Vetés és Aratás 52. évfolyam 3. szám

 

Embed or link this publication

Description

Evangéliumi folyóirat

Popular Pages


p. 1

vetés és aratás EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 52. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014/3 „Örüljetek, ti igazak, az Úrban!” (Zsoltárok 97,12)

[close]

p. 2

Üzent az Isten A tartalomból tartalomból A misszió egyszeregye...................................... 4 Jézus Krisztus születése................................... 6 „Izráel anyjaként”............................................... 8 Illés...................................................................... 10 Reménykedni és várni................................... 11 Isten formálja az életünket.......................... 12 Valódi pásztorolás........................................... 14 A Felséges keze írása...................................... 17 Gyermeksarok.................................................. 18 Milyen egy élő gyülekezet?.......................... 20 Fák a Bibliában................................................. 23 Testvérszeretet................................................. 24 Az ima ereje.......................................................25 A mi reménységünk....................................... 26 Szemfüles oldala.............................................. 28 Megéri kockáztatni......................................... 30 Könyvajánló...................................................... 31 Amikor az idők végtelenjében beteljesedett az ígéret, Betlehem felett kigyúltak a csillagok, s Isten üzent. Üzent az Isten néma éjszakán, hogy elküldte a Csodálatost. Üzent a pásztoroknak: „Ne féljetek! Induljatok! Az üdvösség tietek már most.” Üzent a bölcseknek: „Készüljetek, aranyat, tömjént és mirhát vigyetek! Siessetek! Az újszülött már vár titeket.” Igaz, Kisgyermek még, de álmát angyalok vigyázzák, keblében dobban a szív, ereiben lüktet a vér, hogy három és fél évtized múlva, teérted, énértem elpattanjon az ér. Az istálló jászlát, hol gyermekteste nyugalmat talált, barmok lehelete fűti, az égi kórus halk melódiája a félelmet messze, messze űzi. Üzent az Isten: „Örvendjetek emberek, ébredj világ, Krisztus megszületett! Dicsőség a mennyben, békesség a Földön, és jóakarat az embereknek.” Tenéked, énnékem, minékünk, embereknek. Vakok, sánták, betegek örvendjetek, Isten üzent: „Gyógyítótok megszületett.” Sötétben botorkálók, tévelygők, reménykedjetek! Isten üzent: „Világosságtok megszületett.” Ti, akiket a Sátán rabbilincse gyötör, higgyetek! Isten üzent: „Megváltótok megszületett.” Köszönöm, Uram, hogy születésed részemre élő üzenet, hogy bölcsőtől a sírig, 2014/3 (52. évfolyam 3. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vetés és Aratás Betlehemtől Golgotáig Te vagy az élő Szeretet. Köszönöm, hogy ezt megértem, köszönöm, hogy ezt megéltem. Antal Ferenc 2 Vetés és Aratás

[close]

p. 3

Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Mindannyian tudjuk, mennyire fontos, hogy egy épületnek erős és biztos alapja legyen. Jó, ha az építőmester erre nagyon odafigyel, hogy hasonló legyen „…az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát…”, és az „nem omlott össze” (Mt 7,24-25). Ugyanilyen nélkülözhetetlen, hogy életünk is erős és biztos alapon álljon. Ilyen alapoknak tekinthetjük a békességet és a szeretetet is. (Karácsony tájékán különösen gyakran halljuk ezeket a szavakat mint jókívánságokat!) De ahogyan az erős alapot az idő és a viharok próbálják meg, ugyanígy szükséges, hogy a békesség és a szeretet a mi életünkben is tartós és szilárd legyen. Mert mit ér az olyan békesség, amely a viharos és nehéz időkben eltűnik? Ezért keressük az igazi békességet, amelyet csak Jézus Krisztusban nyerhetünk el, aki a Békesség Fejedelme: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. …és így fogják nevezni: … Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5) És mit ér az olyan szeretet, amelyik csak ünnepnapokon nyilvánul meg, amelyik személyválogató, önző és képmutató? Ennek veszélyére Urunk így figyelmeztet bennünket Pál apostol által: „A szeretet ne legyen képmutató…” (Róm 12,9) Keressük tehát a szeretet forrását! (1Jn 4,16) A hívő emberek egyik legcsodálatosabb ajándéka (nem csak karácsonykor!) az Istentől kapott békesség és szeretet, mert ez nyújt egyedül teljes biztonságot. Bár tudnánk ezeket az örök értékeket minden napon megélni és gyakorolni saját életünkben, ellenségeink között és e háborgó világban egyaránt. Ezt kívánom olvasóinknak is karácsonyi ajándékként: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a Földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14). Fennkölt, ékes szavak ki nem fejezhetnek, Isten tükörképe győztes szeretetnek. Létalapja szikla, a csodák nagy titka. Dicsőség Királya, értünk épült Bárka. Tüze éltet, éget, „Út, Igazság, Élet”, reménység csillaga, teremtés hajnala. Tengeren híd, korlát, őrzi a tűz lángját. Pásztor és áldozat, időnek szárnya vagy – Atyád gyönyörűsége, új kezdetnek vége. Venyercsán László Őbenne van KI fent leggazdagabb volt, lent Ő lett legszegényebb, hogy VELE gazdagodjunk: ŐBENNE van az élet. Füle Lajos Grafika: Kun Éva 2014. évi 2. szám 3

[close]

