ma is nagyon aktuálisak: »Felejthetetlen számomra Hamburgba, a milliós nagyvárosba való megérkezésem. Amikor megláttam a körülbelül 150 lakókocsiból álló tábort, és az ottani életet, eszembe jutottak Isten Ezékielhez intézett szavai: „Életre kelnek-e még 4 Vetés és Aratás

[close]

p. 5

Isten népéhez felhívást is intézni: akarjunk Isten győzelméből élni. Ő dicsőséges Isten tegnap, ma és örökké. Ha Ő használ bennünket az Ő eszközeként, az KEGYELEM.« Szeretet az elveszettek és megvetettek iránt „Kívánságom az, egészen a célig, hogy a Báránynak nyerjek meg lelkeket!” Ez a zin­ zendorfi idézet Gertrudnak nemcsak a falát díszítette, hanem a szívét is megmozgatta. Mindvégig nagy szeretettel fordult azok felé, akik még nem ismerték és még nem tették magukévá az örömhírt. Még 60 éves missziós tevékenységét követően sem volt elégedett a hívő embereket látva. „ A megmentett élet, mentő értelmet (szándékot) ad.” Szenvedése azok felé irányult, akik az élet árnyékos oldalán élnek, és még nem menekültek oda Istenhez. Senkiről sem lemondani Engem is megmozgatott Gertrud nőtestvér elveszettek iránti szeretete. Milyen gyakran hívták fel olyan emberek, akik 30, 40 vagy 50 évvel korábban általa hallottak Jézus Krisztusról! Olyan emberek, akik megkötözöttségben maradtak, mivel nem fogadták el a felkínált szabadítást. Ő senkivel kapcsolatban nem adta fel a reményt. Emellett kitartott akkor is, ha a külső körülmények ez ellen szóltak. Milyen sok emberből hiányzik ez a feltétel nélküli, türelmes szeretet! a berlini fal leomlásakor. „El kell mennünk az orosz laktanyákba!” Ezzel egy új missziós terület tárult fel előtte: Oroszország. Istennek milyen nagy csodáit élte meg testvéreivel az elmúlt 25 évben! Minden kísérlet, hogy őt egy nyugodtabb élet irányába moz­ dítsa, meghiúsult. Utolsó látogatásomkor, röviddel 95. születésnapja után is még tervezett egy utazást, bár beismerte, hogy az utóbbi két évben ereje fogytán van. Látta a szükséget, és nyitott ajtókat is látott. Számára fontos volt, hogy gyorsan úton legyen. Amikor már személyesen nem mehetett, igyekezett másokat küldeni. Milyen sokszor mondta az elmúlt 17 évben, amikor felhívott: „El kell jutnunk oda! Azok a családok még nem ismerik az örömhírt!” Számára néha nehézséget okozott, hogy a missziós munka normális döntési folyamatait kivárja. Legközelebb azok álltak hozzá, akik ugyanolyan gyorsan döntést tudtak hozni, mint ő. Türelmetlensége ellenére mégis többnyire türelmes volt munkatársaihoz és hozzánk is a missziós központban. Előfordult, hogy felhívott és ezt mondta: „Kedves testvérem, most már túl késő.” Az ima ereje Szolgálata legnagyobb erejének a közbenjáró imádságot tartotta. Számára az imádkozók mindig a csodák végrehajtói voltak. Imádkozók nagy számát folyamatosan informálta céljairól. Előfordult, hogy egy nap többször is küldött faxot a missziós központba, melyekben rövid és konkrét imakéréseket írt. Nehéz helyzetekben felhívta imatársait, de mindent Istentől várt. Igen, Isten képes! Nekünk imádkoznunk kellett érte, ő pedig tájékoztatott minket imameghallgatásairól. Milyen nagy bátorítás az imádkozók számára, amikor Isten ígéretei valóra válnak! Nyitottan Isten vezetésére Gertrud testvérünk nyitott volt Isten vezetésére. Számos gyors döntése volt, és napi tevékenységét rövid időn belül képes volt megváltoztatni. 1989ben egy nagyobb, személyes vezettetését élte meg

[close]