p. 4

A misszió egyszeregye: A matematikában az egyszeregy a legfon­ tosabb számtani alap. Ez ugyanolyan fontos, mint az ábécé megtanulása. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, előbb utóbb problémába ütközik. A missziós munkában a misszió egyszer­ egye az irányt határozza meg. De ha fi­gyeljük a missziókat, a gyülekezeteket, folya­ matosan új programokról, formákról hallunk. Én ha ilyen szlogeneket olva­ sok: újszerű, hatékony, jobb, nagyobb, ezek helyett inkább a Biblia kijelentéseit, a misszió kis egyszeregyét tartom szem előtt, ahogyan Jézus Krisztus tanította azt 2000 évvel ezelőtt. átlagos embere­ ket, hogy közreműködhessenek Isten országá­ban. Tartani az irányt 2. A misszió alapja: a Biblia „..csodálkoztak...” (41. v.) Pedig csak az történt, amit már régen megmondott nekik Jézus. Mi más lehetett régen, illetve lehet ma is a gyülekezet és a misszió alapja, mint a Biblia. Új missziósközpontunk felavatásának kereté­ ben egy három hétig tartó bibliai kiállítást rendez­ tünk. Sok látogató csodálta meg a Biblia nagyszerű keletkezésének és elterjedésének történetét. Isten minden korban szaván ke­ resztül ébresztgette az embereket. Évszáza­ d­ okon keresztül lehetetlen, elérhetetlen volt az emberek számára, hogy saját Bibliájuk legyen. Mekkora csoda, hogy ma a világ nagy részén saját anyanyelvünkön írt Bibliát tarthatunk a ke­ zünkben! Olvashatjuk Isten levelét! Tovább is adhatjuk Isten Szavát! Egyik tanítványnak sem volt agyagtáblára írt Biblia a táskájában. Egynek sem volt papirusztekercse otthon. Jé­ zus mégis azt mondja nekik: „Tudjátok, mi áll az Írásokban!” Ismerni a Bibliát ma azt jelenti: olvasni, hallgatni, hinni abban, megtanulni kívülről. Tudnunk kell, mi áll a Bibliában! Mi is a misszió egy­ szeregye tulajdonk ­ éppen? „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy ért­ sék az Írásokat...: »Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az Ő nevében a megté­rést és a bűnbocsánatot minden nép között, Je­ ruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért...«” (Lk 24,45-49) 1. A misszió előfeltétele: Jézus Krisztus a gyenge , átlagos embereket akarja használni A tanítványok többnyire fiatalok, tapasz­talatlanok, és ráadásul Jézus halála után kivé­ tel nélkül csalódottak. Senki nem számít arra, hogy kitüntetik. Lehangoltak, Jézus mégsem küldi el őket. Nem megy el mellettük, hanem eljön hozzájuk, és még a zárt ajtó sem jelent számára akadályt. Amikor megáll előttük, ezt kérdezi tőlük: „Miért vagytok így kétségbe­ esve? Miért féltek? És van valami ennivalótok?” Ezek a kérdések visszahozzák a tanítványokat a hétköznapok talajára. Ez Jézus! Ilyen nagy az Ő szeretete. Ilyen higgadt a hozzáállása felénk, amikor gyenge­ségeinkre tekint! Jézus a kegyelmével aján­ dékozza meg a gyenge, 3. A misszióra történő helyes felké ­ szülés: látni az összefüggéseket „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy ért­ sék az Írásokat...” (45. v.) A Bibliát érteni nemcsak egy lexikális tudást jelent, hanem ahogyan a kirakós játék egyes részei egy gyönyörű képet alkotnak, úgy a Biblia szavai is egy egésszé állnak össze. Itt szellemi megértésről, szellemi tudásról van szó. (Lelki= érzelmi, értelmi; szellemi= újon­ nan születéskor Istentől kapott – szerk. megj.) Az ilyenfajta értelmet Jézus Krisztus iskolájá­ ban, a Szent Szellem vezetése alatt tehetjük magunkévá. A gyülekezet feladata, 4 Vetés és Aratás

[close]

p. 5

hogy a hallgatók megértsék Isten dolgait. A bibliais­ kolák is ajándékok, amelyeknek gyakorló terepük a gyülekezetek, és amelyek a misszió felé vezetik a hallgatókat. 7. A misszió által történő igehirdetés célja: a bűnbánat és a bűnök bocsánata „... a megté­ rést és a bűnbocsánatot...” (47. v.) Új missziósközpontunk egy ipari terüle­ten kapott helyet. „Mit gyárta­ nak önök itt tulajdonképpen?” – kérdezték a látogatók, akik eddig még nem hallottak a Dél-Kelet-Európai Misszióról (MSOE), és kérdő tekintettel álltak a különböző bibliaku­ pacok között. Különleges szolgálat az, amelyet a keresztyének a világban tesznek. Bűnbánat­ ról, megtérésről és megbocsátásról szól. Az egyértelmű cél élesíti a misszió profilját. 4. A misszió egyetlen témája: a megfe­ szített és feltámadott Jézus Krisztus „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül” (46. v.) Nagyon sok kedves történet van, amelyet Jézusról elmesélhetünk. Jézusnak vannak olyan kijelentései is, amelyeket az egész világon jó­ nak találnak. Vannak keresztyének, akik meg­ bízatásukat ilyen közismert szöveggel teljesítik. Jé­ zus Krisztus azonban ezt mondja: „Soha ne felejt­ sétek el, hogy a Megfeszítettről és a Feltáma­ dottról szóló üzenetet kell hirdetnetek a világon!” Ez az üzenet azonban kínos, megütközést keltő, és magyarázatra szorul! Azonban ez is a misszió egyszeregyéhez tartozik: Jézus Krisztus mint a megfeszített és a feltámadott. 8. A misszió hatósugara: a népeknek „...minden nép között...” (47. v.) A missziós munka határtalan horizontja ez: minden emberhez minden népben! Soha nem lehetünk magunkkal elégedettek. A misszió mottóját: „Isten szavát a népeknek!”, programunkká kell tennünk. Minden ember­ nek, minden helyen ezen a világon szüksége van az evangéliumra, hogy átélhesse a megbocsátást, és Isten gyermekévé válhasson. Azt szeretnénk, ha mindenhol em­bereket nyerhetnénk meg a menny számára. 5. A misszió módszere: az evangéliu­ mot mindenkinek hirdetnünk kell „...hirdetni kell...” (47. v.) Egy üzenetet kell Jézus tanúinak tovább­ adniuk, belekiáltaniuk a világba, függetlenül at­ tól, hogy az emberek hallani akarják-e vagy sem. A program nem az, hogy a hallgatók kí­vánságait meghatározzuk, hanem Isten szava hirdetésének a szolgálata. Az igehirdetés nem egyszerűen az, hogy Istenről és a világról be­szélünk. Az igehirdetés mögött mindig meg­ bízatás áll, ezért csak az Istentől elhívottak szolgálhat­nak. 9. A missziós kezd ­ ődik terület: a saját házunknál „... Jeruzsálemtől kezdve” (47. v.) Sürget az idő! Gyorsan neki kell látni a munká­ nak! Csak 40 nap telt el azóta, hogy csődöt mondtak a tanítványok, és Jézus máris ki­ küldte őket! A misszió az utcánkban kezdő­ dik. Pl. a nyár is jó lehetőséget nyújt, hogy egy nyaralás alkalmával külföldön az adott nyelven adjuk tovább az evangéliumot. 6. A tanúk felhatalmazása: Jézus neve „...az Ő nevé­ ben...” (47. v.) Mi Jézus megbízatásával végezzük mis­sziónkat, ki máséval tehetnénk ezt? A misszió nem valamilyen állás. Jézus küld! Jézus a fe­lelős azokért, akik úton vannak. Jézus tanú­ i­ nak mindig tudatosítaniuk kell magukban, hogy szolgálatuk és életük Jézus Krisztust mutatja be. Ezért nem kellene olyan sok em­ beri gon­ dolatot prédikálnunk. A Jézusról szóló tiszta üze­ netet felismerik az emberek Jézus tanúinál – régen is és ma is. 10. A misszió ereje: a kettős ígéret „ Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én el­ küldöm nektek, akit Atyám ígért...” (48-49. v.) A Szent Szellem az, aki a keresztyéneket mint Jézus tanúit küldi a világba. A Szent Szellem az, aki Jézus Krisztust mindig naggyá teszi (Jn 16,14). Ahol Jézus Krisztus naggyá lesz, ott az ember kicsi. Jézus tanúi szolgála­tuk során egyre kevesebbet várnak el embe­ rektől, ill. szervezetektől, de annál többet Jé­ zus Krisztustól. Friedemann Wunderlich 2014. évi 3. szám 5

[close]

p. 6

Jézus Krisztus születése A Szentírás bizonyságtétele A Biblia kétségtelenül azt tanítja, hogy Jé­ zusnak – mint embernek – volt édesanyja, édes­ apja viszont nem. A Biblia ezt a tényt félreért­ hetetlenül tárja elénk. (Lk 1. fej.) Ez az egy­ sze­ rű leírás világos és félreérthe­ tet­ len. Isten üdvtervét, ahogyan azt a Szentírás elénk tárja, a szűztől való születés ténye fogja össze. Olyan ez, mint egy lánc esetében a döntő jelentőségű láncszem. A szűztől való születés Isten váltságművének alapvető felté­ tele, amely világos­ sá teszi Isten üdvtervének egyéb igazságait, és összhangot teremt köztük. Aki elutasítja a szűztől való születést, Jézust közönséges emberré fokozza le. Mert vagy az egész igaz, vagy pedig logikusan az egészet hazugságnak kell tekinteni. A fenti leírás vilá­ gosan és egyértelműen azt mondja, hogy Isten elküldte a Földre az egyik angyalát, azután a le­írás megnevez egy palesztin tarto­ mányt és vá­ rost. Az angyalnak az volt a meg­ bízatása, hogy keressen fel ebben a városban egy férjezetlen lányt, egy szüzet, akinek a neve is szerepel itt. Az üzenet, amelyet az angyal átad, arról tájé­ koztatja Máriát, hogy hamarosan anya lesz, egy fiú édesanyja. Az angyal azt mondja neki, hogy Jézus legyen a fiú neve. 1. Máté és Lukács vagy tévedett, vagy hazudott, és akkor el kellene őket utasítanunk. 2. Akkor hiba volna a Szentírásban, nem lenne több egy meséskönyvnél, már nem a cáfol­ hatatlan tények könyve volna. 3. Semmissé válna az a tanítás, hogy a Bib­ lia Isten Igéje. 4. Ezenkívül Jézusra úgy kellene néznünk, mint házasságon kívül született gyermekre. 5. Végül pedig keresztülhúzná Ézsaiás jö­ ven­ dölését, amelyről Máté nyomatékosan így ír: „…hogy beteljesedjék, amit az Úr mon­ dott a próféta által” (Mt 1,22). Ezeknél az okoknál fogva nincs mentsé­ günk, ha nem mutatunk rá a lehető legnyoma­ tékosabban arra a bibliai tanításra, hogy Jézus Krisztus szűztől született. Ugyanígy azt is sze­ retnénk megemlíteni, hogy fontos volt ezt a tényt többször megismételni. Ez az egy tanítás olyan döntő jelentőségű és olyan alapvető Isten üdvtervében, hogy attól, ahogyan ehhez az egy kijelentéshez viszonyulunk, függ a Szentírás többi igazságához való hozzáállásunk is. Minden a szűztől való születésen múlik Mária csodálkozik Természetesen, ez a szűz lány csodálkozik az üzeneten, és be kell ismernie, hogy nem érti a dol­ gokat. Aztán felteszi Mária ezt a kérdést: „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem is­ merek?” (Lk 1,34) Ekkor az angyal megma­gyarázza a részlete­ ket: „A Szent Szellem száll reád...” (35. v.) Ennek az eljövendő Fiúnak Mária lesz az édesanyja, apja azonban egyedül a minden­ ható Isten. Ezeket a részleteket szándékosan ismételtem meg, hogy mélyen az emlékeze­ tünkbe véssük őket. Még egyszer szeretném mondani, hogy mindez vagy igaz, vagy nem igaz. A leírás nem hagy kétséget ebben a te­ kintetben. Tételezzük fel, hogy a szűztől való születést megkérdőjelezzük, teljes mértékben elutasítjuk, és elvetjük azt, amit Isten Igéje egyértelműen tanít. Mit vonna ez maga után? Hogy egy ember mit hisz Krisztus szüle­ té­ sével kapcsolatosan, ho­ g yan áll hozzá a Szent­ í rás szűztől való szüle­ tésről szóló tanához, az ponto­ san megmutatja azt is, mit hisz az illető Krisztus istenségéről, megváltó haláláról, testben való feltámadásáról és személyes visszajöveteléről. Aki hiszi azt, ahogyan a Biblia leírja Jézus Krisztus Szent Szellem által való fogantatását, aki nem kételkedik a szűztől való születésben, az olyan ember minden alapvető, hitbeli igazságot is szívből és örömmel elfogad. Honnan ered az elutasítás? A hívő ember számára a bibliai híradás világos és egyértelmű. De ezen a helyen szeretném azt a kérdést meg­ világítani, hogy mi lehet annak az oka, hogy valaki elutasítja Krisztus szűztől való születé­ sét. Az elutasítás okainak egész sora jutott eszembe. 6 Vetés és Aratás

[close]