p. 6

Hívőkkel megélt közössége A hívőkkel való közösség és egység fontos kívánsága volt. Mindig arra törekedett, hogy a hitre jutott embereket bevezesse a gyülekezetek közösségébe. Ezért már a korai években sokat utazott a sintikkel, hogy Németországban és Svájcban is gyülekezetet találjanak, hogy előmozdítsa a közösséget, és beszélhessen Isten kegyelméről. A család értéke család Isten csodálatos alkotása. A növekedés, de a tanulás helye is minden tagja számára. Milyen hálásak lehetünk Istennek, de szüleinknek is, hogyha családban nevelkedhettünk fel! Szülőnek lenni felelősség. Rajtunk múlik gyermekeink jövője, életképe. Mindaddig, amíg gyermekeink a családban vannak, minden magatartásunk, beszédünk hatással van az életükre, jó és rossz egyaránt. Ahogy gyermekeink nőnek, nekünk is változnunk kell. Ha túl kemény egyéniségek vagyunk, talán engednünk kell, ha viszont túl engedékenyek, a cél érdekében sarkunkra kell állnunk és ellenállnunk a gyermek akaratának. Mindezt pedig a másik javát szolgáló szeretettel kell tennünk. Közülünk kinek nem kell változnia a türelem, megértés, békességre igyekvés vagy a szelíd szavak területén? Fontos, hogy nekünk, szülőknek legyenek céljaink. Milyen felnőttet szeretnénk majd látni gyermekünkben? Amit megtanulnak tőlünk, olyanná válnak. Hasonlóan fontos a hitbeli nevelésük. Vajon felkészítjük őket az Úr Jézus szolgálatára? Ó, de sok hívő szülő gyermeke választja a világ útját, miután elhagyja a szülői házat! Vajon nem a szülők mulasztásai miatt történnek meg ezek? Elmaradt családi áhítatok, elmaradt közös imádság vagy Krisztus személyének háttérbe szorulása miatt? Ha így van, ismerjük be vétkünket Isten előtt, és kérjük bocsánatát! Az újrakezdés soha nem késő! Elhallgatott fájdalmak, neheztelések a családban Miután gyermekeink kirepülnek, és új családot alapítanak, a szülők feladata bár megváltozik, de jelentőségük nem csökken. Jó, ha a szülő felismeri új helyzetét, és bölcsen igazodik hozzá. Gyermekeink önálló útra lépnek, amelyet saját maguknak kell meghatározniuk és kitaposniuk. Ha a szülő nem látja ezt be, és türelmetlenül beleszól mindenbe, tanácsokat osztogat vagy kritizál, ezzel megkeserítheti a kapcsolatot mind az új családban, mind a szülő-gyermek viszo- A Maradjunk a témánál: Jézus Gertrud testvérünk egyszer ezt írta: „Mindaddig hűségesen akarjuk végezni a munkát, amíg Isten ki nem veszi azt a kezünkből, vagy amíg az Úr vissza nem jön. Az idő rövid!” A mi Urunk 62 év szolgálatot ajándékozott neki. Milyen nagy kegyelem, hogy olyan sok elveszett ember szemében naggyá tehette Jézus Krisztust Isten dicsőségére! Hálás szívvel vallhatom: Gertrud testvérünk mindig egyetlen témánál maradt: Jézus és az Ő szolgálata! Az ő hagyatéka, hogy maradjunk mi is ennél a témánál! (átvéve az MSOE folyóiratából, 2015. július-augusztus) Friedemann Wunderlich Szívem beszél Nyugalomért esedezve belső szobámba igyekszem: imára kulcsolt kezemen hála ráncai remegnek. Ablakomon át a szellő beszökve, függönyömre ül, vidám, ugrándozó veréb leskelődve elcsendesül. Itt vagy velem, Úr Jézusom, a csendben békéd illata. Némán, lábadhoz leülve, fel-feltör szívem sóhaja. Arcom pirulását érzem, szám hallgat, csak szívem beszél: alázatosan, szegényen, gazdagságot Tőled remél. Bár érdemeim nincsenek, mégis kincseket adsz nekem. Köszönöm áldó erődet szegény, meggyötört szívemben. Te tanítsd szívemet szólni, hálát adni jóságodért, hadd találjalak mindig meg belső szobámban nyugalomért! Sas Piroska (Bátyú, Kárpátalja) 6 Vetés és Aratás

[close]

p. 7

nyában. Az új család többféleképpen válaszolhat arra a helyzetre, ha a szülők folyamatosan nemtetszésüket fejezik ki életükkel, döntéseikkel kapcsolatban: 1. Legrosszabb esetben a házastársak között konfliktus lép fel, amelyet, ha nem tudnak megbeszélni egymás között, elmérgesedve váláshoz vezethet. „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté” (Ef 5,31). Ha körülnézünk, ugye látunk ilyen problémákat? Nagy a szülők felelőssége! 2. Ismerek olyan házaspárt, akik a szülőkkel való kapcsolat teljes megszakítását választották annak érdekében, hogy önmaguk legyenek, felelős életet éljenek. A szülők nem az igazságot közvetítették feléjük, és ez romboló hatású volt. Ha gyermeked így viselkedik veled szemben, és nem a hited miatt teszi ezt, elgondolkodhatsz, mit rontottál el, mert az igaz szeretet elől nem menekül el senki! Egyik visszatérő hibája a szülőknek, hogy az anyagi vagy fizikai segítségnyújtás fejében beleszólási jogot is kérnek gyermekeiknél a dolgok menetébe. Pedig ez már nem az ő feladatuk! Az önzetlen, igaz szeretet alázatos, és a másik javát keresi. Ezért azon gondolkodik, mi az igazi segítség kirepült gyermeke számára. A hívő szülő Istentől kér tanácsot, és meg is kapja azt. Gond forrása lehet az is, hogy a szülők csak a gyermekükben, unokáikban látják az élet értelmét. Nem hallják meg az Úr hívását, aki szolgálatra hívja el őket. Minden gondolatuk a gyermekeik körül forog, talán sérelmeket hordozva nem találják helyüket a kirepült gyermek nélkül. Némelyek mély fájdalmakat hordoznak gyermekeikkel kapcsolatban, amelyek időnként mint egy akna, robbannak. Milyen jó ezzel szemben, ha a szülők erősek az Úrban, a megbocsátás útját választva erejüket a Megváltó szolgálatába állítják, és értékes, mások számára is hasznos, tartalmas életet élnek a már megváltozott családi helyzetben! Olyan jó látni olyan szülőket, akik miután magukra maradtak, új misszióba fogtak. Krisztus tüze bármely életszakaszban fellángolhat a szívekben, Isten szá­ mára nincs „túl öreg” kategória. Ha megértjük, hogy életünk láncszemként kapcsolódik szüleink és gyermekeink életéhez, és mindazt, amit szüleinktől tanultunk, bölcsen továbbadhatjuk gyermekeinknek (dologi tudást, Istenbe vetett hitet, munkaszeretetet, embertársaink felé irányuló szeretetet, megelégedett életet), akkor többé ne foglalkozzunk a múltban elkövetett vagy elszenvedett sérelmeinkkel, hanem imádságos szívvel ajánljuk gyermekeinket Istennek, aki jelen van életükben, és helyettünk is tanítja őket, miután elhagyták a szülői házat. Ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink jó irányba haladjanak, és a szeretet jellemezze kapcsolatunkat, bátorítsuk őket pozitív, szeretetteljes szavakkal, járjunk jó példával előttük! Isten kér erre minket! A fiatalokhoz Tudom, minden fiatal házaspárnak van elképzelése arról, milyen a jó nagyszülő. Sajnos, a valóság olykor nem egyezik ezzel. Azonban jó dolog, ha visszaemlékezünk mindarra a szeretetre, amellyel szüleink körülvettek bennünket az évek során. És a hála szeretetre fog indítani bennünket. Fontosnak tartom az őszinteséget is. Ha elhallgatjuk sérelmeinket, az felgyülemlik és kitör. A vége soha nem kedvező egyik fél számára sem. Ha ellenben meg tudjuk osztani a másikkal, az igazi segítség számunkra, és javulhat a helyzet. Az őszinte, szeretetteljes kapcsolat kialakítása Isten akarata: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk...” (Ef 5,1-2) Ha azonban elmarad a kommunikáció, a szakadék nő, a szeretet elmarad. Szívünk mélyén érezzük, hogy igazán akkor vagyunk boldogok, ha szüleink is azok. Ezért igyekezzünk örömöt szerezni nekik, ami a saját családunkra is jó hatással lesz. Apró figyel­ messég széppé teheti (öreg vagy magányos) napjaikat. És ne felejtsük, egyszer mi is ugyanabban a helyzetben leszünk, mint most ők, amikor gyermekeink kirepülnek. Legyünk jó példák gyermekeink előtt! Vajon hogy fognak az unokáink megemlékezni rólunk? Csupa hálával a szívükben? Mészáros Emília, 3 fiú édesanyja 2015. évi 3. szám 7