p. 7

Először is tisztában kell len­ nünk azzal, hogy a Sátán gyűlöli a szűztől való születés igazságát, mert nagyon jól tudja, mi­ lyen rendkívüli jelen­ tősége van az egész üdv­ terven belül. Ez az oka annak, hogy megpróbál különösen az Ige által megszólított és a hívő emberekben kételyt éb­ reszteni, és igyekszik eltéríteni őket. A hitetlenségnek kényszerű következménye a vakság, így a hitetlen ember előtt rejtve ma­ rad az isteni igazság lényege. Ez akkor azt is megmagya­ rázza, miért érti meg hit által vilá­ gosan és egyértel­ műen ezt az igazságot még a legegyszerűbb hívő ember is, bármilyen ke­ véssé iskolázott. A bölcs embernek vagy akár a zseninek sincs szeme erre a csodálatos igazságra egészen addig a pillanatig, amíg az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által újonnan nem születik. Akkor meglátja azt, amit koráb­ ban nem volt képes felismerni. A nem szellemi ember (vö. 1Kor 2,14; Károli ford. szerint: ér­ zéki em­ ber), a hús-vér ember csak materiális dolgokat képes észlelni és megérteni. Szellemi gondolatok összességét csak a szellemi ember képes felfogni, akinek új élete van a Szent Szellem által. A nem szellemi ember nincs ab­ ban a helyzetben, hogy nem szellemi igazságo­ kat felismerjen, és ebbe beletartozik a szűztől való születés tana is. A szűztől való születés rendkívüli, termé­ szetfeletti, ezért utasítja el az újjá nem szü­ letett ember. Visszariad a csodáktól, és eluta­ sítja az érthetetlen történéseket, mert mindent hit nélkül, az értelmével akar felfogni és meg­ érteni. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt...” (Zsid 11,6) Az Úr Jézus, aki a hit szer­ zője és beteljesítője, azért jött, hogy fenntartás nélkül tudjunk hinni anélkül, hogy látnánk vagy értenénk. A Szent Szellem által megvilá­ gosított értelem képes meg­ ragadni azt, ami a bűnben élő ember előtt rejtve marad. Isten azt várja, hogy higgyük el azt, amit mond, és mivel Ő mondja, higgyünk a látszóla­ gos logikátlan­ ság, feltételezhető értelmetlenség ellenére is. Hinni azt jelenti, hogy hálásan igaznak fogad­ juk el a természet szerint lehetetlent, a hitelre nem méltót, az emberi értelem számára értel­ metlent. Azonban a legértelmetlenebb dolog ezen a vilá­ gon az, ha valaki elutasítja Isten Igéjét, mert az számára látszólag nem értelmes. Miért szükséges a szűztől való születés? 2014. évi 3. szám Jézus Krisztus szűztől való születése az üdvterv egésze szempontjából elenged­ hetetle­ nül szükséges volt. Ádám bűnbe esésével az egész emberiség a bűn igézetébe került. Ezzel Ádám meghatározta az összes utána született ember életét. A bűn, amelyet elkövetett, foko­ zatosan kifejtette hatását, és kiterjedt valam­ ennyi utódjára. Ennélfogva minden gyermek bűnben, Istentől elszakadt állapotban születik. Ádám utódjá­ nak lenni azt jelenti, hogy a bűn átka alatt vagyunk, és Megváltóra van szüksé­günk. A Megváltónak olyan testtel kellett rendelkez­ n ie, amilyen Ádámnak volt, azonban nem le­ hetett részes Ádám bűnében. Ezért volt szük­ séges, hogy a Szent Szellemtől foganjon. Így Mária, aki szűz volt, bűn nélkül foganta Őt, vagyis Isten Szellemével való egység­ ben. Így valósult meg a szűztől való születés. Az ember Megváltónak emberként kellett megszületnie, hogy Ő legyen az, aki az emberek helyett meg­ kapja a bűn zsoldját, vagyis elszenvedi a halált. Az ember Megváltónak ugyan­ akkor mentesnek kellett lennie a bűntől, és így örök életének kellett lennie. Ugyanakkor a Megváltónak örökkévaló Istennek kellett lennie, mert az örök Isten ellen elkövetett vétek örök kárhozatot von maga után, amelyet csak Isten hordozhat el, akié „egyedül a halhatatlanság” (1Tim 6,16). A Megváltónak tehát három követelménynek kellett eleget tennie: 1. Embernek kellett lennie. 2. Istennek kellett lennie. 3. Bűntelennek kellett lennie. Ujjongva dicsérjük Istent, aki mindentudó bölcsességében ilyen üdvtervet készített. A megváltás csodálatos igazsága láttán nekünk, embereknek nem lehet olyan kifo­ gásunk, ami miatt szembeszegülünk annak az Istennek a mindenhatóságá­ val és mindentudásával, aki szeretettel felkínálja nekünk a megváltást. M. R. de Haan 7

[close]

p. 8

„Izráel anyjaként” Ez a kifejezés: „anya Izráelben”, kétszer fordul elő Isten Igéjében. Néhány tanulságos igazságot találunk ebben a kifejezésben és a körülötte zajló eseményekben. „… így énekelt Debóra és Bárák...” „Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként” (Bír 5,1.7). A Bírák könyvében Isten népét látjuk, amely nép feladja a harcot. Teljes ellentétben Józsué könyvével, ahol Izráel győzelmét látjuk az ellenség felett, és örökségük birtoklását. Itt Isten népe elbukik, de Debóra (aki először van megemlítve) és Bárák éneke fénysugarat gyújt a sötét nap után, mivel ez a győzelem dala. Habár ez az ének tele van utasítással, azt a gondolatot szeretném kiemelni, hogy Debóra Izráel anyjának nevezi magát. A Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: „Inkább a fiát vesztett medvével találkozzék az ember, mint egy ostobával, amikor megzavarodik” (Péld 17,12). Miért a nőstény medvéről van itt szó? Mert félti a fiait, és tökéletes példája a védelemnek. Ezt a jellemet fedezhetjük fel Debórában is. Három negatív dolog jelölte Debóra idejét: – „kihaltak az ösvények”, „rejtett ösvényeken jártak”, vagyis: korlátozott volt a közösség Isten népe között (6. v.); – „folyt is a harc a kapuknál”, vagyis: ellentétek a vezetésben, az adminisztrációs és mindennapi dolgokban (8. v.); – „pajzs meg dárda nem volt látható”, vagyis: nem képesek ellenállni, vagy legyőzni a külső ellenséget (8. v.). Miért voltak ezek a dolgok így? A 8. vers eleje magyarázatot ad: „Új isteneket választottak.” Debóra, a prófétaasszony Minden nemzetnek megvan a maga istene. Ma is könnyen meg lehetne említeni néhány „új istent”, amit kb. az utolsó 20 évben választottak maguknak az emberek. Néha azon töprengünk, miért nem tudunk bizonyos dolgokban közös megegyezésre jutni. Vajon nem azért, mert sok esetben nem vagyunk hűségesek az Úrhoz? Az erkölcsi hanyatlás viszályt kelt a közösségben. E dolgok szánalmas állapotában jelenik meg Debóra, hogy egy olyan embert bátorítson, aki nem akar nélküle megmozdulni. Debóra bátorítja Bárákot, hogy foglalja el a helyét, ő pedig megmarad a saját helyén (ahogy Priszcilla tette a Csel 18,26-ban). Debóra lett az, aki örvendezni tudott Isten népének az áldásaiban. Őbenne egy olyan nőt látunk, aki a pálmafák alatt lakott (Bír 4,5), amely a kedvesség helye, amelyet virágzó növekedés jellemez (Zsolt 92,13). Talán csodálkozunk, hogy miért Bárák van megemlítve a hit példaképei között (Zsid 11,32), amikor Debóra nyilvánította ki igazán a hitét, de ott van a megjegyzés (7. v.), hogy ő ezt Izráel anyjaként tette. „Hallgasd meg szolgálóleányod szavát!... Én Izráel egyik békeszerető városa vagyok, te pedig meg akarsz ölni egy irzáeli várost, egy anyát? Miért akarod elpusztítani az Úr örökségét?” (2Sám 20,17-19) Jóáb elhatározta, hogy megsemmisíti a bétmaakabeli Ábéle városát, mert befogadták Sebát, aki Dávid királysága ellen lázadt. A város elismert volt a jó tanácsai miatt (18. v.), de most egy gonosz ember menedéket kapott a falai között. Habár megértjük Jóáb támadásának szándékát, Absolon lázadásából és más igehelyekből megtudjuk, hogy Jóáb énközpontú volt, és a királynak tett szolgálatát nagyrészt saját maga javára használta fel. Tudatában volt, hogy az első hely a királyságban a királyé, de biztosítani akarta magának a második helyet. Erőszakosan harcolt ezért a helyért bármelyik vetélytársával. Tehát Jóábban láthatunk egyfajta egyenességet is a gonoszsággal szemben, de nincs tekintettel Dávid parancsára (2Sám 18,5.14.), illetve ennek a különös városnak a fontosságára. Jelképesen szólva, ilyen városban gyűltek össze Az ábélei okos asszony Bét-Maakából 8 Vetés és Aratás

[close]

p. 9

a hívők az Úr nevében. Bölcsesség van ott, valóban „Izráel anyja”: olyan hely, ahol a szentek védve vannak. Jóáb kész volt megsemmisíteni ezt a várost, saját céljait azzal álcázva, hogy a „gonosszal foglalkozik”. De volt a városban egy okos asszony, aki ismerte a város történelmét és fontosságát, bár már nem volt meg a városnak az a külső szépsége, ami egykor jellemezte. Ez az okos asszony békeszerető volt és hűséges (19. v.), ezért meg akarta menteni a várost is és az igazságot is. „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3,17). Ez az asszony békességre törekedett, ezért őrizte meg a várost a pusztulástól. De hűségét is bebizonyította, és bölcsessége által leszámoltak Sebával, akinek a fejét kidobták a városból: ez a függetlenség megőrzése és a lázadás tökéletes visszautasítása volt. Az Újszövetségben is olvasunk ennek a két jellemvonásnak a fontosságáról. Szükséges, hogy: „Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat” (2Tim 2,22). Isten a közös bizonyságtételt keresi, amelyben az igazságosság az elsődleges. A béke utáni vágy fontos, de ez az igazságosság eredménye legyen, ne olyan kitűzött cél, amelyet az igazságosság rovására használunk fel. Megható dolog olyan példákról hallani, ahol a gyülekezetet Isten megőrizte, nem a férfitestvérek hűsége miatt (néha nem volt senki, aki hűséges lett volna), hanem a csendes és istenfélő asszonyok miatt. Végső megjegyzésként vegyük figyelembe, hogy Debóra neve „méhecskét” jelent, az ábelei asszony pedig az Úr örökségéről beszél. Ez az örökség „a tejjel és mézzel folyó föld” (2Móz 3,8). Ezek a képek a szentek közösségéről beszélnek és a természet áldott édességéről. Ne vessük meg ezeket a szükséges gondoskodásokat életünk helyes biztosításához! Bízom abban, hogy bátorítás volt számunkra „Izráel anyjának” erkölcsi jelleme, és tanultunk Isten és az Ő népe iránti hűségük és szeretetük gyönyörű példájából. W. Brockmeier Vallomás (részletek) Elszállnék álmok szárnyain, de nincsenek már álmaim; a földre von magával, ó, a súlyos, bús, rideg való. … S csak óhajtom, nem élem én, mi élettel írt költemény: a híven vállalt szenvedés, az áldozatos tettre kész, türelmes, bátor munkakedv az égbe zeng fel éneket; de gyáva lelkem porba dől a mindennapnak terhitől. Az Ige győzni hív s tanít, de gyönge bennem még a hit, s amit a reggel csöndje ad, szétfoszladoz a nap alatt. S ha jő a hűvös alkonyat, s az Úr a kertben járva, halk, feddő szavával megkeres, lehunyt szemem előtt veres betűkkel írva áll a bűn, az én bűnöm, s oly keserűn hasít belém megannyi vád, hogy bénult nyelvem egy imát tördelve alighogy dadog: „Gonosz, rest szolga!” „Én vagyok!” Hiába nézek szerteszét, köröttem minden vaksötét… De a sötétben valahol Valaki csöndben rám hajol, megérint, gyógyít, fölemel, és bennem újra szárnyra kel minden leláncolt gondolat. Már megint hallom hangomat, ujjongva kell kiáltanom – magamba sehogy sem fojthatom – hogy újból megnyílt a titok, mit annyiszor csak áhítok, és boldogan ismételem, ha ismét el nem feledem: a titkok titka – kegyelem! Fűkő Dezső 2014. évi 3. szám 9

[close]

p. 10

ILLÉS „Ő (Illés) pedig elment a pusztába, ... meg­ halni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, Uram! Vedd el élete­ met, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (1Kir 19,4) Erőtlennek érzed magad? Nyomnak a gon­ dok, terhek; talán már célt sem látsz, és nem is fárasztod magad? Levert vagy prob­ lémák, esetleg valamilyen betegség miatt, pedig éppen az Úr szolgálatába akartál állni? Talán már annyira elcsüggedtél, hogy az lenne a leg­ jobb, ha elvinne az Úr magához? Azt hiszem, ezzel nem vagy egye­ dül. Ahogy látjuk, a hit embe­ reinek nagyjai is valami hasonlót éltek át. Illés bizonyságot tett mély hitéről. Imáira Isten csodálatos módon válaszolt. Amikor azt kérte, ne legyen eső, nem volt három és fél évig, majd újra imádkozott, és az ég esőt adott (Jak 5,17.18). Vagy gondoljunk Isten vála­ szára a Kármel hegyén, amikor Illés imájára Isten tü­ zet küldött az oltárra, és a tűz elégette nemcsak az áldozati állatot, hanem a vízzel átitatott fát, követ és minden egyebet is. Milyen csodálatos érzés tölthette el Illés szívét! De ez a magasz­ tos álla­ pot hamar elszállt. A nép nem fordult el gonosz útjáról, Jezábel, Akháb felesége pedig halállal fe­ nyegette meg. Illés elhitette magával, hogy szolgálata csődöt mondott. Ha valamit elhitetünk magunkkal, az min­ dig rossz irányba terel bennünket. Illés is elhitette magával, hogy használhatatlanná vált Isten számára, és többé már nem alkalmas semmire. Ezzel szemben Isten egészen más­ kép­ pen ítélte meg a dolgokat. Amikor Illés Jezábel elől elfutott a pusztába, ahol csüggedt állapotában meg akart halni, angyal által megerősítve Isten tovább küldte onnan a Hórebig, és ott megkérdezte tőle: „Mit csinálsz itt Illés?” Illés panaszát mintegy figyelmen kívül hagyva, feladattal bízta meg; két királyt és egy neves prófétát kellett fel­ kennie (15.16. v.). Is­ ten nem mondott le Illésről. Amikor úgy érzed, hogy minden rosszul si­ került, nem oldódnak meg a problémák, úgy látod, hogy használhatatlanná váltál Isten szá­ mára, gondolj Illésre! Isten rólad sem mond le, bátorítani akar, és új lehető­ séget kínál a szolgálatra az általa meghatározott időben. Ha ezt látjuk magunk előtt, és nem a vélt sikerte­ len­ ségeinkre gon­ dolunk, hanem kész a szívünk, akkor eltű­ nik a levertség vagy akár a depresszi­ ós gon­ do­ latok is. De amikor az Úr szól, akkor mennünk kell! St. Valami jobbat? Egy hitetlen ember egész csomag ateista iro­ dalmat küldött egy fiatalembernek. Azt taná­ csolta neki, hogy olvassa el őket, és vegye ész­ re, mennyivel különbek azok a Bibliánál. A fiatalember a következőképpen válaszolt. „Tisztelt Uram! Ha tud nekem küldeni: – valami jobbat, mint a Hegyi Beszéd (Mt 5-7. fejezetek); – valami szebbet, mint a tékozló fiú (Lk 15,11-32) és az irgalmas samaritánus története (Lk 10,25-37); – valamit, ami jobban megvigasztal, mint a 23. zsoltár; – olyan törvényeket és szabályokat, ame­ lyek magasabb mércét állítanak fel, mint a Tízparancsolat (2Móz 20,1-17), vagy Jézus Krisztus arany­ szabálya (Mt 7,12) és nagy parancsolata (Mt 22,34-39) Isten és az ember szeretetéről; – valami olyat, ami jobban kijelenti Isten szeretetét és kegyelmét, mint a Biblia... ...akkor nagyon kérem, küldje el nekem a lehető leg­gyorsabban!” 10 Vetés és Aratás