[close]

p. 8

M egtérésem előtt zenész voltam. Tizenöt éves koromra egészen jól játszottam szaxofo­non. 16 évesen magával ra­gadott a zene világa, és nem sokkal később elhatároztam, hogy hivatásos dzsessz zenész leszek. Valamikor abban a hitben nőttem fel, hogy Isten „odaát” létezik, és nem értettem, hogy Jézusnak mi köze van bármihez is. Igazi szórakozásom, életem legfontosabb része a dzsessz volt. Az egye­ temen is azt tanultam. Így tehát feladtam sikeres elképzeléseimet a dzsessz zenével kapcsolatban. Ezek után Isten a képességeimet oly módon hasznosította, ahogy azokat előre nem tudhattam. A zene egy olyan eszközzé vált a szolgálatomban, amellyel másokhoz közelebb vihettem az Úr Jé­ zust. Ő nem kért fel a zene abbahagyására, csak arra, hogy mint bálványt, távolítsam el a szívemből. Így került Ő az első helyre az életemben! Álmomban sem gondoltam volna, hogy Isten lehetőséget ad arra, hogy szaxo­ fonnal (vagy anélkül) a kezemben Őt szol­ gáljam. Nagyon hálás vagyok neki ezért! Constantine R. Campbell (ODB) Constantine R. Campbell az Újszövetség professzora, író, igehirdető - bővebben: www.concampbell.info Egy alkalommal az egyetemen részt vettem egy istentiszteleten, és életemben először akkor értettem meg tisztán a Biblia üzenetét. Lenyűgöző volt számomra. Megtudtam, hogy az Úr Jézus: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az Ő sebei által gyógyultatok meg” (1Pt 2,24), és ez mindent megváltoztatott. Ezután rendszeresen jártam a gyülekezetbe, és egyre világosabban láttam, hogy addigi életemben Isten helyét a dzsessz foglalta el. Keresztyén akartam lenni, de az életemet még a zene irányította. Minél jobban tanulmá­nyoztam a Bibliát, és vettem részt az isten­ tiszteleteken, annál bizonytalanabbá váltam. Két gondolat között ingadoztam: abba kel­ lene hagynom a zenélést, vagy professzionális zenész le­ gyek Isten dicsőségére. Tanulásom harmadik évében részt vettem egy diákoknak szervezett bibliai konferen­ cián, ahol egy nagy döntéssel szembesültem. Feladjam zenei karrieremet, hogy minden időmmel Istent szolgáljam? Természetesen, lett volna lehetőségem professzionális ze­ nészként is a szolgálatra, és ismertem keresz­ tyéneket, akik ezt jól végezték. De számomra Isten változást készített a szívem­ ben, és elhatároztam, hogy minden időmet az Ő szolgálatára fordítom. SZIKRÁK „Igéd kijelentése világosságot gyújt…” (Zsoltárok 119,130) Szikra az IGE. Lángja a LÉLEK. Tüze az ÉLET. Őrizd a parazsat, lobbanjon lángra! Hadd árasszon FÉNYT a sötét világba! Világosság legyen, hogy mindenki lásson; aki eltévedett, mind hazataláljon! Zsarátban izzik a szikra. Segíts, hogy tűz legyen újra! Hadd melegítsen a fagyos világban. Legyen nagy fényesség, hogy mindenki lásson, sugározzon meleg, hogy senki se fázzon! Varga Györgyné Bárány Ágota 8 Vetés és Aratás

[close]