[close]

p. 11

„De én az Urat várom, a szabadító Isten­ben reménykedem…” (Mik 7,7) Az Ószövetség milyen sok hívője várta vágyakozva az Urat! Már Ádám és Éva is ragaszkodott Isten ígéretéhez, hogy egyszer majd Megváltót küld nekik. Ábel halála után tudták, hogy a Messiás nem Káintól fog származni. Amikor meg­született Séth, ismét feléledt a jövetelébe vetett reménységük, de várniuk kellett. És így volt ez az egész üdvkorszakon át. Hívő zsidó asszonyok szüntelenül azt remélték, hogy majd az ő gyermekük lesz a Messiás. A szívük mélyén lakozó reménység és vágy követ­k ezménye volt ez. Sőt, az idő haladtával egyre erősebb lett a bizonyossá­ guk, hogy eljön, akit várnak. Könnyen hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a vágy a századok során ellanyhult, amint egymás után jöttek a nemzedékek. Vajon gon­ d ol-e az Úr az ígéretére? Bizonyára nem hagyja beteljesülés nélkül! És mégis, száz és száz esztendő telt el, mire megszületett a Meg­ váltó, amelyre a hívők reménységgel vártak. Ézsaiás így írt: „Mert gyermek születik ne­ künk…” – noha még több mint 600 esz­ tendő választotta el annak születésétől. Továbbá ezt is írta: „… fiú adatik nekünk” (Ézs 9,5), noha az idők teljessége még a messzi jövendőben volt. Tehát látta az ígéretet, mintha már be is telje­ sedett volna. Később is olvasunk az Ószövetségben re­ménységről és várakozásról. Talán a remény­ kedők száma valamelyest lecsökkent. Az Ószövetség ezekkel a komoly szavakkal zárul: „…hogy pusztulással ne sújtsam a Földet, ami­ kor eljövök” (Mal 3,24). Ilyen volt a zsidó nép álla­pota országukban, mintegy négyszáz esz­tendő­vel azelőtt, hogy Krisztus a Földre jött. És ami­ kor eljött, kénytelen volt ezt mondani: „Most megy végbe az ítélet e világ felett…” (Jn 12,31) Mit látunk mi ebből az ítéletből? Az emberek számára még el van halasztva, hogy helyt ad­ jon a kegyelemnek. Reménykedni és várni Azokban a sötét napokban is, amikor első eljövetele történt, voltak, akik üdvözítő Iste­ nükre vártak. Gondoljunk csak Simeonra. Igaz és is­ tenfélő ember volt. Oly buzgón várta a Messiás eljövetelét, hogy isteni kijelentést ka­pott: nem hal meg mindaddig, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. Amikor ez beteljesedett, tö­kéletesen megnyugodott: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békes­ séggel, mert meglátták szemeim üdvössé­ ge­det” (Lk 2,29-30). Voltak abban az időben mások is, akik ilyen nagy vágyakozással várták Krisztus eljövetelét. Ezek egyike Anna volt, Áser törzséből. Hogy került ebből a törzsből való személy a másik két letelepedett törzs közé? Talán egyik utódja volt azoknak, akik Ezékiás felhívásának engedelmesked- tek, és a páskát Jeruzsálemben ünnepelték? (2Krón 30,11) Ragaszkodott atyái hitéhez, és azon ke­ vesek egyike volt, akik azokban az időkben is ezt tették. Lehet­ ségesnek tartotta, hogy a Messiás születésének jó hírét közölje mindazokkal, akik Jeruzsálemben megváltásukra vártak. Kitartóan ott volt a templomban, hűségesen végezte az imádkozás szolgálatát. Nyilván ismerte mindazokat, akik erre a jó hírre vártak, és Isten erőt adott ennek az idős asszonynak, hogy a jó hírt közölje mindazokkal, akiknek a szívében ugyanez a vágy élt. Nekünk is szól egy jövendölés az Úr eljö­ veteléről. Az Úr megjelenik újra mindazoknak, akik „várják Őt üdvösségükre” (Zsid 9,28). Várjuk az Urat? Vágyakozva tekintünk az eljöve­ t elére, vagy vannak olyan dolgok is az életünkben, amelyek miatt szívesebben távo­ l abbra halasztanánk? „Nem késleke­d ik az Úr az ígérettel…” (2Pt 3,9) Mi azonban kés­ l eltethetjük életmódunkkal, erőtlen bizony­ ság­tételünkkel, imádságban való hanyagsá­ gunkkal. Legyen azért olyan az életünk, a bizonyságtételünk és az imád­ ságunk, hogy hamarosan Gyülekezetének utolsó tagja is hazataláljon. Akkor teljes szám­ban együtt lesz az Ő népe, és visszajövetelének nem lesz akadálya. Legyünk azért kitar­ tóak a remény­ ségben és a várakozásban, mint amilyen Si­ meon és Anna is volt. Végső soron az a remény­ ségünk, hogy elragadtas­ sunk a levegőégbe az Úrhoz, hogy azután mindörökké vele le­gyünk. H. D. 2014. évi 3. szám 11

[close]

p. 12

Isten formálja az Egy sokak által jól ismert ének így kez­ dődik: „Mind jó, amit Is­ ten tesz, szent az Ő akarata.” Csakhogy könnyebb ezt elénekelni, mint a gyakor­ lati életünkben megvalósítani. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Isten így cselekedjék, mert Ő az Urunk és Iste­ nünk, életünk Terem­ tője és Fenntartója, és mindenben felettünk álló. Ő szent, igaz és tö­ kéletes. Jeremiás pró­ féta így vall róla: „Tudom, Uram, hogy az em­ ber nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit!” (Jer 10,23) Az újjászületett keresztyén ember vi­ szont, aki szereti Istent, és Őt akarja szolgálni, gyak­ ran kénytelen így sóhajtani: „Bárcsak sike­ rülne Isten akaratát mindig megismernem és csele­ kednem!” De ahogy túlságo­ san is sokszor megtapasztaljuk, ez nem könnyű, ezért van szükségünk arra, hogy Isten velünk jöjjön utunkon, és a célunkig ve­ zessen bennünket. Istennek velünk való bánásmódja mindig bölcs és tökéletes. Isten soha nem cselekedhe­t rosszat. A Biblia azt tanítja, „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28). De Istennek értünk, emberekért való cse­ lekedetét gyakran nem értjük, mert ismeretünk korlátozott, értelmünk homályos, és ezért bizo­ nyos dolgok együtt járását gyakran kizárjuk, pedig azok Istennél együtt létezhetnek. Ezért a nyomorúság és a szomorúság – ugyanakkor a jó ajándék és az ál­ dás egyaránt Isten eszközei, hogy elvi­ gyen minket a célhoz, amelyet számunkra ön­ magában elhatározott. „És megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok ...” (2Móz 29,46) Isten Igéjéből vett néhány példával lássuk ennek az igazságát közelebbről: tesz. Ezzel lebecsüljük a mennyei Atyát. Ezért Ő kénytelen a leg­ kü­ lönbözőbb nyomorúságokat bocsátani az éle­ tünkre, hogy megértsünk valamit abból, amivé a mi Urunk Jézus Krisztus által let­ tünk, és ho­gyan illő Isten fiaiként élnünk. Istenünk és Atyánk világossá akarja tenni számunkra, hogy akik az Ő gyermekeivé lettek, azoknak olyanná kell lenniük, mint amilyen a mennyei Atyjuk. Isten fegyelmezése hasznunkra történik, hogy részesüljünk szentségében. Ezt eleinte szo­­morúan érzékeljük, de ha megértjük szán­ dékát, és kész­ ségesen elvállaljuk, akkor „az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” (11. v.). Istent és az Ő adományait megvetni bűn (4Móz 21,4-10) Izráel népe 40 éves pusztai vándorlásának a végéhez közeledik. Közülük sokan már rég el­ felejtették, miért kellett ilyen hosszú vándor­ utat megtenniük. Azok közül, akik annak ide­ j én Egyiptomból kijöttek, már alig van valaki élet­ ben. Ezért így kiáltanak: „Istenünk, miért kell mindennek így lennie? Bizonyára másként is lehetne. Miért kell nap mint nap mannát en­nünk? Már szinte undoro­ dunk ettől a nyomo­ rúságos ételtől.” Kísértés támadja a hitüket. Kételkedni kez­denek Isten mindenhatóságában. Türelmet­le­ nekké válnak. A szent és igaz Isten itt kénytelen közbe­szólni, hogy gondolatait és útjait világosan megértesse. A rézkígyók a halál és bűn ki­ ábrázolói. Aki Istentől eltávolodik, és saját ér­ telme és kí­ vánságai után megy, az kike­ rül­ hetetlenül a ha­ lálba tart. Isten azonban célhoz akarja juttatni. Nem a halálba, hanem a vele való közösségbe, mert Isten célja az üdvözítés. Aki tehát rátekint az Isten által felkínált gyógyu­ lásra, és nem önmagára tekint, az életben ma­ rad. A kígyóma­ rás megmarad rajta, de ha élt Isten felkínált ke­ gyelmével, akkor nem okozza a halálát. Így ve­ zeti Isten a maga népét nyomo­ rúságon és pró­ batételeken keresztül a megígért Isten olykor bajt szerez ne­ künk A fenyítést és bajt Isten a javunkra adja, hogy szentségében részesüljünk (Zsid 12,5-11). Ez az igehely elénk tárja és megindokolja Isten cseleke­ detének módját. Feledékeny emberek vagyunk, és olykor úgy látjuk: nem helyes az, amit Isten velünk 12 Vetés és Aratás

[close]

p. 13

életünket országba. És majd Jé­zus Krisztusban fog Isten üdvözítő kegyelme véglegesen beteljesedni. Isten áldás útján is cselekszik Isten áldása lehet egyúttal intés is (Hós 12,5-6). Ez az ige­ rész visszatekintés Jákób életére. Ha­ talmas, önfejű ember, aki azonban csak akkor találja meg élete rendeltetését, akkor ér el az Isten által rendelt célhoz, amikor – magáért és családjá­ért aggó­ dással és gonddal tele – átkel a Jabbók-gázlónál. Férfierejének teljes koncentrálásával küzd Istennel, és már-már győzni látszik, amikor Isten megérinti, és Já­kób rádöbben, hogy tulajdonképpen kicsoda is Ő. „Nem bocsátlak el, amíg meg nem ál­ dasz engem” (1Móz 32,27). Béthelben Jákób megtalálta Istent, Penúélnél pedig kiteljesedett a rendeltetése Isten áldása alatt: „Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél” (29. v.). „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42,5) Életem hajnalán, gyermekkorom delén, mit Rólad megtudtam, azt megszerettem én. Az örök életről, égi szeretetről, mennyei hazáról sokat hallottam én. Uram, csak Te tudod, mennyiszer siettem, kereszted tövéhez leroskadva estem. Értem is Téged ért kereszteden a vád. Megtisztult életem mégsem bíztam reád. Tudtam már, mi a jó, – mint oly sokan – én is. Szembecsukva, vakon indultam el mégis, vágyakkal vívódva, röpke örömökért harcolva, napjaim tékozolva. Miért? Talán nem késő még újra odamenni. Az élet Uránál végleg megpihenni. Zvara Mihály Isten célhoz vezet Csak ha engedelmesen Istenre figyelünk, ak­kor ismerhetjük meg, és akkor tudjuk meg is tenni mindazt, ami Isten akarata. Isten céljai az emberrel a teremtés óta változatlanok: közösség Istennel, függőség Istentől, Istenért élni és munkálkodni. Isten akarata és az Ő er­ kölcsi törvényeinek megfelelően élni azt je­lenti: hinni benne, szolgálatára min­ dig készen állni. Urunk kereszten való áldozata és az abban való hit által Isten fiaivá lettünk. Lehetővé vált szá­ munkra, hogy teljes életünkben az Ő parancsolatai és rende­lései szerint éljünk, és Őt szolgáljuk. Életünk Isten di­ csérete, tisztelete és dicsőítése legyen! Arthur Volkmann 13

[close]