p. 9

Jób imája barátaiért Jób könyvét a Szent Szellem világossága és segítsége nélkül nem lehet megérteni. Jób először hittel és alázattal elfogadja a szenvedéseket és a súlyos csapásokat, de később mégis vitába száll Istennel, mert úgy érzi, hogy az Úr méltatlanul bánik vele. Barátait ez a vita arra készteti, hogy Jóbot feddő beszédekkel meggyőzzék arról, hogy megérdemelten került a szenvedések és megpróbáltatások tüzébe. Ez a helytelen „lelki gondozás” Istennek nem tetszett, és miután Jób összetört szívvel megalázkodik és elcsendesedik az Úr előtt, a vita lezárul. Elifáz, Bildád és Czófár szolgálatait Isten megítéli, és arra kényszeríti őket, hogy tegyék jóvá hibáikat, s kérjék meg Jóbot, hogy imádkozzék értük. Ha figyelmesen átnézzük az egész történetet, mind Jób, mind a barátai komoly erkölcsi igazságokat, érveket próbálnak felhozni egymás ellen, de sehol nem találunk említést arról, hogy imádkoztak volna egymásért. A vitatkozók lelkileg távol álltak egymástól. Jób keserűen ki is fakad, és ezt mondja: „Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!” (Jób 16,2) Ezek az emberek vég nélkül mondták volna a magukét, ha Isten nem szól közbe. De Isten eltávolította Jóbról a csapást, miután imádkozott a barátaiért. Ez a bibliai kép hasonlít Ábrahám esetéhez. Jóbnak is olyan emberekért kellett Isten elé járulnia, akik neki terhet és csalódást jelentettek. Ez nekünk is komoly figyelmeztetés, hiszen könnyen a magunk tetszése szerint osztályozhatjuk az embereket. Vannak barátaink, de vannak olyanok is, akikkel nem szívesen találkozunk, vagy nem sokra értékeljük őket. Jézus ezt tanította: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mt 22,39) Egy törvénytudó erre azt kérdezte: „De ki a felebarátom?” (Lk 10,29) Jézus erre elmondja az irgalmas samaritánus példázatát. Ebből könnyen megérthetjük, hogy Jézusnak egészen más meghatározása volt a baráti viszonyról, mint nekünk. „A szenvedés kalapácsa új dallamot csal ki a bánat üllőjéből.” C. H. Spurgeon Jób – Isten kegyelme segítségével – imádság által rendezi el vitás nézeteit a barátaival. Ez az imádság egy új viszonyt jelentett mindnyájuk számára, mert Istenhez közelebb kerültek. Az Ige arról is beszél, hogy miután Jób imádkozott a barátaiért, az Úr kétszeresen visszaadta mindazt, amije volt. Ebből azt érthetjük meg, hogy Isten gazdagabban megáldana bennünket, ha többet törődnénk felebarátainkkal, ha többet imádkoznánk értük, mert Istennel való viszonyunk, kapcsolatunk a barátainkkal, az embertársainkkal való bánásmódunkban mutatkozik meg. Jó példa erre Brainerd Dávid, az amerikai indiánok nagy apostola, aki szinte elégett a közbenjáró imaszolgálatban, Amerika őserdejében. Addig imádkozott, míg az indiánok között egy hatalmas ébredés nem támadt. Mott János szerint: „A világ legnagyobb szükséglete a keresztyének közbenjáró imádsága.” Fogadjuk el Pál apostol intését: „...szüntelen imádkozzatok!…” (1Tesz 5,17) Szabó Andor Könyörgés Sziklát repesszen, fény legyen az éjben, kétséget, gondot hamuvá emésszen, legyen szolgáló és megértő mindig, lángja lobogjon egészen a sírig… Igét értessen, szívtől szívig jusson, soha ne legyen nála drágább jussom. A szeretet tetté változtassa, a lelket bennem s másokban is tartsa, tanítson várni s másokkal örülni, szelíden, némán, imádkozva tűrni. Borúban is ihlesse énekem: ilyen hitet adj, Uram, énnekem! Ürögdi Ferenc 2015. évi 3. szám 9

[close]

p. 10

ILLÉS S kosbő­ rökkel fedték be (2Móz 26,14). A zsoltáros ezt írja: „Csupa dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve „Én nem keresem a magam dicsőséruhája…” (Zsolt 45,14) János írta az gét…” – mondta az Úr (Jn 8,50) evangéliumában: „…és láttuk az Ő dicsőségét …” (Jn 1,14) Miben látta ő ámson Istentől kapott erejét a maga Isten dicsőségét? Isten Fiának alázatos hasznára, nem pedig az Isten dicsőés szelíd voltában. Ezért tudta Jézust ségére használta. Kiemelte sarkaiból követni egészen a keresztig, amikor a Gáza kapuját, és felvitte a hegy tetejére többi tanítvány elfutott. Amikor ez a (Bír 16,3). Erejével Izráelt kellett volna dicsőség egyszer bevilágít a szívünkbe, ÉN megszabadítania, ő azonban arra haszakkor értjük meg igazán az énekköltő nálta fel, hogy dicsekedjék vele. szavait: „Énemet szégyellem, csak a Nem vagyunk-e vétkesek mindkereszttel dicsekszem.” annyian a dicsekvésben? Hányszor Ha megértjük az Úr Jézus életét, használjuk fel Isten adományait saját magunk akkor már nem törekszünk nagyobb dicsőségre, elismertetésére, holott a „szentélybe” kellett mint a Bárányéra. Péter apostol sokszor kiemelvolna helyeznünk! te magát. Például: „Mi elhagytunk mindent, Ákán kinek szentelte a babiloni köntöst és az és követtünk Téged, mi lesz hát a jutalmunk?" aranyrudakat? Megtartotta magának, hogy még (Mt 19,27) Csak úgy sugárzott belőle önmaga gazdagabb legyen, vállalva az engedetlenséget dicsőítése. Ezért szólt hozzá így az Úr azon a Isten akaratával szemben (Józs 7). Tibériás-tengeri találkozáson: „Simon, Jóna Vizsgáljuk meg őszintén: értelmünket, java- fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (Jn inkat, eredményeinket nem önmagunk dicsőíté- 21,15-17) Jobban?! De Péter már nem volt a régi. sére használjuk-e fel? És miért? Mert még nem Most már sokat tanult. Megtanulta, nem tehet tudjuk felmérni igazán, hogy mi a valóságos összehasonlításokat. Nem érdekelte, milyenek a dicsőség. Isten mindig többiek, hanem egyszeeltakarja dicsőségét, rűen boldog volt, hogy elDicsőség és csak annak mutatja mondhatta Mesterének: meg, aki engedi, hogy „…Te tudod…” Minden Érdekes szó, de mi benne a lényeg? Isten maga nyissa fel dicsekedése önmagáLehet édes méz, vagy gyorsan ölő méreg, a szemét. ra nézve szertefoszlott, ha gyarló módon a fejembe száll, Amikor Isten az Ő mert az Úrnak „szele” ha az alap nem a Kősziklán áll. Fiát elküldte a Földfuvallt rá (Ézs 40,6-8). Emberi dicsőség csak kár és szemét, re, szolgai külsőbe Ha megnyitjuk szílelkem nem nyeri benne értelmét. öltöztette: „…megvünket a Szent Szellem üresítette önmagát, előtt, ahogy erről Ezékiel Mulandó, mint a föld hava, szolgai formát vett fel, ír, akkor nemcsak nyers Elolvasztja – Nap sugara. emberekhez hasonénünk törik össze, hanem Hol van tehát a valódi dicsőség, lóvá lett...” (Fil 2,7) a „kegyes” énünk is. Vamit nem győz le szellemi sötétség, Az ember azonban lósággá válik bennünk, nem hat reá semmilyen erő? kifelé akarja ragyogamit az Úr a fejezet véHol keressem, honnan vegyem elő? tatni saját dicsőségét. gén mond: „SzégyenkezValódi dicsőség – Isten kiváltsága, Isten dicsősége azonzetek és piruljatok életeszellemi ragyogás – Krisztusunk világa. ban rejtve van, belül. tek miatt…” (Ez 36,32) Megváltásunk: az Isten dicsősége, A mannát dér lepte Ez pedig ellentéte az életet teremtő, lelkünk reménysége. be (2Móz 16,21); a önmagunk dicsőítésének, Itt van velem, és ott van teveled, szent sátor szegényesmert célunk, hogy az Úré az örök dicsőség, Krisztusban tied. nek látszó sátorlapjait legyen a dicsőség! … H. K. Érdekes szó, de mi benne a lényeg? Újjáteremt – ha beragyogja lényed. Vetés és Aratás 10 Zsejki Irén Isten dicsőségét dicsőségét Isten szolgálni szolgálni