p. 14

V alódi pásztorolás Prédikálni és valódi pásztori szolgálatot végezni két különböző dolog. Sokkal könnyebb prédikálni, mint pásztori szolgálatot végezni. Korunk keresztyénségében prédikáló sok van, de pásztor igen, igen kevés. A „jó Pásztor” és a „fő Pásztor” az élő Krisztus maga, aki azonban elhívott szolgái által végzi a munkáját. Hogy milyen az eredeti, bibliai pásztorolás, azt a pogányok nagy tanítója, Pál apostol – saját személyében és szolgálatában megtapasztalva – több levélben leírja, de erről talán legrészletesebben az 1Tesszalonika 2-ben olvashatunk. Itt hét pontban foglalja össze lelki-szellemi szolgálatának fő sajátosságait. „…Isten ítélt minket alkalmasnak…” (4. v.) Az elhívás és a megvizsgálás tehát nem emberektől van, hanem Istentől. A jeruzsálemi papok az evangélium üldözésére adtak megbízást Pálnak, Isten pedig annak a hirdetésére. Ebből ered, hogy Pál az igehirdetésében nem az emberek, hanem Isten tetszését tartotta szem előtt. Sajnos, korunk prédikációiban nemcsak a tiszta evangélium szól, hanem egyéb, földi kérdések is helyet találnak, ami tetszik az emberek nagy részének, sőt odajutottunk, hogy a hallgatóság irányítja a prédikációt. Ezt a romlást Pál már a maga idejében megírta a Szent Szellem által, mint az utolsó idők egyik tünetét (2Tim 4,3). Azonban a valódi pásztori szolgálat ma is változatlanul azzal kezdődik, hogy Isten hívja el a hű lelkeket belső hívás útján szolgálatára, s rájuk bízza az evangéliumot, tekintet nélkül arra, hogy az emberek ezt megtették-e vagy sem. Pál teológiai felkészítése a damaszkuszi országúton kezdődött, majd az Egyenes utcában folytatódott egyszerű, üldözött hívők között, s végül az arábiai pusztaságban fejeződött be. Lelki szolgálatára Pálnak is csak egy tankönyve volt: a Szentírás, és csupán egy tanára volt: a Szent Szellem, amint ez azóta is számtalan esetben megismétlődik. „…sok tusakodás közben.” (2. v.) Pál apostol bizonyos volt abban, hogy a látomásbeli macedón férfi hívására Európába is át kell jönnie, de az első európai városban (Filippiben) az igehirdetése megvesszőzéssel és börtönnel végződött. Erre az üldöztetésre vonatkoznak a 2. vers szavai. Mindezek ellenére volt bátorsága tovább hirdetni az evangéliumot. A Krisztusban való hithez bátorság kell, a róla való bizonyságtételhez pedig még nagyobb bátorság szükséges. A hitetlenség lehet felfuvalkodott, de nem bátor. „…ahogyan az anya dajkálja gyermekeit.” (7. v.) Milyen gondos, aprólékos, egyéni lehetett Pál lelki szolgálata, ha ilyet ír azon pogányok között való munkájáról. Az apostol szolgálata nem szervezkedésből, parancsolgatásból és fölényeskedésből állt, hanem a legapróbb szükségletek kielégítéséből. A lelki dajkáláshoz talán még több figyelem és odaadás kell, mint a testihez! Nagyon sok egészségesen született gyermek halt már meg a rossz dajkálás miatt, de nagyon sok lélek is. „…odaadni nektek… a saját lelkünket is…” (8. v.) Nagyon sok úgynevezett jó szónok (igehirdető) is kétfelé töri ezt a verset azáltal, hogy az evangélium közlésén nem megy túl, holott ehhez hozzá kellene kötnie a saját benső és nyilvános életébe való bepillantást is. Isteni rendtartás, hogy a bizonyságtétel az egyéni példa hozzákapcsolása nélkül erőtlen. Különösen a hit útján megindultak közötti szolgálatban nélkülözhetetlen a saját lelki-szellemi életünknek bizonyos feltárása, mert a vágyakozó lélek nemcsak hallani, ha- 14 Vetés és Aratás

[close]

p. 15

nem látni is akarja az isteni, újjászületett élet valódi tartalmát. Az Úr Jézus életében a tanítványok mindazt látták is, amit Ő szóval tanított nekik. A hegyen elmondott programját (Mt 5-7. fej.) a völgyben megvalósította. „…éjjel és nappal dolgoztunk…” (9. v.) Amint más helyen is írja Pál, ingyen valóvá tette az evangéliumot, két keze munkájával gondoskodva magáról és a vele együtt szolgálókról. A Szentírás példáiból valamint a való életből az derül ki, hogy csak az olyan lelki-szellemi szolgálat értékes, amely hitből fakad, és lemondással van egybekötve. Jézus földi élete lemondás volt a mennyei dicsőségről, minden földi berendezkedésről, végül a test életéről is. Pál apostol szolgálata lemondás a farizeusi életmód anyagi és szellemi előnyeiről. Mindketten csak önkéntes adományokat fogadtak el lelki-szellemi szolgálataik közben azoktól, akinek szolgáltak. Az a tapasztalat, hogy az előre kikötött fizetés előbb megbénítja, majd kiöli a lelki-szellemi szolgálat erejét. Ismeretes, hogy az újmódi keresztyénség túlnyomó része feladta az apostoli példát e tekintetben, és messze vezetne annak ismertetése, hogy a pásztori szolgálat és annak megfizetése mennyire ellenségei egymásnak, de most csak elégedjünk meg az apostol fent idézett szavaival. Szögezzük le, hogy az apostol óta mind a mai napig világszerte (itthon és a missziókban egyaránt) van ilyen apostoli pásztorolás, és maradjunk meg ennek áldásos gyakorlata mellett, emlékezve az apostollal együtt az Úr szavaira: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Csel 20,35). „…feddhetetlenek voltunk közöttetek…” (10. v.) A keleti pásztorok a nyájaik előtt járnak, és vezetik őket. A nevelés különböző módjairól vaskos köteteket írtak, pedig minden nevelésnek egyetlen feltétele van csupán: senkit sem lehet küldeni a jó útra, hanem csak vezetni, s még így is sokan lemaradnak. Az Úr Jézus önmagát jó pásztornak nevezte, és Pál megértette Urának követését ebben is. A valódi lelki-szellemi pásztorolás nem annyira szóval folyik, hanem tettel; ez nem hivatala volt Pálnak, hanem az élete. A Krisztusban megszentelt élet nélkül csak uralkodás lehet a nyáj felett, de valódi pásztorolás nem. Néhány évvel ezelőtt egy angol misszionárius sok missziós állomást bejárt, és mindenütt megkérdezte a bennszülötteket, hogy mi vezette őket Krisztushoz. Nagy meglepetésre az derült ki, hogy tíz megtérés közül 89-ben nem az igehirdetés, nem is a misszionárius szóbeli bizonyságtétele, hanem a misszionárius és a vele együtt élő hívők szeretetteljes magatartása és cselekedete volt az új élet megindítója. „…mint gyermekeit az apa…” (11-12. v.) A testi életben a legnagyobb szeretet a szülői, és Pál ezt vitte át lelki-szellemi szolgálatába. Ehhez joga is volt, mert akik között pásztori szolgálatot végzett, azokat lelki gyermekeinek nevezi. Közöttük és értük végezte a pásztori szolgálat legnehezebb részét, az intést is. Ez az intés azonban nem paragrafusokkal és fenyegetéssel ment, hanem az apai szív szeretetével. Micsoda szorgalommal pásztorolhatott Pál, hogy a sátorkészítés mellett egyenként és mindnyájukat is buzdítgatta! Pál tehát nemcsak minőségben, hanem mennyiségében is betöltötte pásztori szolgálatát. Ezért írhatta a végrendeletében Timóteusnak, hogy „töltsd be szolgálatodat” (2Tim 4,5). Végül emlékezzünk egy másik pásztornak, Péter apostolnak ideillő figyelmeztetésére: „…legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját” (1Pt 5,2-4). Dr. Kiss Ferenc † orvosprofesszor 2014. évi 3. szám 15

[close]

Comments

no comments yet