[close]

p. 11

„Én azért születtem…” Újra itt a karácsony! A gyerekek alig tudják kivárni az ajándékozás óráját, ez vágyakozásuk és örömük az ünnep estéjén. De vannak, akik már régen kinőttek a gyerekcipőből, mégsem gondolnak a karácsony lényegére. Pedig ennek az ünnepnek csodálatos üzenete van: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az Ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5) Bár sok családban nem erre gondolnak ezen a napon, mi azonban örüljünk, mert ez a Fiú nemcsak Máriának, Józsefnek, a pásztoroknak és a bölcseknek adatott, nemcsak Izráel népének, hanem nekünk is személy szerint, és minden embernek. Ha elfogadtuk Istennek ezt a drága ajándékát, akkor lesz igazi karácsonyunk. Te elfogadtad már ezt a felülmúlhatatlanul értékes kincset? Mert ha nem, akkor Istentől távol maradsz. De ha befogadod Jézust a szívedbe, házadba, életedbe, akkor a béke és öröm is beköltözik hozzád. Az Úr Jézus mondja: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra” (Jn 18,37). Akarod tudni, mi az igazság? Akkor menj el a betlehemi bölcsőhöz, ott megismered az igazságot! (Jn 14,6) Megláthatod, milyen nagyok a bűneid, és azt, hogy ezért Istennek meg kellett hoznia a legnagyobb áldozatot, egyszülött Fiának a feláldozását! Talán kételkedsz ebben a szeretetben? Pedig a karácsonyt csak az tudja igazán ünnepelni, aki megtapasztalta életében Isten szeretetét, és eljutott bűnei felismerésére. Örömteli karácsonyi kívánságunk mindenki számára az, hogy megismerjék az igazság Királyát, és hogy felismerjék vétkeiket, de az Ő végtelen kegyelmét és szeretetét is. Így lesz áldott ez az ünnep, amelynek fénye nem múlik el, és világossága nem alszik ki! H. G. „Azért volt Betlehem, hogy legyen Golgota!” A Messiás 1. A Messiás Emberfia és Isten Fia. Az Úr ága és sarja. Az Immánuel-Messiásban Isten ismét velünk van (Ézs 7,14; 6,13). 2. A Messiás erős Isten és Békesség Fejedelme. A világ Világossága, és kivált Galilea fölött fénylik (Ézs 8,23; 9,1-6; 10,20-27). 3. A Messiás igazsággal és ítélettel uralkodik, a Szent Szellem erejében (Ézs 11,1-2). 4. A Messiás és az Ő dicsősége a békesség országlása. A Messiás birodalmában: „Örvendezve fogok vizet meríteni a szabadulás forrásából” (Ézs 12,3; 11,3-16). 5. A Messiás a világ megítélésének Bírája és kiteljesítője, aki mindörökre legyőzte a halált (Ézs 25,1-12; 26,1-14). 6. Csak a Messiás az Istenhez vezető út. Egyedül az Ő személyében ajándékozott meg Isten örök üdvösséggel (Ézs 33,17-24; 35,1-10). 7. A Messiás az ÚR szolgája, Isten választottja. Egyedül Őbenne van örök megvigasztaltatásunk (Ézs 40,1-8; 42,1-4; 43,17. 11. 24). 8. A Messiás által teljesíti be Isten örök tanácsvégzését, Őáltala tartja meg Izráelnek ígért örök hűségét (Ézs 46,8-10; 48,3. 6; 49,3. 6. 8). 9. A Messiás önként szenvedett a bűneinkért. Ő megalázott volt értünk emberi mivoltában (Ézs 50,4-7; 52,13-15). 10. A Messiás Isten szenvedő szolgája, mint Isten igaz Báránya (Ézs 53,1-9). 11. A Messiás hordozza a világ bűneit. Őbenne tartja meg Isten a népének ígért békesség-szövetséget (Ézs 54,10; 61,1-3. 1-10). 12. A Messiás az üdvösség oka és megvalósítója. Az Ő váltságműve által buzog fel az üdvösség forrása (Ézs 12,3; 25,9; 26,1; 45,17; 49,8; 52,7. 10; 61,10; 62,1; 65,125; 66,10). A Messiás Ézsaiás próféta ígérete szerinti beteljesedéséről Máté evangéliumában olvashatunk (Mt 2,23; 3,3. 17; 4,12-17; 8,17; 12,17-21; 15,7-9). (Gondolatok) 2015. évi 3. szám 11

[close]

p. 12

Béke és békesség Miért kell elgondolkodnunk a békességről? Mindenki békéről beszél: politikusok, civil kezdeményezések tagjai, ifjúsági csoportok, egyházi vezetők. „Békét teremteni!”– hangzik a jelszó. Mindez azt a benyomást kelti, mintha csak akarni kellene, és már meg is lesz. Így van ez? Valóban mindenki a békét akarja? A múltban és napjainkban is a békemozgalmak nem minden ember közös vágyát fejezik-e ki? De igen. Csak éppen: „A béke a zavartalan nemzetközi jogrend állapota az államok között, azzal a megegyezéssel, hogy a fegyveres erő ki van zárva az érdekek érvényesítésénél” – írja az egyik lexikon. A magyar nyelv értelmező szótára pedig így írja le a békét: „Valamely ország, nép, társadalom tagjai, csoportjai között nyugalmas álla- Béke – mit kell ezen értenünk? pot, békés viszonyok, egyetértés uralkodik, amelyet nem zavar meg viszálykodás, ellenségeskedés.” Tehát több személyről, csoportról vagy népről van szó, akik egymás mellett akarnak vagy kénytelenek élni. Általános tapasztalat, hogy minél távolabb élünk egymástól, annál könnyebb kikerülni a konfliktusokat. Az érintkezési felületek ugyanis könnyen súrlódást idéznek elő, a súrlódásból könnyen veszekedés támad, az pedig már a nyílt ellenségeskedés előkészítője. Ezért lényegesen egyszerűbb és kön�nyebb a világ békéjéért felvonulni, mint legszűkebb körünkben, például a családban vagy a munkahelyen békében élni. Békében, abban az értelemben, hogy mindenféle viszályt kerülünk, ez pedig csak akkor lehetséges, ha minden érdekelt tartja magát az erre vonatkozó megállapodáshoz. De vajon a béke nem több-e annál, hogy csupán kerüljük a viszályt? De igen. Kétségtelenül több. Mert az egyes személy békéje (az értelmező szótár szerint): „… nyugodt, csendes, zavartalan (lelki-)állapotot jelent, a lélek, a kedély, a lelkiismeret nyugalmát, egyensúlyát.” Ha pl. a házastársak nem beszélnek egymással, vagy a szülőket a gyermekek levegőnek nézik (vagy éppen fordítva), ebben az esetben nem hangzik el egyetlen goromba szó sem, és nem kerül sor vitákra. Ennek ellenére itt nincs békesség. Ebben az állapotban valamennyi érdekelt szenved, legalábbis abban, hogy magára maradt. A népek együttélésében is különbséget tesznek béke és fegyverszünet között. A fegyverszünet mindig csak átmeneti jellegű. Vagy rövidesen újra megszegik, vagy pedig tartós együttéléshez vezet. A békés egymás mellett élés közösségre, egymáshoz kapcsolódásra, egymás iránti elkötelezettségre, egymás iránti érdeklődésre irányul. Aki békességet akar, az nem éri be azzal, hogy véget vet például a fegyveres összecsapásoknak, hanem azt akarja, hogy az emberi együttélésnek lehetőleg minden területén kölcsönösen megértsék és támogassák egymást. Jó volna mindenkinek ilyen békességet megélnie, mivel mindenki valamilyen módon rá van utalva embertársaira, szomszédjaira, az ország területén lakó polgárokra. Mindenkinek szól ez a maga életterében, és mindenkitől számon Kikhez szól ez a felhívás? 12 Vetés és Aratás

[close]

p. 13

kérhető, hogy hozzájárult-e a békesség megteremtéséhez. Mert a békesség (az értelmező szótár szerint): „Az emberek zavartalan, békés együttélése; nyugalom, egyetértés, türelem.” Mit tehetünk a valódi békességért? Erre a válasz attól függ, hogy a békességet csak az emberi elképzeléssel keressük-e, vagy figyelni akarunk arra is, amit Isten a békességről mond. Aki keresztyén, az Istennek teszi fel a kérdéseit, és az Ő Igéjéből, a Bibliából várja a választ. Először is azt kérdezi: A Biblia első része, az Ószövetség főként Istennek a történelemben – különösképpen Izráel maroknyi népében – való munkálkodásáról szól. E nép számára kezdettől fogva létfontosságú volt Isten „shalom”-ja (azaz olyan béke, amely az ember külső jólétét éppúgy magába foglalja, mint belső lelki nyugalmát). Ez a „shalom” Isten egészen különleges ajándéka népe számára (Ézs 54,10), és ezért semmiképpen nem szabad általánosságban minden emberre vonatkoztatni. Csak aki Isten e népéhez tartozott, az élvezhette Isten őt körülvevő békességét (Ézs 60,18). A békesség tehát szorosan összefüggött az istenfélelemmel (Zsolt 119,165). Ezért nem lehetséges Isten „shalom”-ját istentelenül igénybe venni. A Biblia második részében, az Újszövetségben található az a forrás, amelyből minden ember választ meríthet magának. Itt a legcsodálatosabb először is, hogy a békességet nem tekintik csupán olyan „valaminek”, amire törekedni kell, hanem egy élő „személynek”, aki a szó valóságos értelmében, történelmileg is megragadható. Ugyanakkor ez a személy (Jézus Krisztus) történelem fölötti, tehát számunkra, mai emberek számára éppúgy valóság, mint őseink számára volt (Ef 2,14). Az a békesség, amelyet Jézus Krisztus bemutat és közvetít számunkra, az olyan szövetség, amelyet a szent Isten a bűnös emberrel kötött, mégpedig teljesen egyoldalúan, Istentől kiindulva (Csel 10,36). A szövetség jele a kereszt, amelyen Jézus Krisztus meghalt. Ott született békesség anélkül, hogy előzetes emberi teljesítmény szükséges vagy lehetséges lett volna (Kol 1,20). Természetesen, Isten és az egyes ember között nincs békesség, mert a szent és a szentségtelen sohasem illik össze (Ézs 59,2). Az ember és az Isten közötti viszály elvezethet Isten és az Ő Igéje iránti hideg közönytől egészen a harcos Mit ért a Biblia a békességen? ateizmusig, de minden esetben bűn. De annak nem Isten az oka, hogy ilyen a helyzet, hanem minden egyes ember maga felelős ezért a nyomorúságos állapotért (Róm 3,23). Isten azonban szívén viseli a mi ügyünket, ezért egyedülálló békeajánlatot tett: bűntelenné nyilvánítja és felszabadítja egy új, örök életre azt, aki belátja halálosan veszedelmes helyzetét. Ugyanakkor mélységesen szégyelli, de hálás bizalommal elfogadja Isten felkínált kegyelmét (Jn 3,16). S hogy mi lesz elveszett állapotunkkal? Közben csere történik: Jézus elfoglalja a bűnös helyét a kereszten, és az elveszettet felmenti, a halálra ítéltnek szabadulást ad: „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1). Mit munkál tehát az Istennel való békesség ebben a világban? Aki békességet nyert Istennel, aki tehát vele kapcsolatban él, az másként látja mind az embertársai békevágyát, mind pedig a békességről szóló bibliai kijelentéseket, mint azelőtt. Felismeri az isteni diagnózis radikális voltát e világ felett. „… az egész világ a gonosz hatalmában van” (1Jn 5,19). Ugyanakkor azt is tudja, hogy a karácsonyi üzenetben hirdetett: „a földön békesség”, csak a: „dicsőség a magasságban Istennek” egységében valósítható meg (Lk 2,14). Jézusnál nem politikai vagy társadalmi békéről van szó (Jn 8,36), hanem meg akarja hívni az embereket, legyenek az Ő országának polgárai, akik számára ezután az Ő alaptörvényei érvényesek (Mt 5-7. fej). Ezért nem is lehetséges, hogy válogatás nélkül bibliai idézetekkel támasszunk alá különböző emberi békejelszavakat. A keresztyének is benne vannak nyomorúságokban, erőfeszítésekben és vitákban, de Őbenne mégis békességük lehet (Jn 16,33). Ugyanakkor tudják, hogy csakis a visszajövő Krisztus teremt majd végleges viszonyokat, amikor a természet is visszanyeri a béke állapotát (Ézs 2,4 és 11,6-8). Addig azonban a keresztyének feladata, hogy teljes szívvel és erővel fáradozzanak annak érdekében, hogy embertársaikat Istenhez való megtérésre és Isten iránti engedelmességre hívják. Kiváltságunk, hogy minden problémánkat Isten elé vihetjük imádságban: „…hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben” (1Tim 2,1-6). Így teremthetnek azok, akiknek békességük van, hathatós békét ebben a világban. F . Sch. 2015. évi 3. szám 13

[close]

p. 14

A naptárunk már egészen elvékonyodott Egyik unokánk nemrégiben csodálkozva megjegyezte, ahogy ránézett a leszakítós falinaptárra: „Nini, a naptárunk már egészen elvékonyodott!” Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért érdekes ez neki, azonnal jött a válasz: „Hamarosan itt a karácsony, és akkor megkapom ajándékba a kerékpárt.” A lakásunkban van egy kép a falon, amely apámat ábrázolja, amint a tágra nyitott ablaknál áll. Négy éven át állt ott minden délelőtt 10 és 11 óra között, és várta a postást. Apám a nővérétől várt levelet, aki ez idő tájt Közép-Afrikában volt. Várakozása figyelmeztetés számomra, hogy én is – bizonyos értelemben –, úgy tegyek, mint egykor apám: tárjam Isten elé szándékaimat, szorongásaimat, bizonytalanságomat a jövőt illetően, és várjam bizalommal és csendben Isten válaszát és cselekedeteit. Ha jól meggondoljuk, életünk minden napját várakozás jellemzi. Újabb és újabb kívánságok, várás és elvárás húzódik végig vörös fonalként minden ember életén. A fiatalabbak vágyai természetesen más dolgokra irányulnak, mint az idősebbeké. Valamiképpen azonban kapcsolatban vannak a mindennapi eseményekkel, személyes élményeinkkel, külső és belső állapotunkkal. Nincs olyan ember, aki semmit sem várna. Még azok is, akik ezt mondják: „Én már nem várok semmit az élettől” – még ők is várnak valamit: a halált. A várakozást egyenlőnek lehet tartani a reménységgel. De ahol már nincs reménység, ott csak a halál marad. „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltár 90,12) A Biblia beszél olyan emberekről, akik ilyen várakozó magatartásban éltek. Szemléletes képekben mutatja be, hogy olykor nagy árat fizettek azért, hogy várakozásuk beteljesüljön. Ezzel bizonyították, hogy várakozásuk mély és őszinte volt. A várakozásnak és elvárásnak különböző módjai és kifejezésformái vannak. Van például türelmetlen és kétkedéssel teljes várakozás. Van sürgető, kellőképpen át nem gondolt várakozás. Van azonban hívő, megvigasztalódott várakozás, és van bizonyos határozott és tévedhetetlen várakozás. De beszél a Biblia hamis, csalódást eredményező várakozásról is. Ez utóbbi esetében a lélek kívánsága nincs összhangban Isten akaratával, vagy pedig nem hajlandó azt elfogadni, amit Isten válaszol. De minden várakozásban közös, hogy az ember olyasmit vár, ami még nincs a birtokában. Vagy olyasmi után vágyakozik, amit önerőből nem tud megszerezni, sem pénzen megvásárolni nem képes. Ilyenkor keres valakit, aki segíteni, a dolgokon változtatni, vagy adni tud. Mi melyik úton járunk, hogy vágyva várt célunkat elérhessük? Mire vágyunk a mai napon? Honnan várunk segítséget? Habakuk próféta személyében olyan emberrel találkozunk, aki kívánságaival, panaszaival és félelmeivel jó helyre fordult. És Habakuk segít nekünk is, hogy zavartalan kapcsolatba juthassunk erős segítőnkkel, Istennel. Könyvében ír a maga őrtornyáról, ahová felmegy, hogy Istenével csöndben elbeszélgessen, és választ kapjon tőle kérdéseire. Ilyeneket kérdez tőle: „Miért?”, „Meddig még?” Utána pedig csöndben vár. És ebben a csöndben megtelik Isten hűsége iránti álmélkodással. Felismeri, hogy Isten mindig és minden időben nagyobb volt, mint az ínsége. Isten erős kézzel megoldotta minden problémáját. Talán mi magunk is látszólag kilátástalan helyzetben vagyunk, életünk és családunk problémái szívünkre nehezednek. Talán egy súlyos betegség, vagy éppen a halál mélységes szakadékában járunk. Ilyenkor Isten az élményekben és tapasztalatokban gazdag múltunkra fordítja figyelmünket. Emlékeztet arra, hogy akármilyen mélyre estünk is, mindig alattunk tartotta védelmező kezét, és soha nem engedte meg, hogy kiessünk belőle. Vagy talán olyan élethelyzetbe kerültünk, amikor az egykor nagy családi, rokoni és baráti kör leszűkült. Nincs immár erőnk, hogy új kapcsolatokat teremtsünk, új kötelezettségeket vállaljunk. De Isten tudatja velünk, hogy Ő maga az, aki leoldoz földi kapcsolatainkról, hogy ezzel egyre jobban megerősítse bennünk a vágyat örökkévaló hazánk iránt: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14). Isten megmutatja a sok, leszakított naptárlapot, és ezt mondja: „Íme, elmúltak napjaid, amelyeken nevettél és sírtál, ültettél és arattál, újat építettél, és régit leromboltál. Adtam neked békés napokat, amikor örvendezhettél a teljes életnek, a szeretetnek, és adtam háborús és viharos napokat, de soha 14 Vetés és Aratás

[close]

p. 15

egy pillanatra sem veszítettelek szem elől. »Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem« (Zsolt 32,8b). Mindig adtam neked éppen annyi erőt, ami arra a napra elég volt. Hordoztalak magasságokban és mélységekben. Tegnap veled voltam, hogy megáldjalak, ma veled vagyok, hogy segítsek, és holnap is veled leszek, szeretetemben rejtelek el, hogy a célhoz elsegítselek. Ezért ne aggodalmaskodjál!” Emlékezzünk csak a betániai Mártára és Máriára! Elvárták, hogy az Úr azonnal gyógyítsa meg a fivérüket. Márta várakozása csalódásba csap át, amikor Jézus nem cselekszik úgy, ahogyan remélte. Márta elég jól ismeri az Urat ahhoz, hogy tudja: az Úr Jézus tud segíteni és gyógyítani, de ő maga nem tud túllátni a helyzetből fakadó kívánságán. Jézusnak kell figyelmeztetnie erre: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (Jn 11,40) Isten dicsősége nagyobb, mint a mi kívánságaink és elvárásaink valaha is lehetnek. Dicsősége legragyogóbban a halál utáni életben és a halál felett aratott győzelmében tündöklik fel. Isten arra hív fel bennünket, hogy várjuk az Ő dicsősége megjelenését. Isten dicsősége mellett jelentéktelenné válnak tulajdon szükségleteink, és nem írunk elő Istennek hosszú kívánságlistát, nem írjuk elő neki, hogyan és miként cselekedjék. Csak bízzunk abban, hogy az Ő dicsősége többet jelent számunkra, mint bármi, amit magunknak elkérhetünk, vagy akár el is képzelhetünk. Ha csöndben megállunk Istenünk előtt, akkor először is elé kell tárnunk a számára hozott ajándékainkat: dicséretünket és hálaadásunkat, Isten nagyságának fel- és elismerését. S miközben a királyok Királya előtt hódolunk, megtörténik, hogy saját kívánságaink a minimumra zsugorodnak. Az is világos lesz, hogy kívánságaink rövid életűek, szeszélyesek voltak, csak pillanatnyi érzéseink diktálták, állhatatlanok voltak, mert nem volt mélyebb alapjuk. Az igaz, valós kívánságok mindig a lélek mélyének őszinte várakozásából fakadnak, nem pedig felszínes, átmeneti problémákból. Az Isten előtti elcsendesedés nyugalommal tölt el, és megtanít várni. Az isten előtti csendben leszünk megajándékozottak. Ő soha, senkit nem bocsájt el üres kézzel. Érdemes év végén végignézni naptárunk leszakított lapjait! Sok minden jut majd eszünkbe, amelyben felfedez- hetjük Isten dicsőségének nyomait. Ekkor nem esik nehezünkre, hogy a ránk következő napokra elsősorban ne kívánságaink beteljesedéséért könyörögjünk, hanem azért, hogy Isten mutassa meg nekünk az Ő dicsőségét! Ő pedig ezen túl megadhatja nekünk mindazt, amit csak szívünk kíván. B. G. Lehull a lepel… Arcodról, ha lehull a lepel, Újra Isten képmása leszel. Lényed átjárja a SZERETET, S betöltheted küldetésedet. Ámen. Pusztainé Zsófia Egy rendkívül aktuális figyelmeztetés, amely már beteljesedett! „… Meg vagyok győződve, hogy az eljövendő évszázadok legnagyobb veszélyei a következők lesznek: – egy vallás a Szent Szellem nélkül, – keresztyénség Jézus Krisztus nélkül, – megbocsátás bűnbánat nélkül, – megváltás újjászületés nélkül, – politika Isten nélkül, – és egy úgynevezett menny a pokol nélkül.” 1865 körül mondta William Booth, az Üdvhadsereg megalapítója. 2015. évi 3. szám 15

[close]

Comments

no comments yet